Villanófényben - Nádasi Veronika
2015-06-25
Június 12-én a Miskolci Operafesztiválon tartották az ősbemutatóját Fekete Gyula Egy anya története című operájának, melyben Nádasi Veronika az Éj szerepében mutatkozott be. A Budapesti Operettszínház művésznőjének néhány nap múlva ismét premierje lesz, Somogyi Szilárd rendezésében június 26-án illetve 27-én mutatja be ugyanis az Operettszínház a világhírű amerikai musical, a FAME - A Hírnév ára magyar változatát, amiben Miss Shermant, a művészeti iskola szigorú igazgatónőjét alakítja az egyik szereposztásban. Nádasi Veronikával az állandó küzdésről, a pedagógusok felelősségéről, az örök Mabel-ségről beszélgetett Spilák Klára.
Dajkaként a Rómeó és Júliában
Egyszerre két darabban próbáltál, ráadásul két különböző műfajban, az egyik opera a másik musical. Hogy bírtad szellemileg, fizikailag?


Az az igazság, hogy nem áll olyan távol egymástól a két dolog, mert annak ellenére, hogy az Egy anya története egy modern, kortárs opera, a szerző kifejezett kérése volt, hogy musicalesen énekeljek. Maga a mű is, a szerepem pedig kifejezetten nagyon dallamos, helyenként szinte popos, könnyűzenei hangzású, fantasztikus muzsika. Fekete Gyula eleve egy kevésbé klasszikus operát írt, és amikor az egyik próbán megmutattam neki, hogy el lehetne ezt musicales stílusban is énekelni, annyira megtetszett neki, hogy azt kérte, maradjon ilyen, amivel Zsótér Sanyi is egyet értett. Mindketten és a koreográfus Ladányi Andrea is azt szerette volna, hogy minél inkább magunkat adjuk. Így aztán zeneileg sokszínű lett az előadás, mindannyian egy picit másként énekelünk, másfajta stílust képviselünk. Szerintem ez nagyon jót tesz a darabnak. Ennek ellenére persze rettentően nehéz a feladat és komoly kihívást jelent, mert technikailag olyan íveket, dallamokat és magasságokat kell énekelni, ami operai hangfekvésre íródott és nagyon nagy hangterjedelmet fog át. Az sem könnyű, hogy mindannyian a darab elejétől a végéig színpadon vagyunk, folyamatosan jelen kell lenni testben, hangban és szellemben, ami iszonyatosan nagy koncentrációt igényel. Ebből a szempontból a Fame-mel szerencsém van, mert kívülről tudom az egészet, dallamokat nem kellett már tanulnom.

A Fame - a hírnév ára sajtótájékoztatóján
Azt mondod, kívülről tudod a darabot, de annak idején sok évvel ezelőtt egy másik karaktert játszottál. Hogy van az, hogy a mai napig emlékszel mindenre? Ilyen jó a memóriád?


A színházi memóriám néha már-már kínosan is jó. Huszonévvel ezelőtti dolgokra, instrukciókra, hangsúlyokra emlékszem. A Fame ráadásul egy kicsit emblematikus darab is számomra. A Thália színházi ősbemutatón még hátul ugráltam a karban, aztán a Piccolo Színházban ahol Mabel-t játszottam, ott ültem az összes próbán. Egy alkalommal be kellett ugranom Serenának. Fél órával az előadás kezdete előtte néztem át a szöveget és a dalokat. Nagyon nagy élmény volt. Kiderült, hogy az a sok-sok mondat, amit az ember hall, megmarad. Én az a típus vagyok, aki tényleg figyel. Szerintem a mai világban ez nem igazán jellemző, pedig borzasztóan fontos lenne. Talán ezért ragad meg bennem olyan sok minden.

Most Miss Shermant, az egyik tanárt alakítod. Milyen érzés, hogy már nem te vagy Mabel?

