Villanófényben - Szabó P. Szilveszter
2015-08-08
"Belém égett" énekli Szabó P. Szilveszter a Rómeó és Júlia Thybaltjaként, mi nézők pedig épp így vagyunk vele: belénk égett az arca, a játéka, egyedi hangja, különleges személyisége, mely minden szerepén átsugároz. Gondolkodó, önmarcangoló, ahogy ő fogalmaz, agyalós típus, aki az élet minden területén maximalizmusra törekszik, legyen szó színházról, családról, írásról vagy szobrászkodásról. Jelenleg épp nagy várakozással és izgalommal készül Bajára, ahol augusztus 21-én és 22-én három év után ismét magára öltheti egyik legkedvesebb szerepét Oberont, a Szakcsi Lakatos Béla, Müller Péter Sziámi és Kerényi Miklós Gábor által jegyzett Szentivánéji álomban.
Szabó P. Szilveszter
Amióta az Operettszínház Bajára jár, vagyis idén negyedik alkalommal, te mindig jelen vagy.  Az első évben a Miss Saigon Professzoraként, majd Tybaltként a Rómeóból, tavaly nézőként, idén pedig Oberonként találkozhatnak veled a helyi közönség. Szereted Baját?


Tisza menti gyerek vagyok, Gergelyiugornya, Vásárosnamény és környékén nevelkedtem, természetes, hogy közel érzem magamhoz Baját. Pontosan azt kaptam vissza itt, ami meghatározta az ifjúságomat: a motorcsónak, a folyópart, a horgászás, a víz illata, mert ez nem is szag, hanem illat.  Az egész múltam visszaköszön itt. Ráadásul már az első évben kialakult egy olyan baráti kör, akikkel a mai napig tartjuk a kapcsolatot. 1996-ban Szegeden debütáltam az Elisabeth Halál szerepében. Az volt az áhítat netovábbja. Azt hiszem, négy alkalommal temettük el az Elisabethet, és a második vagy a harmadik alkalom után, amikor Kero látta rajtam és Janza Katán az emiatt érzett végtelen szomorúságot, azt mondta: ne aggódjanak, kitalálok valamit. És valóban, körülbelül két héttel később felhívott azzal a hírrel, hogy megvan a folytatás. "Amikor maguk bemennek a haláltoronyba, akkor kijönnek egy időkapun, vagy csillagkapun, ami összeköti a földet a tündérvilággal". Ez lett a Szentivánéji álom. Írtak nekünk egy darabot, ami méltó folytatása lett a Halál és Elisabeth párosának. Elképesztőn jó érzés volt, hogy ránk íródtak a dalok, hogy abszolút bennünk gondolkodva születtek meg a figurák és még olyan új, izgalmas és eredeti dolgok is belekerültek, mint például az, hogy a mű egy adott pontján Oberon találkozik Lysanderrel. Párhuzamosan haladt a zene és a szövegírás, Müller Péter Sziámi teljes biztonsággal adta számba a szavakat és gondolatokat. Az előadás pedig igazolta mindazt, amit Kero megálmodott.

Oberon a Szentivánéji álomban
Milyen ez az Oberon?


Egy tündér, aki földi érzelmeket kezd érezni: féltékenység, vágyakozás, szerelem, házasság iránti vágy, mindent feladni egy közös gyerekért. Azt gondolom, ő az egyetlen, aki valahonnan valahová eljut ebben a történetben. A földi világgal való találkozásnak köszönhetően rátalál azokra az érzelmekre, amik a tündérvilágban is körülötte voltak, csak nem figyelt oda rájuk, nem voltak fontosak, hiszen nem erre lett kiképezve, hanem harcra, háborúra, túlélésre. Ezért nem vette észre a szépséget, így Titániát sem. Ez a szerep a megvalósult álom.

Több dologhoz is értesz, sok mindent csinálsz, mégis a zene, a színház lett a hivatásod. Miért?

