Kedvencem - Dolhai Attila
2014-06-06
Nehéz döntés, nem várt fordulat, igazi meglepetés. Hosszas mérlegelés után hazánk egyik legnépszerűbb musical-sztárja, Dolhai Attila úgy döntött, hogy tíz rendkívül sikeres év után elköszön a musical műfajától. Ezt pedig augusztusban Baján, az Elisabeth című darabbal teszi. Kevesebb előadása lesz ugyan, de ez nem jelent több szabadidőt. A rengeteg tanulás és új feladat mellé a jövőben azonban talán beférhet egy-egy könyv vagy egy jó bográcsozás az életébe.
Dolhai Attila neve gyakorlatilag egybeforrt a magyar musicaljátszással, ám elkezdhetjük szoktatni magunkat a gondolathoz, hogy néhány éven belül talán az Operaház színpadán kell keresnünk, ha látni vagy hallani szeretnénk őt... Attila természetesen továbbra is a Budapesti Operettszínház csapatát erősíti, igaz, ezután musicalekben nem, csak operettekben szerepel majd. Ez a fordulat talán csak a rajongók és ismerősök számára hirtelen és váratlan, hiszen a színész már rég óta fontolgatta a váltást.

"A Bajadér Radjamija volt az első operett-szerepem, és ettől kezdve egyszerre volt jelen az életemben a musical, az operett és a rock. Két évvel ezelőtt pedig a Parasztbecsületnek köszönhetően az opera világába is belekóstolhattam. Tulajdonképpen azóta 'billeg bennem' az opera felé nyitás kérdése. Dönteni persze nehéz volt. Megterhelőnek éreztem azonban ezt a sok műfajt, hiszen mindegyik másfajta hangképzést és helytállást igényel. Szükségessé vált, hogy letegyem azokat a műfajokat, amelyek nem egyeztethetőek. Egyrészt a hangom óvása érdekében kellett meghoznom ezt a döntést, másrészt, hogy lehetőséget teremtsek egy új úthoz. Magamnak szeretnék bizonyítani és esélyt adni, hogy az operai szintű éneklést elérjem. Addig is marad az életemben az operett és a tanulás" - mondja Dolhai Attila.

A színész nem időzítette a döntését, bár többször megfordult a fejében, hogy a Rómeó és Júlia 10 éves jubileuma lehetne a megfelelő alkalom a búcsúra. Az élet azonban úgy hozta, hogy Rómeó szerepétől csak a napokban köszönt el. Ezzel pedig minden bizonnyal élete egyik legmeghatározóbb szakasza zárult le és hamarosan kezdetét veszi egy új.

"Nincs különösebb oka annak, hogy éppen most hoztam nyilvánosságra az elhatározásomat. Jó ideje többet játszom már operettben, mint musicalben, szóval a váltás tulajdonképpen már megtörtént. Nem akarok búcsúzkodni, mert ez magával hordoz némi kockázatot, hiszen előfordulhat, hogy az élet majd visszasodor egy musicalszerepbe és ismét megjelenek a műfajban. Nyilvánvalóan azonban nem ez a célom" - vallja a színész, aki már csak azért sem búcsúzkodik, mert nem szeret. Mint mondja, mindig is nehezen ment neki. Döntése következményeitől pedig nem fél.

"Nem félek attól, hogy mi lesz. Előfordul persze, hogy elbizonytalanodom. De pont így bizonytalanodtam el néha a musicalek kapcsán is. Azt gondolom, kockázat nélkül nincs nyereség. Akad, aki érti a döntésemet és persze akad, aki nem. Azt mondják: "hát te tudod…", vagy csak csodálkozva kérdezik: "miért???" - nekik is azt mondtam, amit most. Bízom benne, hogy a közönség is úgy gondolja majd, mint azok, akiket sikerült meggyőznöm az érveimmel, és jönnek velem a jövőben is. Számomra a musical hozta meg a nagy sikert, és nem lehetek elég hálás a közönségemnek, hogy idáig is velem tartottak. Mindig éreztem a szeretetüket és a bizalmukat. Abban bízom, hogy ez a jövőben sem változik és tovább tudom szolgálni őket. Így talán elbúcsúznom sem kell tőlük, hiszen azok, akiket sikerült becsábítanom az operett-előadásokra, jönnek velem tovább. Egyébként is ügyetlen vagyok a búcsúban. Nem szeretek búcsúzkodni, ne is emlegessük!" - vallotta be nevetve Dolhai Attila, aki ha búcsúzni nem is szeret, azt nem tagadja, hogy megérinti az időszak, amiben most van.

