Villanófényben - Lőrinczy Attila
2016-04-04
Lőrinczy Attila író, drámaíró a Budapesti Operettszínház vezető dramaturgja. Az utóbbi néhány évben olyan nagy sikerű előadások szövegének gondozása, újraírása fűződik a nevéhez, mint az Amerikai komédia, az Én és a kisöcsém, vagy legutóbb a Marie Antoinette. Kilencven évvel a budapesti bemutatót követően, közel hét hónapos munkafolyamat eredményeként Kálmán Imre kevéssé ismert operettje, A chicagói hercegnő most az ő átiratában, az ő szövegeivel szólal meg az április 22-i premieren.
Amikor a drámaírói pályád elindult, első négy bemutatód a Katonában, Kaposvárott, a Krétakörben és a TÁP Szinházban volt, ma pedig az Operettszínház vezető dramaturgja vagy. Hogy rakjuk ezt össze?


Talán egyfajta fejlődésregényként... Jó húsz éve mondta nekem egyszer Zsótér Sándor, hogy az embernek nagyon durván kell kezdenie, hogy legyen miből klasszicizálódnia. Mondjuk, ő végül egyáltalán nem klasszicizálódott, és ez páratlan teljesítmény; a generációnkból talán egyedüliként volt képes arra, hogy kompromisszumok nélkül,  kérlelhetetlenül építve a saját világát legyen elismert és sikeres. Én meg, ha tetszik, klasszicizálódtam, de ez azért azzal is összefügg, hogy én nem vagyok monomániás, azt hiszem én szerzőként és dramaturgként is inkább színészlelkű lennék: a szélsőséges szerepjátékok lehetőségei vonzanak. Ez alkati dolog, ennek önmagában semmilyen értékvonzata nincs. Szóval jó három éve nagyon megörültem az első Operettszínházi felkérésnek, mert teljességel új feladat volt a számomra, aztán itt ragadtam, mert megszerettem a társulatot, és élvezem ezt a munkát, de biztos vagyok benne, hogy nem múlt ki belőlem nyomtalanul az az alternatív mentalitás, ami a hajdani fiatalembert jellemezte.

Lőcsi Jenő‚ Kerényi Miklós Gábor‚ Lőrinczy Attila és Müller Péter Sziámi a Marie Antoinette sajtótájékoztatóján
Ebben az évadban a Marie Antoinette volt az első bemutatód az Operettben.


Ennek a librettóját fordítottam - a dalszövegeket Müller Péter Sziámi költötte magyarra - és Keróval kivételesen sokat dolgoztunk a szövegkönyvön. A francia forradalom az emberiség történetének egyik legizgalmasabb, legdrámaibb, legellentmondásosabb sztorija, őrületes figurákkal, nem véletlen, hogy oly sok színpadi művet ihletett. Gábornak rengeteg jobbnál jobb ötlete volt a darab gazdagítására, sajnos ezek egy részét a szerzők nem fogadták el. Kellemetlen viták ezek, és mindig kicsit fájdalmas élmények. Hatalmas könnyebség, ha az ember szabad kezet kap egy mű színpadra állításához, ahogyan történt ez Yvonne Kálmán, a zeneszerző lányának jóvoltából A chicagói hercegnő esetében.

A chicagói hercegnőt 1928-ban játszották először és utoljára Magyarországon. Mit gondolsz, mi lehet ennek az oka?

Az egyik ok talán az, hogy miközben remek a darab alapötlete és nagyszerű a zenéje, maga a libretto kicsit elnagyolt. A másik pedig, ami általánosságban elmondható, hogy a színházak nagyon kevés kockázatot vállalnak. A műsortervbe végül majdnem mindig a tuti sikerdarabok kerülnek. Ritka, amikor egy színház vállalja azt a rizikót, hogy valamit, ami nem annyira bizonyított és befutott, műsorára tűzzön.

Én és a kisöcsém olvasópróba - Homonnay Zsolttal
Amikor az Operettszínház úgy döntött, bemutatja a darabot, hogyan fogtatok neki a munkának Béres Attilával?


