Villanófényben - Kerényi Miklós Máté
2015-04-15
Április 24-én mutatja be a Budapesti Operettszínház a Csínom Palkót, melynek címszerepét Kerényi Miklós Máté alakítja. Az előadás különlegességét az adja, hogy Farkas Ferenc klasszikus daljátékát egy kerettörténetbe, egy színházi összpróba közegébe ágyazták az alkotók. A készülő produkció kapcsán beszélgettünk a művésszel, nemcsak a műről, sokkal inkább pályájáról, édesapjával való kapcsolatáról, az operett korszerűségéről, meghatározó emberekről és Bajor Imréről.
Nagyszüleid énekmesterek voltak, édesapád is tanult énekes. Automatikus volt, hogy te is hasonló pályát válassz magadnak?

Nem volt ebben semmilyen tudatos elhatározás, egyszerűen csak szerettem énekelni. Gyerekként mindig ott ugrándoztunk a bátyámmal statisztaként apám különböző rendezéseiben. Dávid később a Magyar Táncművészeti Főiskolára jelentkezett és táncos lett. Én inkább énekelgettem. Aztán egyszer csak jött az Anna Karenina, a Rock Színház ma már legendás előadása, aminek ősbemutatóján 1994-ben én játszottam Szerjózsát, egy évvel később pedig a Valahol Európában Szeplőse. Gyerekként nagyon élveztem mindezt.

Mi tetszett benne?

A játék. És persze azt is imádtam, hogy nem kellett iskolába menni. (nevet) Egyszerűen normális és természetes volt az egész közeg, a színházi létezés, a közös munka. Amikor 18 éves lettem és jött a nagy kérdés, hová felvételizzek, egyértelmű volt, hogy jelentkezem az akkor induló operett-musical osztályba. A harmadik rosta előtt Kerényi Imre tanár úr leültetett és azt mondta, nem igazán tudja eldönteni, mi legyen velem, mert úgy látja, rendezőként is megállnám a helyem, és talán jobb lenne, ha azt az utat választanám. Ez a beszélgetés itt annyiban maradt, két nappal később pedig felvettek színész szakra. Az első évben tulajdonképpen csak ültem és néztem, vártam, hogy színészt csináljanak belőlem. Nem igazán értettem, miről szól a főiskola. Szép lassan aztán sikerült felvennem a fonalat, de valahogy egy picit mindig is kívülállónak és idegennek éreztem magam. Szerencsére azonban több külső felkérést is kaptam, ami önbizalmat és hitet adott. Rögtön az első évet követő nyáron Bagó Bertalan hívott Zsámbékra Barrie Keeffe A városban című háromszereplős darabjába, amiben büszkén mondhatom, komoly szakmai sikerem volt. Két évvel később jött a Helló! Igen?! című musical az Operettszínházban Bőhm Györggyel, majd a Lili bárónő Béres Attilával. A vele való munka során többet tanultam a mesterségről, mint a főiskola négy éve alatt összesen.

Mi lett a rendezéssel? Felmerült benned azóta ez a gondolat?

Van bennem ambíció, ugyanakkor nagyon félek tőle. Nem tudom, képes vagyok-e ilyen nagyot álmodni, előre elképzelni, végigvinni és végrehajtatni. Úgy érzem, ehhez még borzasztóan kevés vagyok. Főleg azért, mert ott van előttem példaképként édesapám, akire rettentően büszke vagyok, és azt gondolom, ő olyan csodát tud létrehozni a színpadon, amire csak kevesen képesek.

Az sosem okozott problémát, hogy egyesek azt gondolhatják, a sikereid hátterében az édesapád áll?