Az a vicces, hogy én örökre Mabel maradok. Ő ugyanis táncos, aki nagyon szeret enni, és emiatt állandóan a súlyával van baj. Én is folyamatos küzdelmet vívok a testemmel, az alkatommal. Arról nem is beszélve, hogy az a dal, amit ő énekel, egy gospel, ami stílusilag nagyon közel áll hozzám, mindig bennem lesz. Miss Sherman az énem egy másik oldalát képviseli. Én is tanítok, ami nagyon fontos számomra. Ilyen értelemben tehát az életemnek ezzel a részével van párhuzamban. Az, hogy most megkaptam ezt a szerepet, mindenképpen egyfajta számadásra késztetett. Érdekes helyzet, amikor egy darabban egy diákot alakítasz, évekkel később pedig tanárként számítanak rád ugyanabban a műben. Ez nyilván egy fajta generációs ugrásnak számít, és tudomásul kell vennem, hogy bennem már így gondolkodnak.  Másrészt nagyon jó visszajelzés arra, amiben mélyen hiszek, hogy ezt a szakmát csak úgy érdemes csinálni, ha az ember hosszútávra tervez. A Fame, amivel a pályám indult, 2015-ben a folytonosságot jelenti számomra, azt hogy még mindig itt vagyok. Ez óriási dolog, amit meg kell becsülni.

Zsuzsanna testvérként az Abigélben
A darab egy nagyon lényeges kérdést feszeget. Elegendő-e a kirobbanó tehetség vagy szükség van mellette egyfajta alapműveltségre is? Ez az alapkonfliktus Miss Sherman és a tánctanárnő, Miss Bell figurája között. Mit gondol erről Miss Sherman, és mit gondolsz Te?


Szerencsére nagyon rímel a mondanivalónk, mert én is azt gondolom, hogy egy színésznek nem elég a tehetség, lényeges a szakmai tudás is, amit el kell sajátítani. Hiába tehetséges valaki és ösztönösen ráérez egy csomó dologra, igenis szüksége van egyfajta rálátásra, színházi gondolkodásmódra ahhoz, hogy bonyolult szerepeket is meg tudjon formálni. Fontos, hogy lásson összefüggéseket, rájöjjön bizonyos megoldó kulcsokra. És persze elengedhetetlen a szorgalom. A pedagógusnak azt a vékony mezsgyét látnia és éreznie kell, hogy ki az, aki igazán tehetséges, de annyira lusta, hogy el fog kallódni, mert nem tudni változtatni ezen és ki az, akit egyszerűen csak rugdosni kell, és végül eredményes lehet. Úgy érzem, eddigi munkám során nagyon nagy baklövést nem követtem el. Miss Shermanben egy kicsit ennek az érzékenységnek a hiányát látom, és azt gondolom, ez az ő igazi drámája. És van még egy nagyon lényeges dolog a személyével kapcsolatban, ő nem művészet, hanem irodalom- és angoltanár. Itt bejön az az érdekes kérdés, hogy megértheti-e egy civil a művészek gondolkodásmódját. A két tanárnő vitájának ez a legizgalmasabb pontja, mindkettő erőteljesen képviseli a maga igazságát, és a saját nézőpontjából mindegyiknek igaza van.

Pedagógusként te meg tudtad őrizni a nyitottságodat, mindenkire másként figyelsz, és mindenkivel a saját képességei szerint foglalkozol?

Igyekszem ezt a fajta nyitottságot megőrizni. Nincs két egyforma ember, így nem is tudsz két egyforma instrukciót adni. Minden egyes alkalommal meg kell találni mindenkihez a megfelelő nyelvet. Sajnos bizonyos szempontból ez is taposómalom, az idő, az emberek mennyisége sokszor rossz irányba befolyásolja a munka minőségét. Rendkívül lényeges elvemnek tartom, hogy merjünk egyediek lenni, ne akarjunk beilleszkedni és beállni a sorba. Nem a lázadásra gondolok, hanem arra, hogy ismerjük meg magunkat és merjünk azok lenni, akik vagyunk. Ez mindig a nehezebb út. Saját magam is ezzel küzdök sokszor. Tanárként törekszem arra is, hogy csak olyan dolgokat kérjek számon a növendékektől, amik az adott életszakaszban és képzettségi szinten elvárhatóak tőlük.

Teamama A Szépség és a Szörnyetegben
Miért ajánlanád a Fame-et a nézőknek?


Egyrészt olyan lényeges és komoly kérdéseket feszeget a hírnévvel, a sikerrel kapcsolatban, amikről már beszéltünk, másrészt rengeteg dolgot egyesít, amiért a musicalt szeretjük: lendületes, dallamos zene, impozáns látványvilág, lenyűgöző koreográfiák és szerethető karakterek Biztos, hogy mindenki megtalálja majd a személyes kedvencét a sokszínű szereposztásban.

