Füredi Nikolett
Adatlap
Születési hely: Budapest
Születésnap: szeptember 10.
Névnap: szeptember 10.
Foglalkozás: színész
Tanulmányai: GNM Színitanoda
Első szerepe a Budapesti Operettszínházban: Sylvester Lévay: Mozart! - Waldstätten bárónő
Honlap: link

A Magyar Rádió Gyerekkórusának 12 éven át volt a tagja, az énekkarral bejárta Franciaországot, Svájcot, Japánt. A Gór Nagy Mária Színitanodában folytatott tanulmányai után számos német nyelvű produkcióban lépett fel Nyugat-Európában (Dorian Gray, Evita, Die Nacht der Musicals).

Magyarországon főszerepet játszott a Jekyll és Hyde, az Evita (Miskolci Nemzeti Színház), illetve a Hair című musicalekben, valamint alakította a Viktória és a Cirkuszhercegnő című operettek címszerepeit.


A Budapesti Operettszínházban a Mozart! című musicalben Waldstätten bárónő szerepében debütált – amelyet már a színház németországi turnéján is nagy sikerrel énekelt –, illetve megkapta még a Rómeó és Júliában Capuletné, az Abigélben Zsuzsanna, a Rebeccában Beatrice szerepét, valamint az Elisabeth címszerepét is. A Szépség és a Szörnyeteg németországi turnéin Belle-ként lép színpadra.

rendezvenyhelyszinek.hu
A Budapesti Operettszínház fenntartója a Magyar Állam,
irányító szerve az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)
© 2008-2013, Minden jog fenntartva - Budapesti Operettszínház