Mi is itt vagyunk! - Kisfaludy Zsófia
2014-12-15
Művészszülők gyermeke. Édesanyja Hűvösvölgyi Ildikó színművész, édesapja Kisfaludy András dokumentumfilm rendező. Ő mégis, vagy tán éppen ezért, egészen más úton indult el. Elvégezte a Gazdasági Főiskolát és marketinges lett. A "sorssal" szembe menni, a géneket letagadni azonban csak ideig-óráig lehet. Kisfaludy Zsófia ma már tudja, hogy a lelke mélyén mindig is tisztában volt vele: a színház jelenti számára az életet.

A Budapesti Operettszínházban pedig megtalálta mindazt, amire vágyott.  Állandó fellépője a társulat A Szépség és a Szörnyeteg németországi vendégjáték sorozatának, ahol két különböző szerepben is megmutathatja tehetségét, Belle-ként vagy Teamamaként varázsolva el az ottani közönséget. Itthon énekelheti a musical irodalom egyik legnehezebb, legdrámaibb szerepét a Miss Saigon Ellen-jét, Kalocsai Zsuzsa mellett A régi nyárban Zsuzsi bájos karakterét formálhatja meg, de feltűnik a Mozart! és a Ghost kisebb szerepeiben is. És még mi minden vár rá! Céltudatos, okos lány, aki hisz abban, hogy nincsenek véletlenek, és mindig mindennek eljön az ideje, csak tudni kell kivárni.

Feltételezem, nem a szüleid akarták, hogy legyen egy civil szakmád, ez a te döntésed volt. Miért ilyen későn érett meg benned az elhatározás, hogy a színházzal akarsz foglalkozni?

A szüleim mindig mindenben támogattak, de semmit sem erőltettek. Pontosan ismernek és tudják, hogy ezzel csak az ellenkezőjét érték volna el. Meg kellett érnem arra, hogy a színpadon legyek. A gimnázium alatt nem akartam szerepelni, nem szerettem a középpontban lenni. Aztán 11.-ben mégis belekerültem iskolai műsorokba, "mini"-színdarabokba, -amelyeket egyébként Koltay Gábor rendezett- és valahonnan innentől datálható a színpad iránti szeretetem. Viszont mindenképpen tovább akartam tanulni, érdekelt a matek, így az utolsó félévben eldöntöttem, hogy emeltszintű érettségit teszek belőle és szerencsére olyan jól sikerült, hogy 97%-os eredménnyel vizsgáztam. Ezzel felvettek a Budapesti Gazdasági Főiskola kereskedem - marketing szakára. A BGF mellett azért felvételiztem a Színművészeti Egyetemre is, ahol a második körben estem ki, de nem keseredtem el nagyon, hanem inkább kitaláltam helyette valami mást: jelentkeztem a Bartók Béla Konzervatórium magánének szakára. Egy hetem volt a pótfelvételiig és meglepő módon sikerült.

Párhuzamosan jártál a két intézménybe?

Igen. Szerencsére a két iskola között egy trolival oda-vissza tudtam közlekedni. 10-12 órás műszakokban tanultam, de nagyon élveztem. Mondjuk az ebéd sokszor csak egy szendvics volt a 70-es trolin két óra között, de megérte. Aztán megpályáztam egy Erasmus ösztöndíjat Hollandiába, Hágába. Ott tanultam fél évig. Izgalmas időszak volt, sajnálnám, ha kimaradt volna az életemből. A Konzit persze halasztani kellett. Amikor hazajöttem, lediplomáztam és felvettek egy online reklámügynökséghez, ahol nyolc hónapig dolgoztam média asszisztensként. Élveztem ezt a munkát és ők is szerették volna, ha náluk maradok hosszútávon, de ekkor derült ki, hogy indul egy zenés színész osztály a Madách Musical Tánc- és Zeneművészeti Iskolában, és úgy éreztem, itt vagyok 21 évesen, mikor próbáljam ki a színészkedést, ha nem most. A gondot csak az okozta, hogy édesanyám is a tanárok között volt és azt mondta, hogy összeférhetetlen a két dolog. Ennek ellenére megpróbáltam. Egy 7 fős bizottság előtt kellett felvételizni, anyukám nem vett részt a szavazáson, a többiek egyöntetűen igennel szavaztak. Innentől nem volt kérdés, hogy ez az utam. Valahogy ekkor ébredtem rá, hogy mindig is bennem volt a vágy, hogy színésznő legyek, csak elnyomtam magamban. Talán leginkább azért, mert nehéz anyukám után jónak lenni. Annál rosszabb nincs, mintha azt mondják az emberről, hogy csak azért ért el bármit is, mert valakinek a lánya. Lehet, hogy éppen ezért van bennem egy nagy adag bizonyítási vágy és maximalizmus? Az egész iskolát így csináltam végig, mindenhol próbáltam 110%-on teljesíteni. Egyébként is azt gondolom, hogy csak úgy lehet igazán fejlődni, előbbre jutni, ha sokat dolgozik az ember. Ezt a pályát, ezt a hivatást csak szenvedélyesen lehet akarni és csinálni.