Azt mondod, nagyon fontosnak tartod az alapképzettséget, az alaptudást. Ez volt az oka annak, hogy miután elvégezted a Toldy Mária musicalstúdiót, tanultál a Kőbányai Könnyűzenei Főiskolán, játszottál színházban, mégis felvételiztél a Színművészeti Egyetemre?

Van egy olyan jellemvonásom, hogy semmit sem szeretek feladni. Ezért is mentem el hatodszorra a felvételire…

… hatodszorra?

Igen. Hatodszorra is elmentem, mert azt mondtam magamnak, mindent meg akarok tenni érte. Egyébként épp abban az évben éreztem úgy, hogy már nem is akarom annyira. Valószínűleg ez adta azt a fajta lazaságot, ami miatt végül sikeresen felvételiztem. De biztos vagyok benne, ennek akkor és ott kellett megtörténnie. Abba az osztályba kellett járnom, ahhoz az osztályfőnökhöz. Nincsenek véletlenek. Nagyon sokat profitáltam az egyetemen. Azt gondolom, megvan az előnye annak is, ha valaki idősebben kerül be, mint én, mert már érettebben tud ránézni a dolgokra. Én imádok tanulni. Ez is benne volt abban, hogy nem adtam fel. Ebben a szakmában az a csodálatos, ami egyben borzasztó teher is, hogy folyamatosan meg kell újulni minden este, minden szerepben.

Elfújta a szél
Te akkor már sokszorosan bizonyítottál különböző színpadokon. Nem zavart, hogy be kell ülni az iskolapadba és foglalkoztatott előadóból tanulóvá válsz?


Amikor felvettek, elgondolkodtam azon, vajon tényleg elmenjek-e, hiszen már eltartottam magam, munkám volt, egy pillanatra tényleg kiszúrásnak tűnt. Nagyon nehéz volt mindent a nulláról kezdeni. Mintha mindent kihúztak volna a lábam alól. De egyszer csak történt egy kattanás. Már említettem, mennyire szeretek tanulni, és akkor rájöttem, itt a remek lehetőség, hogy végre saját magammal kezdjek foglalkozni. Bár zeneileg viszonylag magabiztos voltam, mégis rengeteget tanultam, sokkal tudatosabbá váltam. Prózában viszont sehol sem tartottam, és ebben iszonyatosan sokat segített az egyetem. Úgy vélem, az osztályfőnököm, Kerényi Imre valójában prózai osztályként kezelt bennünket, akiknek persze rengeteg zenés órája volt.

Tehát az egyetemen elsősorban színészileg mélyült el a tudásod.

Énekileg is stabilizálódott. Azokat a technikai fogásokat, amiket előtte ösztönösen csináltam jól vagy rosszul, megértettem és tudatosan kezdtem használni. Emellett meghatározó találkozásaim is voltak, egyrészt Kővári Judittal, aki nagyon fontos énekmesterem lett, másrészt Igó Évával, aki az Alexander módszerrel ismertetett meg minket. Évi erről a technikáról írta a PhD dolgozatát. Elképesztően izgalmas dolgokat tanultunk tőle. És itt találkoztam Kerényi Miklós Gáborral is, aki egy Miss Saigon vizsgát rendezett nekünk, amiben Kimet játszhattam. Akkor még nem sejtettem, hogy valaha azt a bizalmat is megkapom tőle, hogy a társulatába is felvesz. Ráadásul az ember az egyetemen egy mikrokörnyezetbe kerül, ahol az a feladata, hogy önmagát tanulja: ki ő, mit és hogyan csinál. Bezárt élet valóban, nagyon különbözik a kintitől, de az a nagyon nagy előnye, hogy valóban nincs más dolgod, mint saját magadra fókuszálni. Komoly küzdelmekkel jár, sűrű élettapasztalat, de ezt a fajta koncentráltságot az életben, ahol mindig ezerfelé kell rohanni, nem lehet megteremteni. Ilyen értelemben pótolhatatlan az egyetem.

Fame - a hírnév ára csoportkép
Azt mondod, te vagy az örök Mabel. Mikor következett be az a pillanat, amikor elfogadtad saját magadat, hogy ez vagyok én, Nádasi Veronika?