Több legendás szerepétől válik el, bár a nyáron még lesz egy premierje. Somogyi Szilárd rendezésében, Ashley szerepében mutatkozik be az Elfújta a szél című sikermusicalben, a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Szeged azonban még nem a végső búcsú helye. A közönség Baján láthatja utoljára a musicalsztárt, musicalben. Ehhez a különleges alkalomhoz pedig különleges "köntös dukál". Lévay Szilveszter és Michael Kunze Elisabeth című legendás musicalje a nyár vizuális szenzációja lesz. Egyedülálló térfestéssel láthatja majd a bajai közönség.

"Igaz, azért ez valahol mégiscsak búcsú. Most volt az utolsó Rómeó és Júlia előadásom és a kőszínházi Elisabeth-től is elköszöntem. Előre sosem gondolok arra, hogy mi lesz majd akkor, amikor…. Így voltam ezekkel is. Meghatódtam, de csak miután elkezdtük az utolsókat. Meghatott, hogy a közönség mennyire szeretett minket. Előre azonban sosem készülök erre, mert nem akarok csalódni. Ez az érzés mindig az adott előadásban csúcsosodik ki. A Mozartnál sem készültem anno az utolsóra. Előadás közben, mikor már mindenki tette a dolgát, vált megdöbbentővé, ahogyan a búcsú beleszövődött az alakításunkba. Ez a mostani is ilyen volt. És így lesz majd Baján is. Addig is leköt, hogy megtanuljam az új musicalszerepet, ami még rám vár Szegeden, na meg A Csárdáskirálynőt."

Kerényi Miklós Gábor - KERO® rendezésében kerül színpadra idén nyáron A Csárdáskirálynő is, Edvin szerepében Dolhai Attilával. Attila elmondta, nagyon izgatja, hogyan lehet ezt az egyfelől nagyon határozott, másrészt kicsit ügyetlen és befolyásolható karaktert megformálni. Az előadás "színész" része különösen izgatja a fantáziáját és persze igyekszik majd úgy énekelni, ahogyan senki. Vagyis három szuperprodukció vár még a sztárra a nyáron, mielőtt más műfajok felé fordul. A Csárdáskirálynő pedig jó alap mindehhez. Több szabadideje azonban ezután sem lesz. Az új irány rengeteg áldozatot, kiemelt koncentrációt és még több tanulást követel majd Attilától.

"A próbaidőszakok helyét átveszi a tanulás időszak. Szabadidőm nem lesz, csak kevesebb előadásom. Esténként így többet lehetek majd otthon, aminek a családom nagyon örül. Napközben készülés és továbbképzés lesz. Nyelvet is szeretnék tanulni. Végső soron nem lesz több időm, nem fogok eljárni golfozni, csak az időm nagy része munkából tanulásba konvertálódik."

Dolhai Attilát nem nagy operaszerepek motiválják, nem is vett még repülőjegyet Milánóba, hogy eljusson a Scalába. Konkrét tervei, álomszerepei nincsenek. Időt akar hagyni magának. Ebbe az áldozatvállalásba pedig az is beletartozik, hogy szólókarrierjével is felhagy.

"Képzelek valamit arról, hogyan kellene szóljon a hangom. Benne van a fejemben ez a kép. Érzem, hogy milyennek kellene lennie és még nem olyan. Meg kell tanulnom használni, hogy olyan legyen, amilyennek elképzelem. Könnyebben kell tudnom bánni vele. Azt tudom, hogy a musicaléneklés és a rockosabb számok, amiket a zenekarral játszottunk, ebben most nem segít. De nincs bennem kép arról, hogy hol és milyen szerepben teljesedhetnék ki mondjuk az opera világában. Nem ez motivál. Egyszer megfordult a fejemben a Bánk bán. Ezt esetleg el tudnám képzelni. Talán majd húsz év múlva. Vagy ki tudja" - mondja mosolyogva Dolhai Attila, akinek a tanulásra és a pihenésre most még kevesebb ideje jut. De ami késik, nem múlik. Amit lehet, igyekszik belecsempészni a sok munka közé.