Talán az Édesanyád miatt hárítottad a szereplést. Volt benned egyfajta ellenállás a színészettel szemben?

Lehetséges. Láttam, hogy ez egy nagyon nehéz szakma és rengeteg lemondással jár. Egyébként Anyu soha nem volt otthon színésznő, nincsenek ilyen allűrjei. Ő elsősorban mindig édesanyának tekintette magát. Persze a színház is fontos szerepet tölt be az életében, de ha megkérdezik, mire a legbüszkébb, akkor azt mondja, hogy a családjára. Édesapámmal majdnem 40 éve házasok! Tulajdonképpen ez a minta számomra, én is valahogy így képzelem az életemet. Hálás vagyok, hogy ilyen családom van, ahol mindig lehet számítani a másikra és mindent meg tudunk beszélni. Nagyon jó a kapcsolatom Apukámmal, és a nővéremmel is.

Úgy érzed, jól döntöttél, amikor feladtad a "normális életet" a színházért?

Maximálisan. Hiszem, hogy nincsenek véletlenek! Minden okkal történik, akkor és amikor történnie kell. Nagyon szerencsés vagyok, mert megtapasztalhattam, milyen az, amikor beülünk egy irodába, és napi nyolc órát dolgozunk, ezért sokkal jobban értékelem a mostani munkám, ami nem is "munka", hanem a hivatásom és a hobbim egyben.

A Budapesti Operettszínház németországi A Szépség és a Szörnyeteg turnéinak rendszeres fellépője vagy. Hogy kerültél az előadásba?

Az egész úgy kezdődött, hogy tartottak egy nyílt castingot az Elfújta a szél című produkció szerepeire. Ekkor még egyáltalán nem ismertek engem az Operettszínházban, úgy hogy gondoltam, próba szerencse és jelentkeztem. Bár abba a darabba nem kerültem be, megtetszettem Kerényi Miklós Gábor tanár úrnak és Lőrinczy Györgynek, és behívtak a Szépségre egy külön meghallgatásra. Szinte el se hittem, hogy ez velem történik: megtanultam a dalokat, egy német nyelvű korrepetitor betanította a német szövegeket. Tízen voltunk lányok, kettőt kerestek. Végül több forduló után Vörös Editet és engem választottak ki Belle szerepére. Egyébként a Ghostba is így kerültem bele, úgy hogy nekem tényleg ezzel a nyílt castinggal kezdődött minden…

Szépség és a Szörnyeteg előadás Berlinben
Mit jelent számodra a több hónapos távollét az otthontól, a sok-sok külföldi fellépés?


