Villanófényben - Csengeri Attila
2018-01-03
Zenésszínházi történelmet ír a Budapesti Operettszínház. 28 évvel az ősbemutatót követően műsorára tűzi Várkonyi Mátyás elementáris erejű, rövid idő alatt kultikussá vált musicaljét, a Dorian Grayt. Az előadás igazi különlegessége, hogy színpadra lépnek benne az egykori legendás Dorianek, Csengeri Attila és Homonnay Zsolt is, akik az örökifjúságra vágyó fiatalember - akit a mostani produkcióban Kocsis Dénes formál meg - életét alapvetően meghatározó két idősebb férfi szerepét öltik magukra. Csengeri Attila a végzetes arcképet készítő festőművészt, míg Homonnay Zsolt a fiút a bűnbe csábító Lord Henryt alakítja. A Kálmán Imre Teátrum január 19-i premierje kapcsán Csengeri Attilával beszélgettünk csodákról, libabőrről, szabadságról, Ács Jánosról és persze a Rock Színházról.
fotó: Schmidt Barbara "RANA″
Az Operettszínház megkeresésére azonnal igent mondtál?


Igen, de volt benne egy érdekes csavar. Először Lőrinczy György főigazgató hívott fel azzal, hogy Várkonyi Mátyással egyeztettek és nagyon örülnének, ha én alakítanám Lord Henryt. Ezt a szerepet anno egy basszbariton, Tóth János operista formálta meg. Gondoltam, bár kicsit mély a fekvés, de soha nem volt probléma az alsó hangjaimmal, meg tudom csinálni. Aztán egy héttel később kaptam a telefont, hogy inkább Basilt, a festőt kellene játszanom, az a hangszín jobban illik hozzám. Az ősbemutatón Sasvári Sanyi - akivel egy napon születtünk, pont tíz év különbséggel -énekelte. Csodás szerep és megrendítő sors mindkettő. Színészileg is komoly kihívást jelent megmutatni az életük alakulását. Lord Henry, aki beleöregszik és belekeményedik abba tudatba, hogy ő vitte bűnbe Doriant és ismertette meg vele a kicsapongó, züllött életet. Basil Hallward, aki rajong a modelljéért és azt gondolja, mostantól csodákat fog festeni, de kiderül, hogy ez nem így van, mert csak Dorian tudott ennyire hatni rá. Basil nem a hétköznapi értelemben vett hős, inkább áldozat, aki megfest egy varázslatos képet, de a múzsa soha többé nem talál rá és ő egész életében azt hajszolja. Ebbe kicsit belerokkan: alkoholizmus, kábítószer. A mostani felfogásban gyakorlatilag egy hajléktalan lesz belőle. Tehát egy nagyon szép ívet és karaktert lehet megformálni, de nem kis feladat a jelenetek egymásutánjában bemutatni, hogyan esik szét ez az ember. Ebben nagy segítséget jelent, hogy Várkonyi Mátyás írt egy szólóáriát, amiben 18 évvel a festmény elkészülte után a már meggyötört, kiégett művész arról énekel, hová tűnik az ihlet, hová tűnik a pillanat, és amiből megtudjuk, miért csúszott le és miért ment tönkre az élete. Csodálatos dal. Az pedig külön büszkeség és öröm, hogy ezt a számot a mostani bemutatóhoz és kifejezetten nekem szerezte Matyi. Persze nem kímélt, két és fél oktávot kell énekelni… (nevet)

Milyen érzés 28 év után újra ezzel a darabbal foglalkozni és Kocsis Dénest nézni az egykori legendás szerepedben?

Az a vicces, hogy az összes dal visszajött. Sokszor együtt éneklek Dinivel, de beleszólni semmiképp sem szeretnék abba, mit és hogyan csinál. Sokszor kérdezi Réthly Attila, hogy s mint volt egy-egy jelenet a régi előadásban és azokat a dolgokat, amik ebbe a felfogásba is beleillenek, és ma is hatnak, átemeljük, hiszen Ács János és alkotó társai annak idején egy egészen különleges és erős előadást hoztak létre. Óriási szerencsém volt, hogy első éves főiskolásként megkaptam a címszerepet és Ács Jánossal dolgozhattam. Amit a színházról és a színészetről tudok, azt nagyrészt a Dorian Gray próbái alatt tanultam meg. Persze iszonyú félelem is volt bennem, hiszen semmit sem tudtam még a szakmáról, rock énekesként kerültem be az egyetemre, más színpadi tapasztalatom nem volt. Ott lebegett előttem, mi van, ha ez nem jön be? Akkor lehet, hogy az egész pályámnak annyi? De szerencsére az előadás nagyon nagy siker lett. Mekkora veszteség, hogy János már nincs közöttünk. Milyen fantasztikus lenne, ha itt ülhetne a premieren és látná ezt az előadást.

