Mi is itt vagyunk! - Angler Balázs
2014-12-23
Férfias sárm, csibészes mosoly, igéző tekintet, varázsos hang - ő Angler Balázs a Budapesti Operettszínház új generációjának fiatal tehetsége. Nem nagy főszerepekre vágyik, sokkal inkább izgatják az olyan sokszínű, bonyolult karakterek, mint a Menyasszonytánc rendkívül összetett alakja, Jonel őrmester, az Ördögölő Józsiás jókedvű, szertelen Villikója, a Mozart! bohém színigazgatója, Schikaneder vagy a Rómeó és Júlia tekintélyt parancsoló hercege. A Szépség és a Szörnyeteg Lángőr jelmezébe bújva 2012 óta vesz részt a társulat németországi turnéin. Nagy örömére idén a magyar közönség előtt is bemutatkozhatott a gyertyatartó csupaszív figurájában. Szemlélődő, zárkózott fiú, de büszke arra, hogy nagy utat tett meg önmagában és az egykor kusza ösvények mára járható utakká váltak.
Mindig tudtad, hogy egyszer majd a zenés színház jelenti számodra az életet?


Általános iskolában zenetagozatra jártam, de akkor még egyáltalán nem merült fel bennem, hogy az énekléssel komolyabban is foglalkozzam. Szigetszentmiklóson, a Batthyány Kázmér gimnáziumban volt egy csodálatos énektanárom, aki maga köré gyűjtött néhány fiatalt és létrehozott egy kórust, ami hamarosan kibővült, később tagozódott is, elvált szólistákra és a nagy kórusra. Ez meghozta a kedvem az énekléshez, ennek ellenére érettségi után egész más irányba mentem. A Műszaki Egyetem műszaki menedzser szakára jártam már két éve, amikor összefutottam egy volt általános iskolai osztálytársammal. Ő mesélte, hogy a Pesti Broadway Stúdióban musical színésznek tanul. Akkoriban volt az országban az első nagy Rómeó és Júlia láz, én is a rajongók közét tartoztam és borzasztóan érdekelt, hogy működik ez az egész. Arra gondoltam, miért ne próbálhatnám meg én is. Szerencsére volt abban az évben felvételi.

Különös, hogy egyszer csak összefutsz valakivel, és akkor hirtelen, teljesen váratlanul tudatosul benned, hogy ez az, ami igazán érdekel. Korábban soha nem motoszkált benned a gondolat?

Eszembe sem jutott, hogy felvételizzek a Színművészeti Egyetemre. 18 évesen még nem tudtam, mi érdekel igazán, kiforratlan voltam és talán nem volt elég önbizalmam sem. Azt persze éreztem, hogy nem a műszaki terület jelenti a "vágyaim netovábbját". Talán bujkált bennem a zenei pálya iránti érdeklődés, de nem mertem még magamnak sem megfogalmazni. A találkozásunk sorsdöntő volt, mert akkor döbbentem rá, hogy ha ő azzal foglalkozhat, amit igazán szeret, én miért ne tehetném ugyanezt. Onnantól kezdve már csak a felvételi lebegett a szemem előtt.

Bekerültél a stúdióba, és szembesültél azzal, hogy mi is ez a szakma. Hogy élted ezt meg?

Semmit nem tudtam a színházról, csak annyit, hogy itt emberek énekelnek a színpadon. Így aztán sok meglepetés ért az első időben. Fenekestül felfordult az életem, mert nagyon hamar be kellett állni a musical együttesbe. Még nem kezdődött el a tanév, amikor már május-júniusban gőzerővel próbáltuk az akkor visszatérő Elisabeth-et, ami emiatt és sok más miatt is nagyon kedves nekem. Azt láttam, hogy mindenki tökéletesen tudja, mi a helye, mindenki profin énekel, táncol, ráadásul ezt a kettőt egyszerre és az egész rendkívül olajozottan működik. Én meg álltam egyedül a terem sarkában és figyeltem. Bár szemlélődni mindig is szerettem. Próbáltam felmérni a viszonyokat, megérteni a rendszer működését. Ez fél évembe került, de élveztem. Attól a perctől fogva ugyanis, hogy felvettek, tudtam: a helyemen vagyok, ez az én utam. Tisztán emlékszem, ez egy nagyon konkrét érzés volt.

Milyen volt először színpadra állni, ráadásul épp a Budapesti Operettszínházban?