Teljesen máshogy élek az alatt a másfél hónap alatt, mint itthon. Ott "csak" az előadásokra kell koncentrálni, és amellett, hogy azt csinálom, amit szeretek, még megismerhetek új városokat, azok nevezetességeit, és az ottani kultúrát. Tavaly például Hamburgban, az egyik szabadnapomon színházba is elmentem és láttam a Tarzant meg az Oroszlánkirályt. Nagy élmény volt! Na de a németeknek is érdekes lehet látni egy magyar társulatot az ő nyelvükön játszani. A Szépség és a Szörnyeteg egy igazi mese, tele humorral, szeretettel, gyönyörű látvánnyal és táncokkal. Nekem különleges a helyzetem, mert szinte minden előadásban más és más a feladatom. Játszhatom Belle-t, a Szépséget, illetve Teamamát is, ezen kívül, ha épp egyiket sem, akkor az ensemble-be állok be, így majdnem minden előadáson részt veszek. Azért a karácsonyt nem könnyű idegenben tölteni, kimaradni a családi ünneplésből. A tavalyin például csak skype-on keresztül tudtam meg, hogy megkérte a nővérem kezét az azóta már sógorom. Májusban volt az esküvő. Idén viszont óriási öröm, hogy ki tudnak jönni a szüleim, és végre megnéznek ezekben a szerepekben, eddig ugyanis még nem volt erre lehetőségük.

Hogyan fogadja a német közönség az előadást?

Szinte minden este az egész nézőtér, van, hogy 1600 ember állva tapsol nekünk. Annyira megható! Amikor először játszottam Belle-t, potyogtak a könnyeim. Jó látni, hogy magával ragadja a nézőket ez a történtet, elér hozzájuk a darab "üzenete": a legfontosabb, hogy ne a külsőségek alapján ítéljünk, hogy a szeretet belülről fakad és meg kell látni a másikban az értékeket. Ha erre képesek vagyunk, egymásra találhat két olyan ember, akik különben elmennének egymás mellett.

Belle mellett Teamamát is énekled. Két nagyon különböző karakter és hang. Hogy oldod ezt meg?

Sötét tónusú hangom van, mezzoszoprán vagyok. Szerencsére elég nagy a hangterjedelmem, így ebben Belle és Teamama is megvan. Az egyikhez kicsit "világosítani" kell, a másikhoz pedig "sötétíteni". Belle egy ártatlan, tiszta, különc lány, tele élettel, vidámsággal, de ugyanakkor drámával is, amit én nagyon szeretek, mert, hogy azt mondják, erős a drámai vénám. A Teamama egészen más, ott egy határozott, de "csupa szív" karaktert formálok meg, aki mindenről és mindenkiről gondoskodik. Azzal a szeretettel próbálok nyúlni a darabbeli kisfiam felé, ahogy anyukám tette ezt velünk. Egyébként egyik előadás sem pont ugyanolyan, mint a másik, mindig új dolgokat, játékokat próbálok ki, hogy mitől lehetne még anyásabb Teamama vagy még kislányosabb Belle.

Gondolom, egy ilyen turné összehozza a társaságot. Hogy érzed magad az Operettszínház csapatában?

A Békéscsabai Jókai Színházban kezdtem a Monte Cristo grófjával, majd a Madách Színházban bekerültem a Macskákba, aztán jött a Budapesti Operettszínház. Mindenhol darabszerződéssel játszottam. Nagyszerű dolog, hogy egyszerre három helyen is lehet szerepelni, de közben meg sehová sem tud igazán beilleszkedni az ember. Két éve vagyok az Operettszínháznál. Imádok belépni az épületbe, jó ott nekem, szeretem az embereket. Nagyon helyes, tehetséges a csapat, tetszik a színház atmoszférája, jó a légkör. Végre úgy érzem, tartozom valahová, és talán egyszer ez lehet a "második otthonom".

A Weber család tagjaként a Mozart! című musicalben
Miért fontos, hogy tartozz valahová?


