Kedvencem - Bíró Eszter
2013-07-23
Bíró Eszter nagy visszatérője a gigantikus musicalszínpadoknak. Az Elfújta a szél Melanie Hamiltonjaként most, 19 esztendő után, újra első nagy sikere helyszínén, a Szegedi Szabadtéri Játékokon játszik, de augusztusban látható még a musicalben Sopronban is. Majdnem egész nyáron próbált és előadásai vannak, de gyerekeire mindig szakít időt…
"Megrohantak az emlékek, amikor az Elfújta a szél első szegedi próbanapján lementem a szabadtéri öltözőjébe…" - mondja Bíró Eszter, aki 19 éve, 16 évesen itt debütált, ő volt az első Kim a legendás Miss Saigonban, az előadást és a fiatal, újonc színésznőt Szeged közönsége kitörő lelkesedéssel fogadta.

"Nagyon kevés dolog maradt meg - akkoriban lila ködben úszott minden, a szerepre koncentráltam. Csak akkor ettem például, ha a kezembe rakták az ételt. Egy dologra emlékszem: a női öltözők anno a másik oldalon voltak. De erre is csak azért, mert azt sosem felejtem el, hogy két nagyszerű művész - akik sajnos már nincsenek közöttünk -, Seregi László és Kaszás Attila gratulált a premier után az öltözők előterében, de nem itt, ahol most vagyunk."

Bíró Eszter régi ismerősökkel is találkozott az Elfújta a szél első Dóm téri próbáján, élete első öltöztetőnője, Bata Editke most, többek között az ő, vagyis Melanie Hamilton ruháit varrja. "Rengeteget segített, egyik kezével fogott a gyorsöltözéskor, nehogy a helikopter propellerje által generált szél felkapjon, a másikkal pedig húzta rám a ruhát… - emlékezik. - De azt sem felejtem el, amikor Lőrinczy György és Aczél András, akik akkor még Kerényi Miklós Gábor asszisztenseiként vettek részt a darab munkálataiban, egy-egy nehéz próba után a Virág Cukrászdába vittek el összerakni a lelkemet."

A színész-énekesnőnek 16 évesen egyébként régi álma vált valóra a Miss Saigonnal. Mindig is színpadra vágyott, az 1993-as Ki mit tud?-ban már bontogatta szárnyait. "Nem éreztem, hogy gyerek lennék, évekkel korábban is próbálkoztam volna, csak nem voltak nyílt meghallgatások még akkoriban. Toldy Marika néni stúdiójába jártam, reggeltől estig nála ültem, akkor is, ha nem volt órám. 1994 tavaszán Miklós Tibor, a darab magyar szövegének írója, és az akkori Rock Színház művészeti vezetője szólt neki, hogy keresik a Miss Saigon főszereplőit, így kerültem a meghallgatásra. Ő is meglepődött, hogy ilyen fiatalon, színpadi tapasztalatok hiányában megkaptam a címszerepet, de természetesen teljesen mellettem állt, rengeteget segített Szegeden."

Miss Saigon - Kaszás Attilával
Bíró Eszter nem tagadja, a színészet alapjait a Miss Saigon próbái alatt tanulta meg. "Szerencsém volt, hogy Kerényi Miklós Gábor rendező személyében egy olyan, jó értelemben vett ‘hajcsárt' kaptam, aki a maximumot akarta kihozni belőlem. Sok minden eszembe jut a mai napig az akkor kapott instrukciókból, igazából azt is akkor tanultam meg, hogyan kell végigmenni egy színpadon, hiszen mindenféle színészi eszköz hiányában voltam. Persze 3 hónap alatt senkiből nem lesz színésznő, de hálás vagyok a Tanár úrnak, hogy a szerep minden egyes mozzanatát aprólékosan kidolgozta velem, ennek is köszönhetem, hogy sikerem lett."

A már legendává lett Miss Saigon-előadást rögtön több produkció követte, a Dorian Gray, A szerelem arcai, a West Side Story és az Egy nyári éj mosolya, majd egy évig a Színművészeti Egyetem, de Bíró Eszter utána egy időre áttette a székhelyét az Egyesült Államokba, elvégezte a The American Musical and Dramatic Academy-t  New York-ban, s több sikeres musicalben is játszott kint.