Ott indul a történet, hogy harmadik próbálkozásra vettek fel zenei általánosba. Elvitt az anyukám, az apukám, végül a nagymamámmal sikerült. Az első két felvételit végigsírtam. Elsőben elkezdtem furulyázni, amiből később lett a klarinét és a szaxofon. Mindig lusta voltam szolfézsra járni, de remek fülem volt. Később aztán ketten voltunk klarinétosok az iskolazenekarban. Ő olvasta a kottát, én pedig századmásodpercre pontosan lejátszottam, amit épp hallottam. Mindig együtt voltunk. Ez a fajta figyelem és 355 fokos koncentráció az egész életemre kiterjed a mai napig. Mátészalkáról jöttem Budapestre és tudtam, hogy csak magamra számíthatok. Villanyszerelő kisinastól kezdve voltam újságkihordó fiú, akácfákat pakoltam éjszaka vasútállomáson, sok mindent csináltam. Megtanultam a munka értékét, és azt, hogy semmit sem kapok ingyen, az van, amit én előteremtek. Bár az édesapám fogorvos, anyukám építész, tudtam volna riadót fújni, de azt hiszem és vallom, hogy mindig be kell fizetni a tanulópénzt. A Szabó P. Szilveszter elég hosszú név, elkezdtem kanyarítani az S-t, majd a Z-t, azt szerettem volna, hogy lassan tanulják meg a nevemet. Ez azt jelenti, hogy tudatosan mondtam nemet a könnyű sikernek, azt akartam, hogy mindig csak a számomra értékes dolgokat közvetítsem a világ felé. Ezzel persze párosult egy nagyfokú lezártság is.

Janza Katával a Szentivánéji álomban
Jó, de nyilván nem azért jöttél Budapestre, hogy kipróbáld magad rakodóként vagy újságosként. Biztos volt valami célod.


Nyilván megfertőződtem a nagyszülők és a dédszülők által. Van egy színházi gyökér, de már csak fényképről. A Sarkadi kabaré. Ottani anekdoták, és az, ahogy elvették tőlünk. Annyira meghatározó az a mag, ahonnan jöttünk, hogy azt a fajta gondolkodásmódot akarjuk mi is közvetíteni. Ennek egyik eszköze a színészi pálya.

Elvégezted a Gór Nagy Mária Színitanodát, majd főszerepeket játszottál az Operettszínházban, mondhattad volna, már tudod ezt a szakmát, megérkeztél. Miért akartál mégis visszaülni az iskolapadba és elölről kezdeni mindent?

Tisza parti gyerek vagyok. Gergelyiugornyánál nálam jobban senki nem ismeri a Tiszát, mégis kétszer lehúzott az örvény. Mindenre fel kell készülni. 1996. május 4-én léptem be az Operettszínházba és két és fél év után elmentem tanulni a Színművészeti Egyetemre. A főiskolán az első félévben egyébként volt egy gyakorlat: dőlj hátra és bízz a mögötted lévőben, higgy abban, hogy elkap. 22 évesen kerültem az Operettszínházba, a főiskola után visszatértem, most 41 vagyok, és tudom, ha hátradőlök, vannak, akik elkapnak. Nem tudom, a mai fiatalságnak van-e példaképe. Azt látom, hogy van egy nagy szakadék a mi generációnk, a '73/74-es korosztály és a '88/89-esek között. Ők be akarnak csatlakozni egy bizonyos szintre, de nem építik fel a házat, hanem csak a tetőre akarnak kapaszkodni. Nem tudom, ennek mi az oka. Bár hasznos volt az a két-három év bezártság a Színművészetin, ami arra kényszerít, hogy csak magaddal foglalkozz, és egy ügyed legyen, megcsinálni magad, mégsem hiszem, hogy azon múlik, ki végzett és ki nem főiskolát, mert annyit nem ad az egyetem, ráadásul minden attól függ igazán, kik tanítanak. Nekem a legnagyobb közönségem amúgy is önmagam. Mi együtt birkózunk.

Halál az Elisabethben
Miután végeztél, miért tértél vissza az Operettszínházba?