Hát, először is el kell olvasni ugye, és akkor kiderül, mit nem értünk, mi az ami nem tetszik, és eszünkbe jut-e róla valami, amiről azt reméljük, hogy jobb lehet... A chicagói hercegnő már majdnem kilencven éves szöveg, és a nyelv talán még az embernél is gyorsabban öregszik. Teljesen természetes, hogy ma már más a vicces az izgalmas, a meglepő, mint 1928-ban. A darab alaphelyzete, hogy három excentrikus amerikai milliomosnő ellátogat Európába, és fogadást kötnek: ki tudja a lehető leglehetetlenebb dolgot megvenni. Egy pesti lokálban találkoznak egy fiktív balkáni ország, Sylvária nagyhercegével, aki igazi duhaj, múltba fordult, sírva vigadó, szentimentális és brutális karakter. Mi ebbe a kettősbe próbáltunk a mai eszünkkel alaposabban belegondolni. Milyen az, amikor egy olyan világ, ahol csak a pénz számít, vagy már az sem, találkozik egy nosztalgikus, dühödt indulatokkal és tesztoszteronnal telített férfivilággal. Erről elég sok minden jutott eszünkbe és egyik ötlet hozta a másikat. A dialógok kilencven százaléka új, az eredeti történet pedig felében-kétharmadában maradt meg.

Mennyire törekedtetek arra, hogy az eredeti könyvhöz képest jobban árnyaljátok az egyes karaktereket?

Mindenképpen vadítottunk a karaktereken, a viszonyokon és a történeten is. A két főszereplő, a Sylvár herceg és az amerikai milliárdos nő figuráját szarkasztikusabban fogalmaztuk meg. Mary egy hihetetlenül arrogáns, elkényeztetett, hisztérikus bomba nő, aki azt gondolja, hogy neki minden jár, mert bárkit és bármit kilóra megvehet. Borisz egy klasszikus balkáni macsó, ezer helyről ismerjük, aki azt gondolja, ő a férfi, tehát ő az úr, neki egy nő ne parancsoljon. Ha kell, szétveri a kocsmát, és hajánál fogva rángatja a nőt a kanapéra. E sztori kapcsán az embernek mindenféle asszociációi támadhatnak; nekünk Béressel eszünkbe jutott Dürrenmatt-tól Az öreg hölgy látogatása, melyben ugye az istenadta nép egy sárga cipőért az anyját is eladná, és hajlamosak voltunk úgy is gondolni erre a történetre, mint egy oda-vissza működő Makrancos hölgyre: van Katánk és Petruchiónk, akik lemeccselik ezt a dolgot egymással. Biztos vagyok benne, hogy a mi változatunk a főszereplők viszonyát tekintve sokkal markánsabb, mint az eredeti.

A chicagói hercegnő olvasópróbáján
Mennyire türemkedhet be a XXI. század egy ilyen műbe?


Csak finoman. Én nagy ellenzője vagyok a primér aktualizálásnak. Minden az eredeti korban marad, pontosabban annyit csalunk - de ez már Béres rendezői ötlete - hogy a két egymással küzdő világ színpadi megjelenítése a harmincas évek valóságos idejétől plusz-mínusz harminc évvel el lett tolva. Az amerikaiak a Marilyn Monroe-s, Andy Warhol-os, pop-art-os dizájnban  fogalmazódnak, míg a sylváriai nagyhercegség és annak minden reprezentánsa a XIX-XX. század fordulójának balkáni milliőjében és attribútumaival jelenik meg.

A sajtónyilvános olvasópróbán elhangzott, hogy két színésznő számára külön szerep íródott. Ez mit jelent?