Soha. (nevet) Ezzel a mai napig küzdök. De azt hiszem, ebben benne van a színpad kegyetlensége is. Szerintem még az is küzd ezzel, akinek nincs alkati problémája, mint nekem. Amikor a színpadon állsz, folyamatosan kiteszed magad annak, hogy megítéljenek, véleményt formáljanak rólad. És azt a legnehezebb elviselni, hogy mindig lesz olyan, aki nem szeret, és akinek nem tetszel. Ha civil foglalkozást űznék, egyáltalán nem zavarna ez a dolog. Bár sikerült jó párszor lefogynom, de alapjában mégiscsak ez az alkatom. Ezt egy idő után el kell tudni fogadni. Az a legfontosabb, hogy az ember saját magával harmóniába tudjon kerülni. Dolgozom rajta.

Egy anya története
Az egyetem után Szolnokon töltöttél egy évet, ezt követően mentél az Operettszínházba. Hogy kerültél ide? Casting útján vagy hívtak?


Nem tudom neked megmondani, hány castingon voltam itt és hányról rúgtak ki. Ez megint csak az a történet, hogy én nem adom fel, küzdök a végsőkig. Rendszeresen próbálkoztam, eljöttem újra és újra. És akkor egyszer csak nem utasítottak el, hanem azt mondták: szükség van egy olyan karakterre, mint én és lenne magának ez meg ez a feladat. A Rudolf ősbemutatóján Stefániaként debütáltam az Operettszínházban, mellette beálltam a Rómeóba, mint Dajka és A Szépség és a Szörnyetegbe Teamamaként. Imádom a munkám. Csodálatos dolog, amit nagyon meg kell becsülni, hogy ebben a színházban az ember úgy gyakorolhatja a szakmáját, hogy adottak a megfelelő körülmények a tökéletes teljesítményhez: a professzionális zenekar, a fantasztikus ensamble és a kiváló kollégák.

Időnként más színházakban is fellépsz, most épp a Pinceszínházban dolgozol. Fontos számodra, hogy miközben van egy biztos pont az életedben, egy bázis, olykor-olykor kalandozz másfelé is?

Nagyon szeretem és törekszem is ilyen szempontból a biztonságra. Jó egy társulathoz, egy helyhez tartozni. Szeretek bejönni az Operettszínházba és nem csak a kollégák miatt. Jólesik, hogy a portások kedvesek, amikor belépek az ajtón, mindenki a nevemen szólít, olyan érzés, mintha hazajönnék. Ez kell. De lényegesek a külső felkérések is, mert ott új impulzusok érnek, másfajta színházi szemlélettel találkozom, és más emberekkel tudok együtt dolgozni. Ezáltal még többet tanulok, fejlődök. Azt hiszem, ha az ember huzamosabb ideig van egy társulatban, kialakul egy fajta megszokás. Tudjuk, mit várhatunk egymástól, nincsenek meglepetések. Egy új helyzet azonban új megmérettetést jelent. Ismét bizonyítani kell, el kell fogadtatnia az embernek saját magát. Ezek fontos és jó dolgok. És jót tesz az Operettszínházas létezésemnek is, mert mindig feltöltekezve, megújulva térek vissza. Sajnos nem gyakran keresnek meg külsős munkákkal. Sokan nem elég nyitottak és nem jönnek el az Operettszínházba, nem ismernek minket. Van a szakmában egyfajta elutasítás ezzel a műfajjal szemben.

És azt gondolják, ebben a színházban nincsenek igazi színészi kvalitásokkal rendelkező alkotók…

De jó, hogy ezt nem én mondtam ki! Igen, és aztán meglepődnek, hogy ez nem így van. Igenis van az a zenés színész, aki tud mit kezdeni azzal, hogy meg kell szólalnia. Reménykedem abban, hogy ezek a külsős munkák is ezt bizonyítják, és egyre többen ismernek meg azok közül is, akik adott esetben a mi színházunkba nem jönnek el. Az Egy anya története is azért nagyon nagy lehetőség, mert azon túl, hogy Zsótér Sándorral és Ladányi Andreával dolgozhatom, ami egészen másfajta nyelvezetet és koncentrációt kíván és mondhatom, fantasztikus munka, ősztől a Zeneakadémián fogjuk játszani az előadást, ahol egy számomra új és más közönség találkozik velem és lát engem színészként, énekesként.

Az eddigi szerepeid közül melyek azok, amik a legfontosabbak számodra?