Emlékszem, '96-ban 55 Elisabeth előadást játszottam egyedül, mert a másik Halál, Mester Tamás kiment Amerikába. 22 évesen nem éreztem a súlyát. Azt sem tudtam, milyen hangokat énekelek, még semmi nem volt nevén nevezve. De ahogy ültem a színpadon, és azt soroltam magamban, ki mindenki lépett már előttem ezekre a deszkákra Felekitől Rátonyiig, én pedig szinte tegnap jöttem Mátészalkáról, és most itt játszom, elfogott a szentimentalizmus és az áhítat. Megéreztem az egésznek az ízét, a zamatát. Szerencsés alkat vagyok: 192cm magas, jó kiállású, az arcberendezésem inkább intrikus szerepekre predesztinál és hiszek abban, hogy ez sokkal jobb, mint bonvivánnak lenni, hiszen egy bonviván kiöregszik, az intrikus pedig nagyon sokáig intrikus maradhat. De amúgy mindennap abba akarom hagyni a színészetet, és nem ezért, mert kiégtem, hanem mert egyszerűen rámegyek. Nem tudok szelektíven működni: kilépek a kapun és vége. Ezért mázli, hogy Pomázon élünk és a 35-40 perces hazaúton lecseng bennem mindaz, ami a próbán vagy az előadáson történt. A szabadidőmben pedig biciklizünk, vagy főzünk. És azt se felejtsük el, ha színész az ember, akkor kitárja minden reggel 10 órakor a lelkét és lentről dartsszal dobálja a rendező. Soha nem akartam úgy színész lenni, hogy mindent feladok érte. Aztán amikor megismertem a feleségemet, itt, az Operettszínházban - annak is már 19 éve -, teljesen előtérbe került a család.

A Rómeó és Júlia Tybalt-ja
Az Operettszínházas létezésed soha sem kérdőjeleződött meg?


Kero fedezett fel. Rengeteget köszönhetek neki, nem is tudok felsorolni mindent. A Fanny Girl Nick Arnsteinjétől, a Rebecca Max de Winterén, a Miss Saigon Professzorán át, a Szörnyetegig, a Kabaré Konferansziéjáig rengeteg jó szerepet eljátszhattam. És nem csak az a lényeg, hogy odaadta ezeket nekem, hanem hogy együtt dolgozhattunk. Szeretem a vele való közös munkát. Ismerem az agytekervényeit. Több lehetőséget ad, mint megoldást. Nem konkrétan mondja meg, mit akar, hanem felkínál egy színpalettát, amivel szabadon gazdálkodhatsz, de ha azt látja, hogy nem tudod kevergetni, akkor bekeményít. Én ezt bírom benne. Rettenetesen élvezi, ha tudsz vele gondolkodni. Minden darabban megvan a saját színpadi énje. Az Elisabethben ő volt a Halál, a Mozartban Mozart. Picit úgy érzem, a Rómeóban Thybalt akart lenni.

Mondják, kétféle színész van: az egyik, aki magára húzza a szerepet, a másik, aki belebújik a szerepbe. Te melyik vagy?

Köztudott rólam, hogy a tapsrendig szeretem az előadást. Soha nem tudtam eldönteni, elbújunk-e egy szerep mögé és eljátszunk valakit, vagy pedig önmagunkat mutatva egy szerepen keresztül akarjuk megvalósítani saját magunkat. Ez egy nagyon finom és érzékeny mezsgye. Én inkább elbújni jöttem. Ösztönlény vagyok, ösztönös színész. Nem tartom magam iparosnak.

Janza Katával az Elisabethben
Az iparosságról. Kétszáz előadást hogy lehet érvényesen eljátszani?


Én mindig egyet játszom. Mindig azt az egyet, ami aznap van.

Hogy tudod újjáteremteni magadban estéről estére?