Nem mindegy, milyen a viszony a kollégákkal, a színpadon és a takarásban egyaránt. Egész más úgy bemenni egy jelenetbe, hogy legalább tudom a partnerről, hogy milyen napja volt, mintha soha két szót se váltanánk. Rengeteget lehet tanulni a tapasztaltabb színészektől. Amikor készülök egy szerepre, állandóan akörül forognak a gondolataim, szeretek beszélni róla, és gyakran ki szoktam kérni a kollégák véleményét. Például Vágó Dettivel részletesen átbeszéltük a Szépséget és a Miss Saigon Ellen-jét is. Mindkettőben váltói vagyunk egymásnak. Ellen karaktere nagyon közel áll a szívemhez, október végén álltam be és tulajdonképpen ez az első igazán komoly nagyszínpadi szerepem az Operettszínházban. A darab egyik legdrámaibb jelenete az enyém, amikor nyílt színen kiderül, hogy a férjem és Kim között olyan mindent elsöprő szerelem volt, amit kérdéses, hogy valaha is fölül lehet-e írni. Ellen okos, megértő nő, aki magas érzelmi intelligenciával kezeli ezt a kérdést. Amúgy nekem fontos, hogy tudjam, mit miért csinálok a színpadon. Mindent éreznem kell belülről, és át kell élnem teljesen, szívvel-lélekkel. Minél többször játszik az ember egy szerepet, annál többet tud róla, annál nagyobb biztonsággal kezeli a szituációkat, és annál színesebb a játéka.

Dancs Annamarival a Miss Saigon-ban
Mennyire tudod hasznosítani a musicaléneklésben azt a tudást, amit a Konzervatóriumban szereztél?


Ott klasszikus hangképzést tanultam, ami szerintem az éneklés alapja. Mondjuk nekem a "fejhangon" való éneklés egyébként is sokkal kényelmesebb, de ezt biztos Anyukámtól örököltem. A musical iskolában ismerkedtem meg azzal, hogy mi az a "mellhang" és milyen kevert hangon énekelni. Addig nem is tudtam, hogy létezik ilyen, és képes vagyok rá, de hát nem ezért jár az ember iskolába? Súlyos, sötét színezetű hangom van, amit meg kellett tanulni kezelni és használni, nem csak hangosan, hanem piano-n is énekelni, szépen átkeverni a fölső regisztert alulra. Folyamatosan járok énektanárhoz, mert ő az a "külső fül", aki visszajelzést ad, hogy jó-e az út, amin haladok, s ha nem, min kell változtatni.

Hogy állsz az operettel? Lehet, hogy az az igazi műfajod?

Nem tudom, nem valószínű… de mindenben nagyon szívesen kipróbálom magam. Egyelőre csak A régi nyárban játszom, ami operett, de nem a klasszikus fajtából. A benne lévő dalokat inkább a sanzonokhoz hasonlítanám. Ez az egyik kedvenc szerepem, Zsuzsi karaktere igazán nekem való, lelkes, kissé önfejű, egy színésznő mamával, akit Kalocsai Zsuzsa alakít. Mivel 2 hét alatt álltam be a darabba október elején, nem volt túl sok idő a próbákra, Kalocsai Zsuzsával viszont külön is próbáltunk, mindenben segített. Igazán jó viszony alakult ki köztünk, élmény egy ilyen fantasztikus művésszel játszani. Örülök, hogy ő lett a mentorom, nagy megtiszteltetés az ő "szárnyai alá" kerülni! Van egy rész a darabban, amikor közlöm az anyukámmal, hogy ha nem enged színésznőnek, akkor megszököm tőle, mire kapok egy pofont. És bizony igazi, nagyon nagy pofont szoktam kapni Zsuzsitól, amit még másnap is érzek, de egyáltalán nem bánom, mert így hiteles a jelenet és én is igaziból tudok sírni a pofon után. A darab amúgy is a Raktárszínházban fut: intim, mindössze egy méterre ül tőlünk a közönség, itt mindent lehet látni és a nézőktől is minden apró kis reakciót érzékelünk. Sok prózai jelenet van benne, ami aztán felfut egy-egy zenés betétre, amiben lehet táncolni és énekelni. A tánc egyébként mindig is fontos volt az életemben, kislány koromtól jazz-baletteztem, és a Madách Musical Tánc- és Zeneművészeti Iskolában ez kibővült a klasszikus balettel, szteppel, néptánccal, moderntánccal is. A zenés műfaj nekem úgy teljes, ha mindhármat - próza, ének, tánc - lehet benne csinálni. Ezért is tartozik a szerepálmaim közé a Chicago vagy a Kabaré főszerepe. Remélem, egyszer majd szembe találkozom velük.