A színház vezetése azt kérte, hogy lehetőség szerint írjunk egy klasszikus nagy operett szerepet Kalocsai Zsuzsának, és tegyük picit hangsúlyosabbá az előadás dzsesszes vonalát egy másik női szerep beemelésével. Így született meg Edith Rockefeller figurája, akit Szulák Andrea és Nádasi Veronika kelt életre. Kalocsai szerepének nyoma sem volt az eredeti szövegkönyvben, de jó hogy lett; a neki kitalált figura sok új lehetőséget adott a két főszereplőnk karakterének és viszonyának színesebb ábrázolásához. Ő a nagyherceg anyja, Sylvária tényleges uralkodója, egy magányos, megkeseredett, a hatalomba, az öregedésbe és az egyedüllétbe beleszomorodott hisztérikus asszonyság. Edith Rockefeller, az egyik amerikai milliomosnő pedig az eredetinél jóval nagyobb szerep lett. Próbáltuk organikusan beépíteni a történetbe mindkét figurát. Én egyébként nagyon szeretem a színházban a kényszert. Mert ami elsőre kényszernek tűnik, ha az ember eleget gondolkodik rajta, és szerencséje van, kifejezetten jól is elsülhet. Kicsit hasonlít ez ahhoz, mint amikor az ember versben ír darabot. Akkor maga a metrum kényszerít vagy hoz elő dolgokat, amik soha nem jutnának eszébe, ha prózában gondolkodna.

Az Én és a kisöcsém premierjén
Dalokat is kaptak?


Természetesen. Kalocsai Zsuzsának egy 1930-as hollywoodi filmből, a Golden Dawn-ból választottunk két Kálmán Imre számot, amire írtam új strófákat, Szulák Andrea pedig az eredeti darabból kapott két dalt, a szituációkhoz illő új szövegekkel.

Tehát szereted ezt a fajta alkalmazott írói munkát, amikor nem a saját gondolataidat, érzéseidet kell kifogalmazni, hanem egy adott témát kell kibontani?

Az ember végső soron mindig a saját gondolatait fogalmazza. Mi mást tehetne? De nagyon nagy könnyebbség és segítség, ha kapsz egy történetet. A semmiből kitalálni valamit és az egész struktúrát fölépíteni sokkal nehezebb. Olyan ez, mint amikor valakinek a vállán állsz - sokkal nehezebben ér a szádig a víz. Tehát én mindig hálás vagyok az eredeti librettistáknak, még akkor is, ha sokszor elnagyolt az alapanyag. És nem hiszek abban a fajta átdolgozásban, amelyiknek ellenséges az attitűdje. Úgy gondolom, hogy megvetett, lenézett műfajokat és műveket nem szerencsés és nem is elegáns gunyorosan továbbgondolni. Ha nem látom az erényeit, ha nem tudok belehelyezkedni, ha valami módon nem szeretem az eredeti művet, a hibáival együtt természetesen, akkor nem tudok érvényes átiratot készíteni.

A chicagói hercegnő csapata
Hogy látod ebből a szempontból A chicagói hercegnőt?


Az operetteket gyakran éri az a vád, némileg joggal, hogy a történetek bárgyúak. Azt gondolom, a bárgyúságot nagyon kevés választja el egyfelől az abszurdtól vagy a groteszktől, másfelől a meseszerűségtől és a költőiségtől. Mi Béressel ezeket a stílusjegyeket próbáltuk erősíteni - a bárgyúság ellenében. Miután most már több éve alapvetően ezzel a műfajjal foglalkozom, úgy vélem, A chicagói hercegnő meséje bár valószerűtlen, mégis lehetséges belőle fordulatos és átélhető történetet összerakni.

Béressel Attilával első alkalommal dolgoztok együtt. Hogyan zajlott a közös alkotási folyamat?

Rendkívül jól mulatva, nagyokat röhögve. Együtt ötleteltünk, aztán írtam, megint ötleteltünk, megint írtam. Valahogy így. Azért azt tudni kell, hogy hét hónapot eltöltöttem a példánnyal. Sokszor magamban azon mulatok, hogy az eredeti librettisták valószínűleg negyed ennyi idő alatt összedobták a szöveget a kávéházban. De hát én szöszörgős vagyok. És akárhányszor előveszem, mindig találok valamit: ott mégis egy szót ki kéne cserélni, ritmikailag valamit csinálni kellene. Úgyhogy ez a "befejezni nem lehet, csak abbahagyni" tipikus esete.

