Bojtos Luca

Tanulmányai:
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
Elismerései:
A 2017-es Házy Erzsébet Nemzetközi Énekverseny opera kategóriájának győztese. XI. Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekversenyen 1. helyezést ért el Erdős Attilával szubrett-buffo kategóriában.
Első szerepe a Budapesti Operettszínházban:
A muzsika hangja

A fiatal szoprán az Operettszínház színpadán már gyerekkorában, A muzsika hangja című darabban bemutatkozott. 2015-ben elvégezte a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem operaénekművész szakát, azóta számos operában is láthatta a közönség. A Nagymező utcai teátrumba 2018-ban, A Notre Dame-i toronyőr című darabban tért vissza.


Jelenlegi előadásai

Csárdáskirálynő

Stázi grófnő, a herceg unokahúga  

A Budapesti Operettszínház fenntartója a Magyar Állam, irányító szerve az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)

X