Hazatérése után látható volt jó pár előadásban - például az operettszínházi Mozart!-ban, majd Az Operaház fantomjában és többek között a Csoda Krakkóban című filmben is -, de az utóbbi években énekesi karriererjére koncentrált. "Amikor színházakban koncerteztünk, már egyre többször éreztem, hogy mennyire hiányzik nekem ez a közeg. A húgom tudta ezt, és ő hívott fel, hogy meghallgatás van az Elfújta a szél szerepeire. Úgy éreztem, most már a gyerekek is elég nagyok ahhoz, hogy ha megkapom a szerepet, megértsék, ha olykor csak a két próba között tudok szakítani rájuk időt. Belevágtam!"

Scarlett O'Hara és Melanie Hamilton karakterére is jelentkezett. "Scarlettnek gondoltam magam, de éreztem, hogy a castingon Melanie-ként erősebb voltam. Örülök, hogy őt kaptam meg, érzem, hogy inkább ez a nekem való feladat. Nagyon szeretem Margaret Mitchell regényét, sok olyan tulajdonságot megmutat Melanie-ról, ami az amúgy varázslatos filmből nem derül ki. Szeretek az alapokhoz visszamenni, ezért is olvastam el újra a könyvet most. Persze, a 10 Oscar-díjas mozi is fantasztikus alkotás, a Melanie-t játszó Olivia de Havilland maga a jóság, a báj, igazából soha nem is tudták leválasztani erről a szerepről. Ő az egyetlen egyébként, aki a film főszereplői közül még közöttünk van" - meséli Bíró Eszter.

Melanie Hamiltonnak két fő tulajdonsága van a színész-énekesnő szerint. Úrihölgy a végsőkig, és csak a jó szándék vezérli. Bíró Eszter a musicalben egy karakteresebb asszonyt formál meg, egy, a földön két lábbal álló Melanie-t.

"Somogyi Szilárd rendezőnek volt egy elképzelése, de hálás vagyok, hogy nyitott volt az én gondolataimra is. Hihetetlen nagy segítség, hogy ő a magyar változat egyik szövegírója, így bármikor tud igazítani a prózán vagy a dalokon. Remek az operettes csapattal dolgozni, jó, hogy sok a fiatal közöttünk. Igazából magamat látom például a Scarlettet játszó Gubik Petrában, ő is hasonlóan keresi magát ezen a hatalmas színpadon, mint én annak idején a Saigonban."

Persze Bíró Eszter örül a ‘nagy öregeknek', Szabó P. Szilveszternek (Rhett Butler) és Janza Katának (Belle Watling) is, akikkel a Mozart!-ban már játszott együtt, vagy éppen a Pittypat nénit alakító Csengeri Ottíliának, akivel már a Miss Saigonban is együtt léptek színpadra.

A július 26-i szegedi premiert követően Bíró Eszter idén nyáron még öt alkalommal játssza el Melanie Hamilton az Elfújta a szélben - háromszor Szegeden, majd augusztus 17-18-án Sopronban, az MKB Musical Aréna idén újra felépülő szabadtéri színpadán. De nem csak ezért szól ez az időszak a munkáról.

Elfújta a szél - Melanie Hamilton
Júniusban zenekarával az Egyesült Államokban turnézott, 2 szólólemeze anyagát mutatta be New Yorkban és Washingtonban, a Balassi Intézet szervezésében. "Nagy álmom teljesült, hogy visszatérhettem tanulmányaim helyszínére, egy önálló projekttel. Telt házak előtt játszottunk, s a csodálatos, Grammy-díjas trombitás, a Klezmatics zenekar frontembere, Frank London is vendégem volt. A Kennedy Centerben egy olyan színpadon léptem fel, amin előttem világsztárok muzsikáltak. Megtiszteltetés volt, hogy ezek mellett Magyarországot képviselhettem a washingtoni Smithsonian Folklife Festival-on is."

Természetesen kis idő azért jut a pihenésre is - Szeged után a családdal biztos lemennek a Balatonra, mégpedig Füredre, ami kedvenc nyaralóhelyük. "Gyerekekkel nagyon ideális hely, gyönyörű, új a sétány, és amúgy is kötődöm a tóhoz, kiskoromban mindig Balatonvilágoson üdültem. Bár egyelőre nem terveztünk semmit, annyira elfoglaltak voltunk, de Füredet idén sem hagyjuk ki, s biztosan kimegyünk az állatkertbe, biciklizünk vagy felmegyünk rétesezni a Normafához. Igazából nekik mindegy, mi a program, csak együtt legyünk!"