Vannak szüleink, nagyszüleinknek, azoknak vannak gyerekei, unokái. Közünk van egymáshoz. Ez tény. Az, hogy valaki alkalmas-e erre a pályára hál' istennek elég egyszerűen eldönthető: megállja- e helyét a színpadon, elfogadja-e és szereti-e a közönség? Azt érzem, engem szeretnek a nézők és tetszik nekik amit és ahogyan csinálok. Kerényi Miklós Gábor az édesapám, én meg a fia vagyok. Ezt soha nem fogom letagadni, sőt - mint már mondtam - rettenetesen büszke vagyok rá és a nagyszüleimre is, akik ugyan már nem élnek, de fantasztikus művészemberek voltak, akiket sokan tartanak mesterüknek a mai napig is.

A színházban hogyan viselitek mindezt?

Soha nem okozott problémát, hogyan viselkedjünk ebben a helyzetben. Már gyerekkorunkban, amikor ott ugráltunk Szegeden a Miss Saigonban úgy szólt ránk: "Kis Kerényik, mit csinálnak? Azonnal jöjjenek ide! Ne viselkedjenek így!" Ma is gyakran előfordul, hogy még otthon is magázódunk. Természetesen szoktunk vitatkozni egymással a próbákon, épp úgy, ahogy bármelyik másik kollégával. Ugyanis mindannyian a legjobbat akarjuk kihozni magunkból, a másikból és minden esetben arra törekszünk, hogy igazi értéket teremtsünk. Ez nagyon megfeszített igénybevételt jelent mind fizikálisan, mind szellemileg. Épp ezért óhatatlanul előfordul, hogy az ember idegesebb, feszültebb. Persze nagyon értem őt, a gondolkodását. Amikor belekezd egy mondatba, azonnal tudom, mit akar mondani. De ezzel nem vagyok egyedül, biztos vagyok benne, hogy például Szabó P. Szilveszter vagy Földes Tamás ugyanúgy érti őt fél szavakból is.

Mit jelent számodra "a színház"?

Szeretem a szakmám szenvedélyesen, szerelmesen, imádom, élvezem minden pillanatát. Képes vagyok bent ülni a színházban 12 órát egyetlen mondat miatt, amit a büfében mondtak nekem egy aktuális szerep kapcsán. És ha nem is ezen kattogok egyfolytában, mégis valahogy mindig e körül járnak a gondolataim. A színház az életem. Szeretek ezzel kelni és ezzel feküdni. De ha valaki egyszer azt mondaná, alkalmatlan vagyok a pályára és eltanácsolnának, tudom, hogy találnék olyan dolgot az életben, amiben megvalósíthatnám önmagam, és boldog lehetnék, bár nagyon hiányozna a színpad.

Kerényi Miklós Máté és Jantyik Csaba a Lili bárónőben
A műfajok közül melyik áll közelebb hozzád? Említetted, hogy Bagó Bercinél prózában is nagy sikered volt. Nem kacsingattál abba az irányba? Egyértelmű volt, hogy a zenés színház a te utad?

Nagyon szeretek énekelni, táncolni, játszani. Ezt az egész zenés színházi világot rettentően imádom. Mondjuk, az operettől kicsit tartottam annak idején, mert nem igen láttam jó előadásokat, olyat, ami nem unalmas, nem avitt. A musicalnek viszont mindig is a rabja voltam. Voltak az Operettszínházban olyan kollégák, akiket még gyerekkoromból ismertem, egy-egy közös munka kapcsán találkoztunk, és már itt dolgozott az osztálytársam Dolhai Attila is, én is játszottam itt főiskolásként a már említett Helló! Igen?!-ben és a Lili bárónőben. Ezért teljesen egyértelmű volt, hogy ehhez a színházhoz szeretnék szerződni. Érdekelt és a mai napig is érdekel a próza, de semmilyen szinten nem szeretném hanyagolni a zenés színházat. Egyébként egy-egy zenés játékban, operettben ugyanolyan komoly prózai jelenetek és színészi feladatok vannak, mint  például mondjuk egy Csehov drámában. A zenés színház szerintem maga a teljesség, mindent tudni kell ahhoz, hogy igazán jól csináljuk: énekelni, táncolni és színészként helyt állni.

Mondtad, hogy korábban ódzkodtál kicsit az operettől. Ma hogy viszonyulsz hozzá?