Szerinted miért volt akkora siker ez a darab? És megismétlődhet-e ez most is?

Ez egy csodálatos mű. Szerintem évtizedekkel megelőzte a korát. Amikor felcsendült a Vígszínházban, mindenki oda volt érte. Ha Matyi Angliában élne, ő lenne a második Webber. A Dorian Gray nagyszerűsége a mai napig nem kopott semmit. Nyilván a kor változott az eltelt sok évben, felgyorsult a világ, ezért valamennyire át kellett írni a szövegeket és módosítani a hangszerelést, de az alapok, azok a csodálatos melódiák ma is olyan hatással vannak rám, hogy libabőrös leszek, amikor a zenei vezető, Kovács Adrián zongorázni kezdi a dallamokat, amik 28 éve belém égtek. 1991-ben a televízió élőközvetítésben sugározta az előadást, amit akkor már a Thália Színházban játszottunk. Ha ezt most visszanézem, tényleg azt látom, hogy egy csoda született akkor. És épp ez a mostani előadás nehézsége, hogy mindenki csodát vár tőle. De azt a csodát nem lehet megismételni. És nem is lenne jó irány, ha azt akarnánk újra előállítani. Ezért jó, hogy Réthly Attila másként nyúl a műhöz, más érzésekből és gondolatokból formálja meg a történetet. De ez a természetes. Két rendező, két világ, két ízlés, két különböző lélek. Egyébként pedig ebben a darabban minden megvan. Ha csak kiállunk, és szépen elénekeljük, már akkor megszületik, de annak idején Ács János és most Réthly Attila rendezőként még további jelentésrétegekkel tudja gazdagítani. Ráadásul a Teátrum, mint játszóhely, nagyon jó választás, mert a darab miliője pont illik ebbe az intim térbe. Ebben a kis ékszerdobozban sokkal hangsúlyosabb lehet a színészi játék. Itt koncentrálni kell majd a szereplőkre, bízni és hinni kell a színészekben és a zene erejében.

Csengeri Attila‚ Kocsis Dénes és Homonnay Zsolt
Hogy érzed magad az Operettszínházban?


Nagyon jól. A Rock Színház Miss Saigon előadásával már léptem fel az Operettszínházban, de énekeltem Daniló Danilovicsot is A víg özvegyből a kilencvenes évek elején. Azóta csak nézőként jártam itt. Tehát volt bennem egy pici félelem, hogy fogadnak, de ez a társulat tényleg olyan, mint egy nagy család. Olyan érzés bejönni a próbára, mintha hazamennék. A volt Rockosok közül, többen is játszanak az előadásban, Petridisz Hrisztosz, Papadimitriu Athina, Ullmann Zsuzsi. Ugyanazok az arcok, barátok, mint egykor. Mintha nosztalgiáznék, mint amikor az ember visszatér abba a házba, ahol megszületett. Nekem ilyen ez a mostani Dorian. Csodálatos pillanat ez az életemben. Soha nem könyököltem, nem hívtam fel rendezőket, igazgatókat, hiszek a gondviselésben. Ami meghozta ezt is. Most már elmondhatom, hogy a Dorian Gray végigkíséri az életemet. 23 évesen Dorianként modellt ültem besütött, hosszú, fekete hajjal, selyemingben, ma érett férfiként a festőt formálhatom meg. Lőrinczy Gyuri azt mondta, örül nekem, és hogy már régóta szeretett volna velem dolgozni, én pedig boldog vagyok, hogy itt lehetek. Talán ez az első lépés a hosszabb távú közös munkához. Ehhez persze az kell, hogy bizonyítsak Basilként, hogy megmutassam, még mindig alkalmas vagyok a pályára és van bennem jövő így ötven évesen is. Nem érzem, hogy öregedtem volna az eltelt évek során, lélekben és agyban semmiképp. Pontosan úgy vagyok most is, mint amikor először felmentem a Rock Színház színpadára Dorian Grayként: ide nekem az oroszlánt! Semmi sem változott. Ugyanúgy dolgozom, száz százalékkal és imádom azt, amit csinálok.

Soha nem voltál tag egy színházban sem. Ez saját döntés volt, vagy a sors hozta így?

