Miklós Attila
Adatlap
Születési hely: Miskolc
Születésnap: augusztus 5.
Névnap: január 7.
Foglalkozás: énekes - színész
Első szerepe a Budapesti Operettszínházban: Jule Styne és Bob Merill: Funny Girl - Heckie
Honlap: link

Gyerekkora óta élete a színház, a zene és a film. Miskolcon a Molnár Béla Úttörőház színjátszó körének tagja volt. Tanulmányai elvégzése és a katonaság után, 1997-ben a Miskolci Nemzeti Színházhoz szerződött.

A Miskolcon eltöltött 3 év alatt volt szerencséje együtt dolgozni Nemcsák Károllyal, Matus Györggyel, Varga Gyuszi bácsival, Gáti Oszkárral, Andorrai Péterrel, Rudolf Péterrel. Olyan rendezők instruálták, mint Csiszár Imre, Horváth Péter és Zsótér Sándor.

Kerényi Miklós Gábor a miskolci Elisabeth előadások alatt fedezte fel, így általa került a Budapesti Operettszínházhoz 2001-ben.

Az első években az Ensemble (Musical Együttes) tagja volt. 2008-ban 3 évadra elhagyta a színházat, ezalatt közel 2 évig játszotta Andersen Igazgató úr  szerepét a Koltai Róbert által rendezett Én és a kisöcsémben illetve a TV2 Jóban rosszban című sorozatában is eltöltött másfél évet.

2012-ben lett újra a Budapesti Operettszínház musical együttesének a tagja, 2016-tól pedig szólista státuszban szerepel.

Vendégszerepelt már Szlovákiában, Münchenben, Izraelben, Ománban és Magyarország számos városában.


Fontosabb szerepei: Puck – Szentiványéji álom (Miskolci Nemzeti Színház), Én és a kisöcsém – Andersen Igazgató úr (Körúti Színház), Nyomorultak – Courfeyrac (Madách Színház), Mária Evangéliuma – Jószef (Margitszigeti Szabadtéri Színpad), West Side Story – Action (Thália Színház), Elisabeth – Andrássy gróf, Rómeó és Júlia – Paris, Rudolf – Strici, Mozart – Postás, Abigél – Rupert Igazgató úr, Elfújta a szél-  Jonas Wilkerson, A chicagói hercegnő – Adrian Negrescu
rendezvenyhelyszinek.hu
A Budapesti Operettszínház fenntartója a Magyar Állam,
irányító szerve az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)
© 2008-2013, Minden jog fenntartva - Budapesti Operettszínház