Abban a korszakban nőttem fel, amikor itthon temették a műfajt. Én is azt gondoltam, hogy ez egy haldokló, poros, letűnt, régi valami. Bennem is az élt, hogy az operettben csak kifelé nézve énekelnek mű érzelmekkel és mű gesztusokkal. Aztán amikor KERO igazgatása alatt megnéztem előadásokat és én is bekerültem egyikbe-másikba, rájöttem, lehet ezt jól is csinálni. Semmi mást nem kell tenni, mint kicsit leporolni, felfrissíteni és maivá tenni, és ezt az operettet a közönség is szereti.

Ördögölő Józsiás
De hogy lehet maivá tenni?

Azt kell eljátszani, amit az ember 2015-ben gondol azokról a dolgokról, amikről az operett szól, mint például a szerelem, ami mindig aktuális és mindenkinek fontos. Rendkívül lényeges az is, hogy megkeressük a szerepek igazságát és őszinték, hitelesek legyünk. Ha igazul játsszuk az operettet, akkor egy igaz történet elevenedik meg a színpadon épp úgy, mint a legsúlyosabb drámákban. Bármikor előfordulhat például, hogy egymásba szeret két fiatal, de a szüleik ellenzik kapcsolatukat és megtiltják, hogy egybe kelljenek, mint a Rómeó és Júliában vagy épp a Csárdáskirálynőben. Mindössze annyi a különbség, hogy az operett mindig happy enddel ér véget. De éppen ezért is szereti olyan nagyon a közönség. Elrepítenek ezek a történetek egy vágyott világba, ahol mindig győz az igazság, a jó elnyeri méltó jutalmát és a szerelmesek egymáséi lesznek. Mindeközben hihetetlenül gyönyörű dallamok és csodálatos zenék csendülnek fel. Ha mondjuk megszólal A mosoly országa muzsikája, és nem történik semmi, csak becsukom a szemem, már akkor is összefacsarodik a lelkem és elkezdek könnyezni. Ha jól csináljuk, az operett tömegeket mozgat meg, és hihetetlen sikere van.

10 éve vagy az Operettszínház tagja. Mik azok a szerepek, azok a pillanatok, amik meghatározóak voltak a pályádon?

A most tízéves Lili bárónőt mindenképp kiemelném. A próbafolyamat alatt nagyon sokat tanultam Béres Attilától, ott kezdtem el igazán megismerni ennek a szakmának a fortélyait. Alapvető élmény az életemben a Mágnás Miska is, pontosabban Bajor Imre, aki egy életre meghatározó példát mutatott profizmusból és szakmai alázatból. Nem ismertem előtte személyesen, de a médiában látottak, hallottak alapján volt róla egy szkeptikus képem. Beálló voltam a darabba, ő egyetlen próbára jött be az első előadásom előtt. Rettegtem, hogy fog ennyi idő alatt összeállni minden. De ő tökéletesen felkészült volt, mindent tudott és maximálisan figyelt rám és a partneremre, aki szintén új beálló volt, azonnal reagált arra, amit esetleg mi másképp csináltunk és ahhoz igazítva játszott tovább. Időnként leálltunk, átbeszéltük a jelenetet és megváltoztattunk vagy kitaláltunk együtt dolgokat. Egyszer csak ott álltam a próba végén teljesen lenyűgözve és döbbenten, hogy lehet valaki ilyen hihetetlenül profi? Hogy lehet ennyire felkészült és közben mégis nyitott az újra, a másra? Neki nem volt váltója, és amikor egymás után négy dupla előadás volt, akkor is mindig ugyanolyan intenzitással, erővel és kedvvel játszott. Leírhatatlan élmény volt együtt lenni vele a színpadon és rengeteg mindent lestem el tőle. Ahogy Lehoczky Zsuzsától vagy Oszvald Marikától is. Mindig segítettek, akarták, hogy én is jó legyek, hiszen a színház igazi csapatjáték, mert pontosan tudják, ahhoz, hogy nekik sikerük legyen, a másik is kell. Csakis együtt, közösen érhetjük el a célt: jó előadásokat létrehozni és elnyerni a közönség szeretetét. Igazából nem is azt tudnám felsorolni, melyik alakítások voltak fontosak, hanem azt, hogy egy-egy szerep kapcsán mi mindent tanultam a kollégáktól, adott esetben nálam fiatalabbaktól is. És akkor eljutottunk a lényeghez, hogy miért ideszerződtem, és miért itt érzem jól magam. Mert én hiszek a társulatban. Hiszek abban, hogy igazán nagy formátumú előadásokat, olyan pillanatokat, amik a közönséget igazán megérintik, csak azokkal lehet létrehozni, akikkel volt egy átmulatott éjszakánk vagy egy sírós délutánunk, akiket ismer és szeret az ember. Itt ez a társulat, ami több mint tíz éve dolgozik együtt, vannak akik még régebben tagok és vannak, akik épp csak most csöppenek bele. Én mindent megkapok tőlük. De természetesen ott a Lili bárónő Frédije, a Szentivánéji álom Puckja, a Miss Saigon Thuy-ja, a Mágnás Miska Pixije vagy épp A mosoly országa Hadfaludy Ferije.