Felfoghatatlan. Úgy éltem meg az első előadásokat, hogy bár tudtam, csak egy apró porszem vagyok a gépezetben, mégis azt éreztem: én vagyok a főszereplő, mintha rólam szólna az egész történet. Tökéletesen átéltem és megéltem ezeket a pillanatokat. Persze nagyon izgultam, de akkor még fel sem fogtam, hogy mekkora dolog az, hogy valaki bármilyen minőségben az Operettszínház színpadára állhat.

Mit tanultál a stúdióban?

A stúdiósok képzése két részre válik. A Vasutas Zeneiskolában Toldi Mária vezetésével zajlik a zenei felkészítés, a színházon belül pedig elsősorban a színészi játék, a színészmesterség van a középpontban. Földes Tamás és Béres Attila volt a két mesterségtanárom. Imádtam az óráikat. Zenével már korábban is foglalkoztam, a színészet viszont teljesen új volt, talán épp ezért rettenetesen élveztem és így van ez a mai napig is. Rendkívül fontosnak tartom, hogy hiteles legyek a színpadon, mind színészként, mind énekesként. A színházban nélkülözhetetlen, hogy magadat fel tudd építeni és vállald mindazt, ami benned van. Ehhez egy csomó dolgot le kell vetkőzni, el kell hagyni olyan szokásokat, amik csak hátráltatnak. Idő, mire az ember ezt észreveszi. Hét éve vagyok az Operettszínházban, és volt egy pillanat, valamikor a közepe táján, amikor egy picit megrekedtem. Elvesztettem magam. Nem volt viszonyítási alapom, nem tudtam a mihez képestet, még azt sem, hogy viselkedjek a színházban. Bezárkóztam és érdekes módon akkor nem is jöttek olyan feladatok, amikről azt éreztem volna, hogy kielégítenek. Ez legalább két éven át tartott. Még az is felmerült bennem hogy elmozdulok egy teljesen más irányba, például elmegyek légiutas-kísérőnek. Aztán egyszer csak történt valami, megszólalt bennem egy hang, ami azt mondta, hogy még dolgom van ebben a színházban és nem adhatom fel.

Mostanra megtaláltad a helyed a színpadon?

Általában magabiztos voltam és vagyok, ami lehet, hogy indokolatlan, de soha nem féltem egy-egy feladattól, hanem mindig az izgatott, hogy megpróbáljam kihozni belőle a maximumot. Persze nagyon fontos, hogy az ember olyan szerepet kapjon, ami való neki, amit képes megugrani, de azért kihívást is jelent. A Tavaszébredés például tipikusan ilyen volt. Kezdetben nagyon küzdöttem vele és emiatt voltak olyan pillanatok, amikor azt éreztem, nem is szeretem. Az ember mindig attól ódzkodik, amiről azt érzi, nem tudja megoldani. Visszatekintve azt gondolom, magamról ennek a darabnak a kapcsán tudtam meg a legtöbbet. Azoknak a szakembereknek, akikkel együtt dolgozhatunk - Kero, Lőrinczy György, Somogyi Szilárd -, elég jó szemük van ahhoz, hogy tudják, kinek mi passzol, még akkor is, ha az az illető számára az első pillanatban talán meglepő. Az első nagyszínpados szerepem a Menyasszonytáncban Jonel őrmester volt. A szerepleírás így szól: 35 év körüli, erős férfi. Ekkor 22 éves voltam és kb. 60kg. Először nagyon megrémültem. Picit korainak éreztem, és szenvedtem is ettől, de később rájöttem, hogy igenis volt értelme, hogy rám bízták, például az, hogy ennek kapcsán tanultam meg, hogy először fejben kell meglennie egy szerepnek, és hinni kell benne, hogy képes vagyok megoldani. Ahogy az ember halad előre a saját életében, egyszer csak minden kezd összeállni, kitisztulni és azok a belső utak, amik kezdetben még koszosak vagy nehéz hozzájuk férni, egy idő után megismerhetővé, járhatóvá válnak, így könnyebb eljutni a legbensőbb, rejtett zugokba. Ezáltal az ember magabiztosabb lesz és azt is tudja, merre kell elindulnia önmagában ahhoz, hogy a színpadon jó legyen.

A Menyasszonytáncban Jonel őrmesterként
Mennyire van rivalizálás a színházban? Tudtok egyáltalán jóban lenni, miközben egymás állandó "vetélytársai" vagytok?