Az Amerikai komédia olvasópróbáján
Rendszeresen bejársz a próbákra és alakítod a szöveget, annak megfelelően, hogy a színészek vagy Attila milyen változtatást igényel?


Nem vagyok ott minden próbán. De mindig izgalmas, hogy működik, vagy épp nem működik a leírt szöveg. Színházi gyerek vagyok, nem papírszerző. Az olvasópróbán is elmondtam a színészeknek, hogy nem védelmezem lángpallossal a szövegemet, ha bárki jobbat mond, mint amit én kitaláltam, azt fel fogom ismerni, és boldogan elfogadom. És sokszor mondanak is.

Törekedtetek arra, hogy amellett, hogy az operett hagyományainak megfelelően vicces, humoros, szerelmes előadásnak legyen valami megfogalmazható üzenete is?

Nem szeretem az üzenet szót, de hogy szól valamiről, azt nagyon remélem. Két szélsőségesen különböző, beteg és nevetséges világról beszél. Az egyik oldalon konzumidiotizmus mámora és a pénz mindent felülíró hatalma, a másik oldalon pedig a nosztalgikus, patetikus, múltba révedő, szenvedély vezérelte téboly. Finoman fogalmazva, egyik sem igazán jó. Ha muszáj, ezt még üzenetnek is merném nevezni.


Villanófényben - Felföldi Anikó
Villanófényben - Bordás Barbara
Villanófényben - Dolhai Attila
Villanófényben - Kállay Bori
Villanófényben - Bálint Ádám
Villanófényben - Laki Péter
Villanófényben - Bodor Johanna
Villanófényben - Mészáros Árpád Zsolt
Villanófényben - Bordás Barbara
Villanófényben - Lőrinczy Attila
Villanófényben - Polyák Lilla
Villanófényben - Vágó Bernadett
Villanófényben - Auksz Éva
Villanófényben - Fischl Mónika
Villanófényben - Frankó Tünde
Villanófényben - Vadász Zsolt
Villanófényben - Peller Károly
Villanófényben - Szabó P. Szilveszter
Villanófényben - Peller Anna
Villanófényben - Szendi Szilvi
Villanófényben - Nádasi Veronika
Villanófényben - Lévay Szilveszter
Villanófényben - Felföldi Anikó
Villanófényben - Földes Tamás
Villanófényben - Kerényi Miklós Máté
Villanófényben - Lukács Anita
Mi is itt vagyunk! - Lévai Enikő Éva
Mi is itt vagyunk! - Muri Enikő
Mi is itt vagyunk! - Szentmártoni Norman
Mi is itt vagyunk! - Barkóczi Sándor
Mi is itt vagyunk! - Simon Panna
Mi is itt vagyunk! - Gömöri András Máté
Mi is itt vagyunk! - Jenes Kitti
Mi is itt vagyunk! - Angler Balázs
Mi is itt vagyunk! - Kisfaludy Zsófia
Mi is itt vagyunk! - Veréb Tamás
Mi is itt vagyunk! - Gubik Petra
Mi is itt vagyunk! - Kocsis Dénes
Polyák Lilla
Dolhai Attila
Gubik Petra
Kapócs Zsóka
Bíró Eszter
Szulák Andrea
Mészáros Árpád Zsolt
Kállay Bori
Bordás Barbara
Kerényi Miklós Máté
Füredi Nikolett
Janza Kata
Feke Pál
Dolhai Attila
Boncsér Gergely
Bordás Barbara
Vadász Zsolt
Dancs Annamari
Lukács Anita
Oszvald Marika
Dézsy Szabó Gábor
Pálfalvy Attila
Vágó Zsuzsi
Papadimitriu Athina
Jantyik Csaba
Bódi Barbara
Faragó András
Csengeri Ottília
Dániel Gábor
Nádasi Veronika
Peller Károly
Szendy Szilvi
Vadász Dániel
Kalocsai Zsuzsa
Bálint Ádám
Kékkovács Mara
A Budapesti Operettszínház fenntartója a Magyar Állam,
irányító szerve az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)
© 2008-2013, Minden jog fenntartva - Budapesti Operettszínház