Mit vársz az Operettszínházas jövőtől?

Borzasztóan boldog vagyok, hogy itt lehetek és bízom abban, hogy a jövőben is számítanak rám. Nekem elsőként Lőrinczy György adott lehetőséget, ő választott ki a németországi turnéra, úgy is mondhatnám, hogy ő a mentorom. KERO pedig bizalmat szavazott nekem. Nagy dolog, hogy én is ehhez az új generációhoz tartozhatom és igyekszem, hogy méltó legyek a bizalomra. Mert hiába tehetséges valaki, ezen a pályán lehetőségek nélkül nem tud előrébb jutni. Hálás vagyok, hogy ezt itt, az Operettszínházban megkaptam.

És hogy mire vágyom még? Mivel eddig leginkább csak beállásaim voltak már futó darabokba, és a legnagyobb szerepemet is németül játszom, nagyon szeretnék egy olyan előadásban részt venni főszereplőként, ami az első pillanattól kezdve az enyém, én próbálhatom végig, és az anyanyelvemen játszhatom.


/A "Mi is itt vagyunk" rovat interjúit Spilák Klára színésznő, újságíró készíti/



Villanófényben - Felföldi Anikó
Villanófényben - Bordás Barbara
Villanófényben - Dolhai Attila
Villanófényben - Kállay Bori
Villanófényben - Bálint Ádám
Villanófényben - Laki Péter
Villanófényben - Bodor Johanna
Villanófényben - Mészáros Árpád Zsolt
Villanófényben - Bordás Barbara
Villanófényben - Lőrinczy Attila
Villanófényben - Polyák Lilla
Villanófényben - Vágó Bernadett
Villanófényben - Auksz Éva
Villanófényben - Fischl Mónika
Villanófényben - Frankó Tünde
Villanófényben - Vadász Zsolt
Villanófényben - Peller Károly
Villanófényben - Szabó P. Szilveszter
Villanófényben - Peller Anna
Villanófényben - Szendi Szilvi
Villanófényben - Nádasi Veronika
Villanófényben - Lévay Szilveszter
Villanófényben - Felföldi Anikó
Villanófényben - Földes Tamás
Villanófényben - Kerényi Miklós Máté
Villanófényben - Lukács Anita
Mi is itt vagyunk! - Lévai Enikő Éva
Mi is itt vagyunk! - Muri Enikő
Mi is itt vagyunk! - Szentmártoni Norman
Mi is itt vagyunk! - Barkóczi Sándor
Mi is itt vagyunk! - Simon Panna
Mi is itt vagyunk! - Gömöri András Máté
Mi is itt vagyunk! - Jenes Kitti
Mi is itt vagyunk! - Angler Balázs
Mi is itt vagyunk! - Kisfaludy Zsófia
Mi is itt vagyunk! - Veréb Tamás
Mi is itt vagyunk! - Gubik Petra
Mi is itt vagyunk! - Kocsis Dénes
Polyák Lilla
Dolhai Attila
Gubik Petra
Kapócs Zsóka
Bíró Eszter
Szulák Andrea
Mészáros Árpád Zsolt
Kállay Bori
Bordás Barbara
Kerényi Miklós Máté
Füredi Nikolett
Janza Kata
Feke Pál
Dolhai Attila
Boncsér Gergely
Bordás Barbara
Vadász Zsolt
Dancs Annamari
Lukács Anita
Oszvald Marika
Dézsy Szabó Gábor
Pálfalvy Attila
Vágó Zsuzsi
Papadimitriu Athina
Jantyik Csaba
Bódi Barbara
Faragó András
Csengeri Ottília
Dániel Gábor
Nádasi Veronika
Peller Károly
Szendy Szilvi
Vadász Dániel
Kalocsai Zsuzsa
Bálint Ádám
Kékkovács Mara
A Budapesti Operettszínház fenntartója a Magyar Állam,
irányító szerve az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)
© 2008-2013, Minden jog fenntartva - Budapesti Operettszínház