Elképesztően nagy küzdelem volt, de rettentően fontos és meghatározó szerep az életemben Mrs. Danvers a Rebeccából. Amikor az ember folyamatosan egy-másfél dalt énekel, de azt érzi, képes lenne egy egész estét végigénekelni, boldog, amikor végre kap egy ilyen lehetőséget. A másik az Elfújta a szél, ahol Suellen O'Hara-ként megint csak komoly ívet lehet játszani és énekelni. Csodálatos munka és nagyon a sajátomnak érzem a karaktert. De érzelmileg gyakorlatilag minden szerepem közel ál hozzám: a Dajka a Rómeóból, Zsuzsanna testvér az Abigélből, Teamama A Szépségből. A mai napig boldoggá tesz, hogy bejöhetek és eljátszhatom őket.

Frankó Tündével az Egy anya történetében
Milyen vágyaid, terveid vannak a közeljövőben?


Abban a korban vagyok, amikor lassan aktuálissá válik az anyaság. Szeretnék a közeljövőben családot alapítani, babázni. Szakmailag pedig az lenne a legfontosabb, hogy azt tudjam érezni, a helyemen vagyok. Lehet, hogy ez egy hely, lehet, hogy több, de azt hiszem ez a legfontosabb, mert elengedhetetlen szükséges ahhoz, hogy az ember jól érezze magát a bőrében. És van még egy titkos vágyam is. Néhány évvel ezelőtt született meg bennem egy önálló est igénye, így jött létre a Mirage. Az, az akkori állapotomat, helyzetemet tükrözte. Azt érzem, itt az ideje egy újabb estnek. Lezárult egy időszak az életemben, van mondanivalóm, lesz miről énekelni és beszélni.


Villanófényben - Závada Péter
Villanófényben - Ottlik Ádám
Villanófényben - Lévai Enikő
Villanófényben - Felföldi Anikó
Villanófényben - Bordás Barbara
Villanófényben - Dolhai Attila
Villanófényben - Kállay Bori
Villanófényben - Bálint Ádám
Villanófényben - Laki Péter
Villanófényben - Bodor Johanna
Villanófényben - Mészáros Árpád Zsolt
Villanófényben - Bordás Barbara
Villanófényben - Lőrinczy Attila
Villanófényben - Polyák Lilla
Villanófényben - Vágó Bernadett
Villanófényben - Auksz Éva
Villanófényben - Fischl Mónika
Villanófényben - Frankó Tünde
Villanófényben - Vadász Zsolt
Villanófényben - Peller Károly
Villanófényben - Szabó P. Szilveszter
Villanófényben - Peller Anna
Villanófényben - Szendi Szilvi
Villanófényben - Nádasi Veronika
Villanófényben - Lévay Szilveszter
Villanófényben - Felföldi Anikó
Villanófényben - Földes Tamás
Villanófényben - Kerényi Miklós Máté
Villanófényben - Lukács Anita
Mi is itt vagyunk! - Lévai Enikő Éva
Mi is itt vagyunk! - Muri Enikő
Mi is itt vagyunk! - Szentmártoni Norman
Mi is itt vagyunk! - Barkóczi Sándor
Mi is itt vagyunk! - Simon Panna
Mi is itt vagyunk! - Gömöri András Máté
Mi is itt vagyunk! - Jenes Kitti
Mi is itt vagyunk! - Angler Balázs
Mi is itt vagyunk! - Kisfaludy Zsófia
Mi is itt vagyunk! - Veréb Tamás
Mi is itt vagyunk! - Gubik Petra
Mi is itt vagyunk! - Kocsis Dénes
Polyák Lilla
Dolhai Attila
Gubik Petra
Kapócs Zsóka
Bíró Eszter
Szulák Andrea
Mészáros Árpád Zsolt
Kállay Bori
Bordás Barbara
Kerényi Miklós Máté
Füredi Nikolett
Janza Kata
Feke Pál
Dolhai Attila
Boncsér Gergely
Bordás Barbara
Vadász Zsolt
Dancs Annamari
Lukács Anita
Oszvald Marika
Dézsy Szabó Gábor
Pálfalvy Attila
Vágó Zsuzsi
Papadimitriu Athina
Jantyik Csaba
Bódi Barbara
Faragó András
Csengeri Ottília
Dániel Gábor
Nádasi Veronika
Peller Károly
Szendy Szilvi
Vadász Dániel
Kalocsai Zsuzsa
Bálint Ádám
Kékkovács Mara
A Budapesti Operettszínház fenntartója a Magyar Állam,
irányító szerve az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)
© 2008-2013, Minden jog fenntartva - Budapesti Operettszínház