Villanófényben - Földes Tamás
2017-11-06
"Amikor valami fáj az életben, az kiszakad belőlem"
Az Operettszínház Társulatának egyik alapembere Földes Tamás. A színész nemrégiben kapta meg az évad musicalszínészének járó elismerést a Lady Budapestért, de a teátrum számos előadásában látható: egyebek mellett A Csárdáskirálynőben, az Isten pénzében és a hamarosan visszatérő Rebeccában is, és a nézők a Rómeó és Júlia című musicalben alakított emblematikus szerepéről is ismerhetik. Most egy operettben bizonyít: a Luxemburg grófja egyik főszerepét alakítja. Akik ismerik őt, pontosan tudják, hogy mennyi alázatot, szerénységet lehet tanulni tőle. Ami más szájából az ő múltjával álszerénységnek hat, arról pontosan tudni lehet: ő tényleg így érzi. Halk, zárkózott karakter, aki nem igyekszik azon, hogy felhívja magára a figyelmet, mégis mindenki tudja a zenés világban: ő a legnagyobbak egyike. Közben ő arról beszél, szívesen lenne asztalos… Vajon miért?

A legújabb szereped a Luxemburg grófjában Sir Basil szerepe. Milyen érzésekkel vágtál bele ebbe a feladatba?

Mindig félek az operett szerepektől. Biztos azért is, mert előttem vannak azok a példák, ahogy ezt a műfajt nagyon nagy színészek játszották, nagyon-nagyon jól. Magamról pedig tudom, hogy én nem vagyok olyan, mint ők. Nem tudom, hogy az a fajta színészet, amit én művelek képes-e arra, hogy működjön az operett műfajában. Hála Istennek, Somogyi Szilárd most a Luxemburg grófjában engedi, hogy önmagam legyek. Nekem fontos, hogy találjak magamban valamit, ami én vagyok egy szerepben, onnantól kezdve tudom megformálni a karaktert.

Luxemburg grófja
fotó: Gordon Eszter
Annyi operett szereppel a hátad mögött, amit már eljátszottál, ez azért önbizalomhiányról árulkodik…


Azt hiszem, ez nem önbizalomhiány. Egyszerűen csak én másfajta színész vagyok. Nem vagyok olyan sokoldalú…

Nem vagy sokoldalú? Nem győztél meg róla, hogy ez nem önbizalomhiány…

Pedig nem az.  Egyszerűen csak vannak olyan színészek, akik mindig valahogy önmagukat játsszák, és én is ilyen vagyok. Igazából erre gondolok. Nem vagyok annyira kaméleon, mint Haumann Péter vagy Agárdy Gábor, akiket én néztem hasonló szerepekben.

Nádasi Veronikával a Rómeó és Júliában
fotó:Éder Vera
Mi vitt akkor mégis a zenés színház felé?


Amit tanultam erről a műfajról, amit a musicalről tudok, azt a tudást mind a Rock Színházban kezdtem magamba szívni. Abban a társulatban mindenki a másikért dolgozott, segítettünk egymásnak, nem volt semmi furkálás. Prózai szakon végeztem, eszembe sem jutott, hogy én a zenés műfajban dolgozzak. Eleve az egész zenés színház, mint kifejezés pejoratívnak hatott sokak szemében: Én sem gondolkodtam ebben. Latinovits is leírta, hogy milyen véleménnyel volt, amíg nem kapta meg A kutya, akit Bozzi úrnak hívnak főszerepét. Akkor rájött, hogy ez sokkal nehezebb műfaj, mint a prózai színház. Szerintem a színész indíttatásának, játékának ugyanolyannak kell lennie itt is, mint a prózai színházban, azzal nehezítve, hogy még énekelni és táncolni is kell. Vannak olyan előadások, amik nem tudnak pusztán showként működni, és az Operettszínházban szerencsére ilyeneket játszunk.

Mikor határoztad el, hogy színész leszel?