Azóta, hogy 1993-ban lediplomáztam a Színművészeti Főiskolán, szabadúszó vagyok. Sok felé hívtak, nem akartam elköteleződni egy színházhoz sem. Fontos volt a szabadság, hogy igent mondhassak minden olyan felkérésre, ami kedvem szerint való volt. Jelenleg 24 szerepet játszom és énekelek. Azt gondolom, ebbe az életbe nem férne bele, hogy valahova elszerződjek. Így jól érzem magam.

Ha ennyi mindent csinálsz, ilyen sok helyen, ami rengeteg utazással is jár, hogy pihened ki magad? Hogy tartod kondícióban a tested, a hangod?

A kondíció a napi színpad. Egy Fantom előadás alatt mintegy másfél kiló megy le rólam, miközben a Fantom talán 26 percet van a színpadon, de az a fél óra komoly fizikai igénybevételt jelent. Tényleg olyan, mint egy konditerem. Általában 20-30 előadást játszom egy hónapban. Nekem ez teljesen pótolja azt, hogy elmenjek, mondjuk a Margitszigetre három kört futni. A hangra pedig nincs biztos recept. A legjobb a pihenés és a napi munka, a gyakorlás. Pavarotti még hatvan fölött is eljárt énekmesterekhez és meghallgattatta magát külső füllel, mert belül mi mást hallunk.

Te is jársz?

Bagó Gizella volt a mesterem a főiskolán. Az ő keze alól nagyon sok ismert, jó nevű művész került ki, elég, ha csak Homonnay Zsolt, Polyák Lilla vagy Dolhai Attila nevét említem. Sajnos emellett a munkatempó mellett kevés időm jut arra, hogy odaálljak a zongora mellé és tréningben tartsam a hangomat. De ha kapok egy nehéz szerepet, azt mindig átbeszéljük Gizellával. Mond három mondatot és helyre teszi az agyamban a dolgokat. Amikor a Sztárcsinálókban Nérót énekeltem, ami iszonyúan nehéz hangi feladat, különösen az ikonikus Róma égése című dal, előtte mindig valami Mozarttal énekeltünk be. A Képáriával vagy a Szöktetés a szerájból egy áriájával. Bagó Gizella tényleg egy csoda, mert ő személyre szabottan tanít énekelni. Megtanulja a növendékét és ahhoz képest halad vele a tanulásban.

A Dorian Gray stábja
Nemcsak a zenés színpadon bizonyítasz, sok prózai előadásban is játszol.


Valóban. Nagy öröm, hogy az utóbbi időben megjelentek a prózai szerepek is az életemben, imádom őket és fürdőzöm bennük. Több Feydeau vígjátékban is játszom, jelenleg is fut a Bolha a fülbe, a Balek, avagy a hülyéje, vagy a most nyáron bemutatott Kézről kézre, avagy az asszony körbejár. Vártam, hogy megtaláljanak ezek a darabok is, ne mindig csak hősöket és hősszerelmeseket kelljen alakítanom, aki áll a színpad közepén és szépen énekel. Hogy a humoros oldalamat is megmutathassam és ne mindig csak a jó hangomból kelljen élnem. Persze ott vannak az operettek, a Csárdáskirálynő, a Cirkuszhercegnő, a Marica grófnő, és a musicalek is. Jelenleg négy kőszínházban és három utazó csapatban lépek fel, plusz ott vannak a nyári produkciók, mint a Zrínyi 1566, amit már tíz éve játszunk minden nyáron a szigetvári várban. Élvezem, hogy rengeteg műfajban és stílusban megmutathatom magam.

Akkor most úgy érzed, helyeden vagy a pályán? Elégedett vagy?

Igen. Mondjuk, a minap épp Szegeden sétáltam Egyházi Géza barátommal és a Dóm térnél járva azon morfondíroztam, hogy ő soha életében nem énekelt még a Szegedi Szabadtéri Színpadon, én pedig utoljára 2001-ben. Ettől például van bennem egy pici rossz érzés, de végül is annak, aki elénekelte Tonyt a West Side Storyból, Christ a Miss Saigonból, Nérót a Sztárcsinálókból, Jézust három színházban, Dorian Grayt, vagy az Operaház fantomja címszerepét, nem kell, hogy bármilyen hiányérzete legyen.


rendezvenyhelyszinek.hu
A Budapesti Operettszínház fenntartója a Magyar Állam,
irányító szerve az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)
© 2008-2013, Minden jog fenntartva - Budapesti Operettszínház