Kiss Zoltán

Tanulmányai:
Színház- és Filmművészeti Főiskola operett-musical szak
Első szerepe a Budapesti Operettszínházban:
Dés: Valahol Európában - Ficsúr
Névnap:
március 8.

1997-ben végzett a SzínművészetiEgyetemen, Szinetár Miklós osztályában. Ezután tagja volt a szolnoki, székesfehérvári, a Budapesti Operettszínház, a soproni és a kecskeméti színház társulatának, valamint számos külföldi bemutatkozásra adódott lehetősége, Németországtól Oroszországon át Japánig.


Szinte az összes klasszikus operettben játszott. 

Legkedvesebb szerepei: Zsupán Kálmán (Marica grófnő), Bóni gróf(Csárdáskirálynő), Musztafa (Bál a Savoy-ban). 
Musicalszerepei: Rudolf (Elizabeth), Enjolras (A nyomorultak), Marley (Isten pénze) Ficsúr (Valahol Európában). 

Szerepelt prózai előadásokban, drámákban és vígjátékokban: Kakukkfészek, Páratlan páros, Csoportterápia, illetve klasszikus művekben is.


Néptáncos múltja a mai napig segítségére van, és tiszteletre, fegyelemre, kitartásra, tanította.

Tagja a focista színészválogatottnak, kedvencsportja a jégkorong. 


2015-ben a Köztársasági Elnök A Magyar ÉrdemrendTisztikeresztje kitüntetést adományozta neki, operett-musical és mesedarabokban nyújtott emlékezetes alakításai elismeréseként.


"Az élet kihívás - fogadd el! Az élet kötelesség - teljesítsd! Az élet élet - éljed!"

Jelenlegi előadásai

A mosoly országa

Csang, a herceg nagybátyja  

Hegedűs a háztetőn

Mordche, kocsmáros  

Jekyll és Hyde

John Utterson  

Mágnás Miska

Miska, lovász  

Marica grófnő

Dragomir Populescu Moritz herceg  

A Budapesti Operettszínház fenntartója a Magyar Állam, irányító szerve az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)

X