Kékkovács Mara

Tanulmányai:
Nemzeti Színiakadémia Színház- és Filmművészeti Egyetem
Első szerepe a Budapesti Operettszínházban:
Kostal-Rodgers: A muzsika hangja - Maria
Névnap:
szeptember 8.

A Nemzeti Színiakadémia elvégzése után a Színház-és Filmművészeti Egyetem operett-musical szakán végzett 2001-ben. Ekkor szerződött a Budapesti Operettszínházba, ahol operett és musical szerepekben is látható.

 

Az első 10 évben elsősorban operett szubrett szerepekben (Csárdáskirálynő-Stázi, Marica grófnő-Liza, Luxemburg grófja-Juliette, Bál a Savoy-ban Madeleine) játszott a színházban és a világ számos pontján, többek között Londonban, Tokióban, Los-Angelesben, Amsterdamban.


Ezekben az években játszotta el három különböző rendezésben a West side story Maria-ját, valamint a Mozart! c. musicalben Nannerl, a Menyasszonytánc c. klezmer musicalben Rózsi szerepét. 

 

A nagy sikerű A Szépség és a Szörnyeteg Disney musical bemutatóján, 2005-ben Belle szerepében mutatkozott be, majd a német turné sorozatban is Belle szerepét alakította  5 éven át, 2009-től 2014-ig. 

 

Az elmúlt időszakban elsősorban drámai szerepekben látható az Operettszínházban: Tajtékos dalok - Michelle, Virágot Algernonnak - Anya, Abigél - Horn Mici, Menyasszonytánc - Rózsi. 

 

Tanított a Pesti Broadway Stúdióban, Szendi Szilvivel osztályfőnökként és színész mesterség tanárként segítik a jelenlegi 1. és 3. évfolyam munkáját. Ezen kívül gyermek csoportot vezet Sziporka színkör néven és rendszeresen képezi magát a mese- és drámapedagógia területén. 

 

Jelenlegi előadásai

Nine

Carla Albanese - Guido szeretője  

A Budapesti Operettszínház fenntartója a Magyar Állam, irányító szerve az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)

X