Bíró Eszter különösen örül, hogy az Elfújta a szél musicalváltozatát a soproni közönség is láthatja - ez a város is nagy kedvenc, ráadásul itt található a család által leginkább kedvelt magyar étterem, amit biztosan meglátogatnak. Addig is, kikapcsolódásképpen a színész-énekesnő olvas, vagy éppen most, hogy gyerekei nélkül van, s dolgozik Szegeden, igyekszik jól kialudni magát. De születésnapján természetesen az egész család eljön, s felköszönti őt.

S mit hoz a jövő? Decembertől biztosan látható lesz Bíró Eszter az Operettszínházban, az Elfújta a szélben, persze addig is dolgozik. Falusi Mariannal közös estjükkel járják az országot, ahogy saját, kicsiknek szóló projektjével is teszi. Két saját gyermeke adta az ötletet az Állati Zenés ABC-hez, hogy a betűket, állatokhoz kötve, dalban ismertesse meg az óvodásokkal és kisiskolásokkal. A képeskönyv, a lemez és a színpadi előadás egyértelmű siker. "Mikor bemegyek az óvodába a kislányomért, a gyerekek megállítanak, s eléneklik nekem a dalokat. Ennél jobb visszajelzés nem kell…"

Állati Zenés ABC koncert - részlet



Villanófényben - Závada Péter
Villanófényben - Ottlik Ádám
Villanófényben - Lévai Enikő
Villanófényben - Felföldi Anikó
Villanófényben - Bordás Barbara
Villanófényben - Dolhai Attila
Villanófényben - Kállay Bori
Villanófényben - Bálint Ádám
Villanófényben - Laki Péter
Villanófényben - Bodor Johanna
Villanófényben - Mészáros Árpád Zsolt
Villanófényben - Bordás Barbara
Villanófényben - Lőrinczy Attila
Villanófényben - Polyák Lilla
Villanófényben - Vágó Bernadett
Villanófényben - Auksz Éva
Villanófényben - Fischl Mónika
Villanófényben - Frankó Tünde
Villanófényben - Vadász Zsolt
Villanófényben - Peller Károly
Villanófényben - Szabó P. Szilveszter
Villanófényben - Peller Anna
Villanófényben - Szendi Szilvi
Villanófényben - Nádasi Veronika
Villanófényben - Lévay Szilveszter
Villanófényben - Felföldi Anikó
Villanófényben - Földes Tamás
Villanófényben - Kerényi Miklós Máté
Villanófényben - Lukács Anita
Mi is itt vagyunk! - Lévai Enikő Éva
Mi is itt vagyunk! - Muri Enikő
Mi is itt vagyunk! - Szentmártoni Norman
Mi is itt vagyunk! - Barkóczi Sándor
Mi is itt vagyunk! - Simon Panna
Mi is itt vagyunk! - Gömöri András Máté
Mi is itt vagyunk! - Jenes Kitti
Mi is itt vagyunk! - Angler Balázs
Mi is itt vagyunk! - Kisfaludy Zsófia
Mi is itt vagyunk! - Veréb Tamás
Mi is itt vagyunk! - Gubik Petra
Mi is itt vagyunk! - Kocsis Dénes
Polyák Lilla
Dolhai Attila
Gubik Petra
Kapócs Zsóka
Bíró Eszter
Szulák Andrea
Mészáros Árpád Zsolt
Kállay Bori
Bordás Barbara
Kerényi Miklós Máté
Füredi Nikolett
Janza Kata
Feke Pál
Dolhai Attila
Boncsér Gergely
Bordás Barbara
Vadász Zsolt
Dancs Annamari
Lukács Anita
Oszvald Marika
Dézsy Szabó Gábor
Pálfalvy Attila
Vágó Zsuzsi
Papadimitriu Athina
Jantyik Csaba
Bódi Barbara
Faragó András
Csengeri Ottília
Dániel Gábor
Nádasi Veronika
Peller Károly
Szendy Szilvi
Vadász Dániel
Kalocsai Zsuzsa
Bálint Ádám
Kékkovács Mara
A Budapesti Operettszínház fenntartója a Magyar Állam,
irányító szerve az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)
© 2008-2013, Minden jog fenntartva - Budapesti Operettszínház