Nagyon mikrokozmoszban gondolkodva, mindig mást csinálok. Ha összeraknánk az egyes előadásokat, elindítanánk, és hosszúságra megnéznénk, van, amikor 15 perccel hosszabbak vagyunk, van, amikor 20 perccel rövidebbek. Megvan a vázrendszere, és azon belül meglepem a partneremet vagy éppen önmagamat. Ez persze nem egy ereszd el hajamat szindróma, de mindig más. Lehet, hogy ezzel csak magamat szórakoztatom, hogy ne fásuljak bele, de én nem akarom minden nap ugyanazt a darabot játszani. Ezért fogalmaztunk úgy Földes Tamással, hogy mi premier színészek vagyunk. Egyszer csináljuk meg az előadást. Minden este az első jön. Isten őrizz, hogy egy sorozatra gondoljunk. Az első évben 17 Rómeót dupla dupláztam végig Homonnay Zsolttal, aki Parist játszotta. Ültünk az öltözőben és azt mondtuk: nem bírjuk! De belépsz a színpadra, és rögtön azon gondolkodsz: hogy is volt ez délután? Akkor este egy picit mást teszünk bele. Agyalósak vagyunk.

Rómeó és Júlia - Tybalt
Rejtőzködő alkatnak tartod magad, ebből a szempontból nem a legjobb választás a színészet. Ráadásul sok minden máshoz van tehetséged, lehetőséged lett volna "elbújni". Lehetnél író, vagy elindulhattál volna képzőművész vonalon.


A titkokat szeretem, a gondolatot és hogy a közönség ne azon gondolkodjon, amit éppen néz, hanem amit közben érez. A néző csak a jéghegy csúcsát látja, ahogy Hemingway olyan bölcsen megfogalmazta, de azon áll minden, ami alatta van. Ezt szoktam megfaragni és megírni. Így teljes az egész. Nagyon sok versem vagy novellám kapcsolódik egy-egy szerephez. Nem is akarom, hogy megfejtse a néző, melyik mihez kötődik, egyszerűen ki kell írnom magamból.

Jonelként a Menyasszonytáncban
Azt mondtad, az alkatod elsősorban intrikus szerepekre predesztinál. Sosem érezted azt, hogy szeretnél már végre egyszer hős lenni?


Ha sorba vesszük a szerepeimet, a Halál az Elisabethben nem negatív, ő egy másik világ szülötte, de emberi érzelmei vannak, hiszen szerelmes. Ettől érdekes. Misztikus, sötét figura. Az intrikus kategóriába még éppen belefér, ámbár nem negatív és gonosz. A Rebecca Max de Wintere súlyos terhet cipel, iszonyatosan szerelmes abba a kislányba, akit el is vesz feleségül, beviszi a régi házba, le akarja porolni és újra kezdeni az életét. Ő pozitív szereplő, de mégis ott marcangolódik benne egy titok. Olyan összetett karakter, amit rettenetesen élvezek. A Menyasszonytánc Jonelje más. Egy tömbből faragott figura: egy kakastollas kápó, élet-halál ura, de közben meg egy Colloredos, megfejtős típus, van benne az a fajta megszállottság, hogy egyetlen dolgot hogyan lehet körbejárni és mindenhonnan megfigyelni.  De mi van, ha nem lesz elég időm, hogy ezt megtegyem? Meg akarom hosszabbítani életemet, vagy az örökéletet keresem. Egy megalomán őrült. A Konferanszié szintén örökérvényű. Az ilyen karaktereket szeretem, nem az egy tömbből faragott úgymond negatív figurákat. Nem is tudom, igazából játszottam-e olyat. És ne felejtsük el, hogy a negatív figura attól negatív, hogy a környezet másképp viszonyul hozzá. Neki önmagában igaza van, mint Thybaltnak is: a család szent és sérthetetlen, mindenek felett meg kell védeni, ezért elmegyek és megölöm azt, aki bántotta a hozzám tartozókat. Nagyon érdekes, hogy az úgymond negatív szerepeim után hogyan oszlott meg a közönség. Ki szurkolt nekem vagy ki szurkolt ellenem? Ki mit látott benne? Sokszor talán az értetlenség, vagy a misztikum váltott ki egy lelki félelmet, ami gondolkodásra késztette őket vagy egy ismeretlen felkutatására. Vagyis soha nem egy kész dolgot vitt haza a néző. A rajongók egyébként írtak verset a szerepeimről, amit ki i is adtak könyvben, egyetlen példányban a 40. születésnapomon.

Colloredoként a Mozart!-ban
Elfoglalt művész vagy és kétgyermekes családapa. Az írásra és a szobrászkodásra mikor van időd?