A Csárdáskirálynőben
És most próbáljátok a Csínom Palkót, amiben a címszerepet alakítod. Az előadás attól is különleges lesz, hogy Farkas Ferenc eredeti daljátékát egy keretjátékba helyezte Lőrinczy Attila és Kerényi Miklós Gábor. Hogy kell ezt elképzelni?

A keretjáték arról szól, hogy mi, akik egy színtársulat tagjai vagyunk épp a Csínom Palkót próbáljuk egy brüsszeli pályázat kapcsán, aminek célja, hogy a "nemzeti kultúrkincs egy kiemelkedő alkotását színre vigyük, a generációk közötti kapcsolat elmélyítése érdekében egyetemista és nyugdíjas művészek közreműködésével". Így kerülnek bele az operett nagyasszonyai, Lehoczky Zsuzsa, Oszvald Marika és Kállay Bori és az Operettszínház fiatal tehetségei, Gömöri András Máté, Dancs Annamari, Lévai Enikő Éva, és talán még magamat is idesorolhatom. De természetesen ott vannak a színház oszlopos tagjai, Szabó P. Szilveszter, Földes Tamás, Csere László, Dézsy Szabó Gábor, Marik Péter és Faragó Topi is. A történet azt mutatja be, ahogy mi a darabot próbáljuk, miközben természetesen szép lassan felfejtődnek a köztünk lévő viszonyok, kiderül, kik vagyunk, mit akarunk. A nézők szeretik az ilyen helyzeteket, amikor úgymond bepillanthatnak a színházcsinálás rejtelmeibe. A dologban az a különösen izgalmas, hogy magát a Csínom Palkót ennek a keretjátéknak a rendezője, Feri állítja színpadra, vagyis a nézőknek azt kell majd látniuk, amit Feri gondol és álmodik a darabról, nem pedig azt, amit Kero, aki az egész előadás rendezője. Innentől kezdve aztán szinte bármi belefér a játékba. Eközben persze olyan fontos és ma is aktuális dolgokról szeretnénk beszélni, mint a bukott szabadságharcaink, a magyar-magyar ellentétek, az egymáshoz való viszonyaink, honnan jövünk, és merre tartunk.

Szendy Szilvivel A Bajadérban
Milyen fiú az eredeti műben szereplő Csínom Palkó?