"Ha valaki ilyen sűrű életet él, mint mi színészek, akkor sok mindenre nem jut idő. Gyakran pont a legjobb pillanatokból maradunk ki otthon. Én sem tudok részt venni sok olyan eseményen, aminek egyébként szívesen lennék a része. Talán most eggyel jobb lesz a helyzet, bár a nyár még nagyon sűrűn alakul. Egy hét pihenésre jut majd időnk a családdal. Nem akarjuk utazással tölteni, belföldön maradunk. Rokonokat látogatunk, bográcsozunk és fröccsözünk. A bogrács nagyon fontos, mert fazékban nem tudok főzni. Na meg van egy-két könyv is, ami rám vár a polcon."

Aki Dolhai Attilát még musicalszerepben szeretné látni az megteheti Szegeden, ahol igazi fesztivál-szereposztásban, Ashley Wilkes szerepében mutatkozik majd be a nagyközönségnek az Elfújta a szél sikermusicalben. Ezt követően pedig augusztusban Baján, utoljára ölti magára a Halál jelmezét az Elisabeth musicalben. A kihagyhatatlan és megismételhetetlen alkalmak:

Elfújta a szél - Szeged: július 18., 19., 20.

Elisabeth - Baja: augusztus 21., 22., 23.



Villanófényben - Dolhai Attila
Villanófényben - Kállay Bori
Villanófényben - Bálint Ádám
Villanófényben - Laki Péter
Villanófényben - Bodor Johanna
Villanófényben - Mészáros Árpád Zsolt
Villanófényben - Bordás Barbara
Villanófényben - Lőrinczy Attila
Villanófényben - Polyák Lilla
Villanófényben - Vágó Bernadett
Villanófényben - Auksz Éva
Villanófényben - Fischl Mónika
Villanófényben - Frankó Tünde
Villanófényben - Vadász Zsolt
Villanófényben - Peller Károly
Villanófényben - Szabó P. Szilveszter
Villanófényben - Peller Anna
Villanófényben - Szendi Szilvi
Villanófényben - Nádasi Veronika
Villanófényben - Lévay Szilveszter
Villanófényben - Felföldi Anikó
Villanófényben - Földes Tamás
Villanófényben - Kerényi Miklós Máté
Villanófényben - Lukács Anita
Mi is itt vagyunk! - Lévai Enikő Éva
Mi is itt vagyunk! - Muri Enikő
Mi is itt vagyunk! - Szentmártoni Norman
Mi is itt vagyunk! - Barkóczi Sándor
Mi is itt vagyunk! - Simon Panna
Mi is itt vagyunk! - Gömöri András Máté
Mi is itt vagyunk! - Jenes Kitti
Mi is itt vagyunk! - Angler Balázs
Mi is itt vagyunk! - Kisfaludy Zsófia
Mi is itt vagyunk! - Veréb Tamás
Mi is itt vagyunk! - Gubik Petra
Mi is itt vagyunk! - Kocsis Dénes
Polyák Lilla
Dolhai Attila
Gubik Petra
Kapócs Zsóka
Bíró Eszter
Szulák Andrea
Mészáros Árpád Zsolt
Kállay Bori
Bordás Barbara
Kerényi Miklós Máté
Füredi Nikolett
Janza Kata
Feke Pál
Dolhai Attila
Boncsér Gergely
Bordás Barbara
Vadász Zsolt
Dancs Annamari
Lukács Anita
Oszvald Marika
Dézsy Szabó Gábor
Pálfalvy Attila
Vágó Zsuzsi
Papadimitriu Athina
Jantyik Csaba
Bódi Barbara
Faragó András
Csengeri Ottília
Dániel Gábor
Nádasi Veronika
Peller Károly
Szendy Szilvi
Vadász Dániel
Kalocsai Zsuzsa
Bálint Ádám
Kékkovács Mara
A Budapesti Operettszínház fenntartója a Magyar Állam,
irányító szerve az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)
© 2008-2013, Minden jog fenntartva - Budapesti Operettszínház