Bagoly vagyok. Hajnali 3-4 óra körül fekszem, és gyakran reggel fél 8-ra én viszem suliba a gyerekeket. A feleségem többet próbál a színházban, mint én, ezért vannak olyan időszakok, amikor ő viszi a gyerekeket. Mindig ezen veszekszünk: "Anya, felesleges időpocsékolás az alvás. Átalusszuk az egész életünket". Azért szeretek írni és szobrászkodni, mert ott - ellentétben a színházzal - az történik és az lesz a végeredmény, amit én akarok. Mondják, hogy a szobor benne van a kőben, csak le kell fejteni a felesleget. Ezt vallom én is. Egy tökéletes kört vagy egy almát, egy csendéletet lerajzolni, alkotás. Megteremteni, a nulláról felépíteni. Rettenetesen szeretnék például asztalos lenni, ezért azt mondtam, hogy ha egyszer abbahagyom a színházat, elmegyek hajókészítőnek. Azt szeretnék csinálni, hajókat.

A Miss Saigon Professzora



Villanófényben - Gubik Petra
Villanófényben - Závada Péter
Villanófényben - Ottlik Ádám
Villanófényben - Lévai Enikő
Villanófényben - Felföldi Anikó
Villanófényben - Bordás Barbara
Villanófényben - Dolhai Attila
Villanófényben - Kállay Bori
Villanófényben - Bálint Ádám
Villanófényben - Laki Péter
Villanófényben - Bodor Johanna
Villanófényben - Mészáros Árpád Zsolt
Villanófényben - Bordás Barbara
Villanófényben - Lőrinczy Attila
Villanófényben - Polyák Lilla
Villanófényben - Vágó Bernadett
Villanófényben - Auksz Éva
Villanófényben - Fischl Mónika
Villanófényben - Frankó Tünde
Villanófényben - Vadász Zsolt
Villanófényben - Peller Károly
Villanófényben - Szabó P. Szilveszter
Villanófényben - Peller Anna
Villanófényben - Szendi Szilvi
Villanófényben - Nádasi Veronika
Villanófényben - Lévay Szilveszter
Villanófényben - Felföldi Anikó
Villanófényben - Földes Tamás
Villanófényben - Kerényi Miklós Máté
Villanófényben - Lukács Anita
Mi is itt vagyunk! - Lévai Enikő Éva
Mi is itt vagyunk! - Muri Enikő
Mi is itt vagyunk! - Szentmártoni Norman
Mi is itt vagyunk! - Barkóczi Sándor
Mi is itt vagyunk! - Simon Panna
Mi is itt vagyunk! - Gömöri András Máté
Mi is itt vagyunk! - Jenes Kitti
Mi is itt vagyunk! - Angler Balázs
Mi is itt vagyunk! - Kisfaludy Zsófia
Mi is itt vagyunk! - Veréb Tamás
Mi is itt vagyunk! - Gubik Petra
Mi is itt vagyunk! - Kocsis Dénes
Polyák Lilla
Dolhai Attila
Gubik Petra
Kapócs Zsóka
Bíró Eszter
Szulák Andrea
Mészáros Árpád Zsolt
Kállay Bori
Bordás Barbara
Kerényi Miklós Máté
Füredi Nikolett
Janza Kata
Feke Pál
Dolhai Attila
Boncsér Gergely
Bordás Barbara
Vadász Zsolt
Dancs Annamari
Lukács Anita
Oszvald Marika
Dézsy Szabó Gábor
Pálfalvy Attila
Vágó Zsuzsi
Papadimitriu Athina
Jantyik Csaba
Bódi Barbara
Faragó András
Csengeri Ottília
Dániel Gábor
Nádasi Veronika
Peller Károly
Szendy Szilvi
Vadász Dániel
Kalocsai Zsuzsa
Bálint Ádám
Kékkovács Mara
rendezvenyhelyszinek.hu
A Budapesti Operettszínház fenntartója a Magyar Állam,
irányító szerve az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)
© 2008-2013, Minden jog fenntartva - Budapesti Operettszínház