Palkó és testvére Jankó két szegénylegény, akik elszöktek otthonról, mert nem akartak beállni a labanc hadseregbe, ellenben keresik a kurucokat Megvan a magukhoz való eszük, ügyesek, leleményesek, jó testvérek, akik többet érnek együtt, mint külön -külön. Mondhatnánk, hogy Jankó szedi ki a tölgyfát a földből, de Palkó mondja meg, hogy melyiket kell kihúzni Amikor találkoznak a kurucokkal, csatlakoznak hozzájuk, és győzelemre segítik a csapatot. De ez csak egyetlen győzelem az egész háborúban. A nagy kérdés, amit a darab feszeget, hogyan viseljük, hogy olykor egy-egy csatát ugyan megnyerünk, de a háborúinkat rendre elveszítjük. Örüljünk a győzelemnek, vagy keseregjünk a veszteségeken?  Minden attól függ, honnan nézzük. Az élet nem objektív dolog. Hogy mi mit gondolunk erről, pontosabban Feri mit gondol, az kiderül, ha valaki eljön és megnézi az előadást.

Sok mindent elértél. Sikeres vagy a pályán, a közönség szeret. Milyen vágyaid, álmaid vannak még?

Rengeteg dolgot szeretnék még csinálni az életben és a pályán is, nagyon sok minden van a fejemben. Kipróbálnám magam prózai szerepekben és rendezőként is, sok mindenkivel szeretnék együtt dolgozni. Ha kívánnom kellene, azt mondanám, mindegyikből teljesüljön valami, és ami jelenleg van, tartson minél tovább.


Villanófényben - Závada Péter
Villanófényben - Ottlik Ádám
Villanófényben - Lévai Enikő
Villanófényben - Felföldi Anikó
Villanófényben - Bordás Barbara
Villanófényben - Dolhai Attila
Villanófényben - Kállay Bori
Villanófényben - Bálint Ádám
Villanófényben - Laki Péter
Villanófényben - Bodor Johanna
Villanófényben - Mészáros Árpád Zsolt
Villanófényben - Bordás Barbara
Villanófényben - Lőrinczy Attila
Villanófényben - Polyák Lilla
Villanófényben - Vágó Bernadett
Villanófényben - Auksz Éva
Villanófényben - Fischl Mónika
Villanófényben - Frankó Tünde
Villanófényben - Vadász Zsolt
Villanófényben - Peller Károly
Villanófényben - Szabó P. Szilveszter
Villanófényben - Peller Anna
Villanófényben - Szendi Szilvi
Villanófényben - Nádasi Veronika
Villanófényben - Lévay Szilveszter
Villanófényben - Felföldi Anikó
Villanófényben - Földes Tamás
Villanófényben - Kerényi Miklós Máté
Villanófényben - Lukács Anita
Mi is itt vagyunk! - Lévai Enikő Éva
Mi is itt vagyunk! - Muri Enikő
Mi is itt vagyunk! - Szentmártoni Norman
Mi is itt vagyunk! - Barkóczi Sándor
Mi is itt vagyunk! - Simon Panna
Mi is itt vagyunk! - Gömöri András Máté
Mi is itt vagyunk! - Jenes Kitti
Mi is itt vagyunk! - Angler Balázs
Mi is itt vagyunk! - Kisfaludy Zsófia
Mi is itt vagyunk! - Veréb Tamás
Mi is itt vagyunk! - Gubik Petra
Mi is itt vagyunk! - Kocsis Dénes
Polyák Lilla
Dolhai Attila
Gubik Petra
Kapócs Zsóka
Bíró Eszter
Szulák Andrea
Mészáros Árpád Zsolt
Kállay Bori
Bordás Barbara
Kerényi Miklós Máté
Füredi Nikolett
Janza Kata
Feke Pál
Dolhai Attila
Boncsér Gergely
Bordás Barbara
Vadász Zsolt
Dancs Annamari
Lukács Anita
Oszvald Marika
Dézsy Szabó Gábor
Pálfalvy Attila
Vágó Zsuzsi
Papadimitriu Athina
Jantyik Csaba
Bódi Barbara
Faragó András
Csengeri Ottília
Dániel Gábor
Nádasi Veronika
Peller Károly
Szendy Szilvi
Vadász Dániel
Kalocsai Zsuzsa
Bálint Ádám
Kékkovács Mara
A Budapesti Operettszínház fenntartója a Magyar Állam,
irányító szerve az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)
© 2008-2013, Minden jog fenntartva - Budapesti Operettszínház