Az az igazság, és ezt most vagy elhiszed nekem vagy nem, egyáltalán nem ácsingózunk egymás szerepeire. Szerencsére sok feladat van, sok darab. Mindenkinek jut olyan lehetőség, aminek örül, és ami való neki. Kocsis Dénessel például együtt jártunk a stúdióba. Azok a szerepek, amikre ő mindig is vágyott - emlékszem, kezdettől fogva a takarásban mindig énekelte Rómeó nagy dalát - engem sosem érdekeltek. Én más jellegű dalokat dúdoltam a színfalak mögött, amik soha nem főszerepek voltak. Lehet, hogy az én hülyeségem, de örülök, hogy nem ezeket osztják rám. Azt érzem, ezek a nagy szerepek elindulnak egy ponton, és ugyanazt kell három órán keresztül játszani, persze különböző szituációkba keveredik a hős, de a karakter belső töltete ugyanaz marad. Engem azok a figurák érdekelnek, akikkel a darab folyamán történik valami, akik erősekből gyengék lesznek vagy esendőkből győztesek.

Barátaid is vannak a társulatban?

Igen. Kevés közeli barátom van, de Kádár Szabolcs, Kocsis Dénes és Németh Ádám mindenképp közéjük tartozik. Bármikor, bármivel felhívhatjuk egymást, nincs olyan dolog, amit ne tudnánk megbeszélni. A "barátkozás" egyébként sokáig komoly kihívást jelentett nekem. Nem szerettem úgymond feleslegesen "jópofizni". Ma már azt gondolom, ez jó ideig hátráltatott is az emberi kapcsolataimban. Időre volt szükségem, mire megértettem, mennyire fontos, hogy olyanokkal is tudjak beszélgetni, akiket nem ismerek jól, hiszen épp ez az eszköze annak, hogy megtudjunk egymásról dolgokat és közelebb kerülhessünk, vagy akár barátokká váljunk. Mostanra sokkal nyitottabb lettem. Beengedek másokat és én is mutatok magamból. A színpadi munkához is nagyon lényeges, hogy ismerd azokat, akikkel együtt dolgozol. Megnyugtató érzés, hogy ma már, ha körülnézek, olyan embereket látok magam körül, akik ismernek, és akiket én is ismerek.

Az Operettszínházban nagyon védett helyzetben vagytok, szinte kiszakadva kicsit a mai magyar színházi valóságból. Érzitek, milyen szerencsések vagytok?

Abszolút, de ez azért óvatosságra is int. Adja Isten, hogy minél tovább így legyen, én nagyon erősen érzem ennek a lehetőségét, de ha történne valami, ami miatt más irányba kellene mozdulni, biztos, hogy lenne egy pillanatnyi rököny és gondolkodás, hogyan és merre tovább.  Épp ezért nagyon fontos, hogy a fő irányt megtartva, az ember a színházon kívül is alakítson ki kapcsolatokat: lépjen fel más színházakban, ismerjen meg más társulatokat, más munkafolyamatokat. Tudatosnak kell lenni ebből a szempontból is.

Volt már megkeresésed más színháztól vagy esetleg te kopogtattál valahol?

Nagy szerencsém volt. Másfél évvel ezelőtt egy kollégám ajánlására megkeresett Fodor Zoltán koreográfus azzal, hogy a társulatával készít egy gyerekelőadást a Vukból és szeretné, ha én lennék benne a mesélő. Nagyon izgalmas munka volt. Lenyűgözött a táncosok hihetetlen profizmusa, az, hogy milyen keményen dolgoznak és mennyire maximalista az egész társaság. A Művészetek Palotájában  mutattuk be és azóta is rendszeresen játsszuk. Sőt, nagy örömömre már egy újabb közös premierünk is volt idén júniusban. A tatabányai Jászai Mari Színházban az Elvarázsolt kastély című táncjátékban lépek fel velük.

A Szépség és a Szörnyeteg németországi turnéinak rendszeres résztvevője vagy, Lángőr szerepében láthat a kinti publikum. Hogy lehet túlélni két hónapot távol otthontól és összezárva egymással?