Szokták ezt kérdezni, de még sohasem tudtam rá felelni. Nem volt semmilyen sorsfordító pont az életemben, amikor elhatároztam, hogy: színész leszek. Egyszerűen soha nem is akartam más lenni. Amióta valamilyen szakmát választani akartam, azóta ez vonzott. Nem akartam se tűzoltó lenni, se katona, de vadakat terelő juhász sem. Most idősebb fejjel, már nagyon szívesen lennék asztalos. Legalábbis olyan munkát szívesen végeznék, aminek van kézzel fogható eredménye. Amit elkészítek, és megmarad. Mert a színészetnek mindig megvan az az árnyoldala, hogy minden csak egy pillanatra létezik, és aztán soha többé. Idősebb fejjel azt gondolom, mindannyian valamilyen küldetéssel érkeztünk a Földre. Talán nekem ez a színház, és azért adott ehhez Isten képességeket. Ezért nem lettem asztalos.

Luxemburg grófja
fotó: Gordon Eszter
Azért a színházi szerepek után is maradhatnak kézzel fogható dolgok. Most kaptál Aranykotta-díjat, a Lady Budapest előadásban nyújtott alakításodért pedig megkaptad az évad musical színésze címet. Fontosak neked az ilyen elismerések?


Én nem állok túl jól a díjakkal. Állami díjat sohasem kaptam. Régen kaptam eMeRTon díjat, Súgó Csiga díjat, Székesfehérváron pedig voltam az évad legjobb színésze. Én soha életemben nem voltam sztáralkat. Sosem voltam előtérben, nem írtak rólam az újságok, nem szerepeltem a tévében, hanem csak tettem a dolgomat a színházban. Ez valószínűleg az én külső és belső alkatom együtthatójának eredménye.

De vágysz egyáltalán olyanfajta elismerésre, amit egy állami kitüntetés jelent?

Nem sírok érte, de természetesen nagyon jól esne. Nem központi kérdés ez az életemben, nem vagyok megkeseredett művész, aki azon búsong, hogy miért nincs Jászai-díja…

A Csárdáskirlálynőben Fischl Mónikával és Kerényi Miklós Mátéval
fotó: Éder Vera
A lányod, Földes Eszter is színésznő, ő valahogy mindig felhívja magára a figyelmet.


Ő sokkal nyitottabb alkat, mint én, ezért ebben is ügyesebb. Eszter igazi nyüzsgő karakter, amilyen én nem vagyok. Jóval zárkózottabb vagyok nála.

Ő miért lett színésznő? Te terelted ebbe az irányba?

Éppen ellenkezőleg: én is és az édesanyja is azt gondoltuk, hogy semmiképpen ne legyen színész a lányunkból, tehát egyáltalán nem terelgettük őt ebbe az irányba. Elég liberális szülők voltunk mindketten, ezért viszont nem is tiltottuk semmitől. Volt olyan kolléga, aki gyakran hozta be a gyerekét a színházba, és aztán kisebb szerepeket is kapott a kicsi, ha már ott volt. Mi ettől ódzkodtunk. Egyáltalán nem akartuk, hogy szerepeljen. Aztán mégis így alakult, és ebben biztos benne van, hogy tőlem mindig ezt látta,  végül mégis teljesen az ő döntése volt.

Verseket is írsz, még hozzá gyönyörűeket…

Nem, nem igazán, az csak hobbi.

Most megint szerénykedsz…

Én nem vagyok költő, csak néha kiszakad belőlem egy-két verssor, és amit úgy értékelek, hogy nem olyan rossz, azt megosztom a közösségi oldalamon, talán azért, mert azt gondolom, vannak közöttük olyan üzenetek, amik fontos, hogy elérjenek az emberekhez.

Szabó P. Szilveszterrel Az Isten pénzében
fotó: Éder Vera
Mi az üzeneted a világnak?


Erre nagyon egyszerű a válasz, egyetlen szó: a szeretet. Nincs is több szó a világon, ami fontos lenne.

A verseid mégis inkább fájdalmasak, a szeretet hiányáról szólnak.

Nem tudom... József Attilának hány vidám verse van? Nem akkor írok, amikor boldog vagyok. Nem úgy állok neki, hogy én most verset akarok írni, hanem egyszer csak eszembe jut egy-egy sor, és ez inkább akkor van, amikor valami fáj az életben, akkor az kiszakad belőlem. Jó érzés kiadni magamból ezeket az érzéseket és gondolatokat. Ha pedig másokat is gyönyörködtet, az külön öröm. Jó, ha a szeretet üzenete minél több emberhez eljut.

Szerző: Baku György


rendezvenyhelyszinek.hu
A Budapesti Operettszínház fenntartója a Magyar Állam,
irányító szerve az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)
© 2008-2013, Minden jog fenntartva - Budapesti Operettszínház