A "távol otthontól"-t jobban tudom kezelni, mint az "összezárva egymással"-t. Az előbbit el tudom fogadni, ez egy ilyen helyzet, valamit valamiért. Az együttlétezés már nehezebb dolog, de nagy szerencse, hogy Lőrinczy György nagyon figyel arra, amikor egy ilyen csapatot összeállít, hogy lehetőleg olyan emberek dolgozzanak együtt, akik egymás számára elviselhetőek. Ha például 7 hétig kint vagyunk, az utolsó hetekre annyira összeszokunk, hogy szinte már szavak nélkül, rezdülésekből is megértjük egymás gondolatait. Szeretem a turnék kiszámíthatóságát, a nyugalmát, azt, hogy egy hónapra előre tudom, mit fogok csinálni, hogy mindenki szereti, amit csinál és a közönség is kedvel minket, bárhová megyünk. Ilyenkor sokkal több idő jut magamra, ha fizikailag olykor nem is, de szellemileg egyfajta pihenéssel, töltődéssel ér fel. Az, hogy esténként még egy előadást is játszani kell, csak plusz jó dolog a napban. Németh Attilával szoktunk arról beszélgetni, aki ebből a szempontból épp olyan, mint én - látom megcsillanni a szeme sarkában a könnycseppet estéről estére -, hogy amikor az ember a tapsrendben áll, egy pillanatra érdemes végiggondolni, mekkora dolog, hogy ide is eljutottunk és egy picit magunkba szívni ezt az érzést. Ez aztán később is nagyon sokat tud adni.

A Szépség és a Szörnyeteg Lángőreként
A magyar közönség milyen szerepekben láthat?


Borzasztóan boldog vagyok, mert most sok-sok új feladatot kaptam. A Rómeó és Júliában eddig a musical együttesben szerepeltem, most beállhattam Verona hercegének. Ez fantasztikus dolog, régi nagy álmom vált valóra. Ez volt az első musical, amit megismertem, és azzal, hogy most ott állhatok a színpadon hercegként, azt érzem, valami körbeért. A Mozart!-ban Schikanedert alakítom, aminek azért örülök, mert meghallgatás útján kaptam meg a szerepet, és nagyon jól esik, amikor valamit nem csak úgy odaadnak, hanem egy előzetes rosta vagy teljesítmény alapján ítélik oda. Az Ördögölő Józsiásban Vilikót játszom, amit azért imádok, mert néptáncolhatok benne. Egyébként az Ördögölő és a Rómeó bemutatóm között mindössze két nap volt. Aznap, amikor a Rómeó premierem volt, tartottuk az Ördögölő egyetlen zenekaros főpróbáját. Izgalmas volt! A Szépséget Németország után, most itthon is játszhatom, eszméletlen érzés. A zárt kastély jelenetekben Földes Tamással és Szabó P. Szilveszterrel együtt lenni olyan megtiszteltetés, ami szinte felfoghatatlan.

Amikor épp nem vagy a színházban, mivel töltöd az idődet? Mivel kapcsolódsz ki?

Olvasok és sorozatokat nézek. Nagy Rejtő Jenő fan vagyok. Van egy kis e-book olvasóm és arra az összes művét felpakoltam, most olvasgatom. Emellett intenzíven sportolok, elsősorban kondi-terembe járok.  Amikor az az időszak volt, amikor nem találtam magam, 3 dolgot írtam fel magamnak, amin változtatnom kell. Az első a személyiség: nyitottabbnak, közvetlenebbnek kell lenni. A második: az éneklésre még nagyobb hangsúlyt kell fektetni, tudatosabban kell csinálni. Nem elég elmenni az énekórára és elvégezni a gyakorlatokat, hanem énekesként kell gondolkodni is. Ebbe beletartozik az is, hogy koncentráltabban dolgozol, nagyobb tudatossággal énekelsz, jobban figyelsz magadra és a testedre. És a harmadik - miután testalkatomból adódóan nagyon-nagyon vékony voltam és felismertem azt, hogy így nem lehet valakire értelmes, férfias szerepeket rábízni -, hogy hetente minimum három alkalommal el kell menni edzőterembe. Ezeket ma is igyekszem tartani.

Milyen vágyaid, terveid vannak közel s távol?

Nem választanám szét a két dolgot, mert azt érzem, hogy most olyan periódus kezdődik az Operettszínházban, amikor komoly lehetőségek állnak előttünk, a fiatal generáció tagjai előtt. Ez egyrészt nagy felelősséget jár, másrészt óriási kegyként kell megélni, hogy ebben a pillanatban itt lehetünk. Hihetetlen megtiszteltetés, hogy olyan nagy elődök nyomdokaiba léphetünk, akik hosszú évtizedek óta állócsillagjai az Operettszínháznak, mint Lehoczky Zsuzsa és Felföldi Anikó vagy a társulat elmúlt időszakának meghatározó, mára már emblematikus művészei, mint Dolhai Attila, Szabó P. Szilveszter, Földes Tamás vagy Mészáros Árpád Zsolt. Borzasztóan örülök, hogy az új generáció tízes csapatához tartozhatom, azt érzem, van is itt helyem. Mindannyian bizonyítani akarunk és hiszek abban, hogy ez sikerülni is fog. Most megmutathatjuk, hogy méltó utódai vagyunk a múlt és a jelen nagy legendáinak és talán egyszer majd mi magunk is azok lehetünk.  Azt látom, hogy azokat a kihívásokat, amik az Operettszínházra várnak, a mostani csapattal meg lehet valósítani. Az új vezetésben és a társulatban szerintem nagyon erősen benne van a potenciál. Azt gondolom, jó úton haladunk. Ennek a folyamatnak szerves és aktív résztvevője szeretnék lenni. Szeretném, ha a jövőben ránk váró feladatokban megkerülhetetlen lennék, illetve olyan eleme lennék ennek a társaságnak, akire biztonsággal rá lehet bízni a feladatokat. A következő 5-10 évet így látom.



A "Mi is itt vagyunk" rovat interjúit Spilák Klára színésznő, újságíró készíti


Villanófényben - Ottlik Ádám
Villanófényben - Lévai Enikő
Villanófényben - Felföldi Anikó
Villanófényben - Bordás Barbara
Villanófényben - Dolhai Attila
Villanófényben - Kállay Bori
Villanófényben - Bálint Ádám
Villanófényben - Laki Péter
Villanófényben - Bodor Johanna
Villanófényben - Mészáros Árpád Zsolt
Villanófényben - Bordás Barbara
Villanófényben - Lőrinczy Attila
Villanófényben - Polyák Lilla
Villanófényben - Vágó Bernadett
Villanófényben - Auksz Éva
Villanófényben - Fischl Mónika
Villanófényben - Frankó Tünde
Villanófényben - Vadász Zsolt
Villanófényben - Peller Károly
Villanófényben - Szabó P. Szilveszter
Villanófényben - Peller Anna
Villanófényben - Szendi Szilvi
Villanófényben - Nádasi Veronika
Villanófényben - Lévay Szilveszter
Villanófényben - Felföldi Anikó
Villanófényben - Földes Tamás
Villanófényben - Kerényi Miklós Máté
Villanófényben - Lukács Anita
Mi is itt vagyunk! - Lévai Enikő Éva
Mi is itt vagyunk! - Muri Enikő
Mi is itt vagyunk! - Szentmártoni Norman
Mi is itt vagyunk! - Barkóczi Sándor
Mi is itt vagyunk! - Simon Panna
Mi is itt vagyunk! - Gömöri András Máté
Mi is itt vagyunk! - Jenes Kitti
Mi is itt vagyunk! - Angler Balázs
Mi is itt vagyunk! - Kisfaludy Zsófia
Mi is itt vagyunk! - Veréb Tamás
Mi is itt vagyunk! - Gubik Petra
Mi is itt vagyunk! - Kocsis Dénes
Polyák Lilla
Dolhai Attila
Gubik Petra
Kapócs Zsóka
Bíró Eszter
Szulák Andrea
Mészáros Árpád Zsolt
Kállay Bori
Bordás Barbara
Kerényi Miklós Máté
Füredi Nikolett
Janza Kata
Feke Pál
Dolhai Attila
Boncsér Gergely
Bordás Barbara
Vadász Zsolt
Dancs Annamari
Lukács Anita
Oszvald Marika
Dézsy Szabó Gábor
Pálfalvy Attila
Vágó Zsuzsi
Papadimitriu Athina
Jantyik Csaba
Bódi Barbara
Faragó András
Csengeri Ottília
Dániel Gábor
Nádasi Veronika
Peller Károly
Szendy Szilvi
Vadász Dániel
Kalocsai Zsuzsa
Bálint Ádám
Kékkovács Mara
A Budapesti Operettszínház fenntartója a Magyar Állam,
irányító szerve az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)
© 2008-2013, Minden jog fenntartva - Budapesti Operettszínház