Bordás Barbara

Tanulmányai:
Operett Akadémia
Elismerései:
2013 és 2019. Az év operett színésze; 2012. Csillagdíj; 2010. Lehár Ferenc Nemzetközi Operett Énekverseny - Primadonna kategória II.; 2010. Marsall bot - az évad legígéretesebb ifjú művésze; 2007. Erkel Ferenc Nemzetközi Dal és Ária verseny, Gyula - 3. helyezés
Első szerepe a Budapesti Operettszínházban:
Bál a Savoyban - Madeline

2000-ben csatlakozott a szülővárosában akkor megalakuló Sziget Színházhoz, amely utazó társulatként lehetőséget biztosított arra, hogy már a kamasz éveiben elsajátíthassa a szakma alapjait.

2008-tól 2010-ig az Operett Akadémianövendéke volt.

2010-től a Budapesti Operettszínház társulatának tagja.

Számos operett, musical előadásban,gála koncerten és operában is közreműködhetett itthon és külföldön egyaránt. Vallja, minden műfajban és minden zenei, színpadi közegben megtalálható az adott művész korának, hangfajának megfelelő szerep. A siker innentől kezdve már csak befektetett munkán és a hozzáálláson múlik.

További szerepei:

Puccini:Il tabarro - Giorgetta

Puccini:Bohémcasting - (Virág /Mimi/ ) (Budapesti Operettszínház 2013.)

Mozart:Figaro Házassága - Susanne (Co-Opera 2018.)

KodályZoltán: Háry János - Örzse (Szegedi Szabadtéri Játékok 2014.)

VajdaJános: Don Perlimplin - Belisa (Debreceni Csokonai Színház 2013.)

Operett:

Fényes Szabolcs: Maya - Maya(Budapesti Operettszínház 2019.)

 

J. Offenbach: Kékszakáll - Boulotte(Budapesti Operettszínház 2018.)

 

JohannStrauss: Egy éj Velencében - Annina (Budapesti Operettszínház 2012.)

KacsóhPongrácz: János vitéz - Iluska (Budapesti Operettszínház 2019.)

Lehár Ferenc: A mosoly országa -Liza (Budapesti Operettszínház 2014.)

 

Lehár Ferenc: A vígözvegy - Hanna(Budapesti Operettszínház 2017.)

 

KálmánImre: Marica grófnő - Marica (Budapesti Operettszínház 2013.)

KálmánImre: A csárdáskirálynő- Sylvia, Stázi (Budapesti Operettszínház 2010.)

KálmánImre: Cirkuszhercegnő - Fedora, Miss Mabel (Budapesti Operettszínház 2014.)

KálmánImre: Chicagói hercegnő -Mary (Budapesti Operettszínház 2016.)

SzirmaiAlbert: Mágnás Miska - Rolla (Szigetszentmiklósi Sziget Színház 2003.)

Szirmai Albert: Mágnás Miska - Marcsa (Budapesti Operettszínház 2020.)

JacobiViktor: Leányvásár- Lucy Harrison (Szegedi Szabadtéri Játékok 2013.)                                                

ÁbrahámPál: Viktória - Viktória, Riquette (Szigetszentmiklósi Sziget Színház 2007)

ÁbrahámPál: Bál a Savoyban - Madeleine (Budapesti Operettszínház 2009. Miskolci Nemzeti Színház 2020.)

Zerkovitz:Csókos Asszony - Katóka (Budapesti Operettszínház 2014.)


Koncertek, Turnék

2019. Vígözvegy (Dubai)

2019. Gala koncertek München

2018. Gala koncertek München, Dortmund

2017. Operett Koncertek (Vígözvegy) - Gent

2016. Operett Gala Koncertek - Németország, München

2016. Operett Turné (Marica grófnő) - Tel Aviv

2015. Operett Gala Koncertek - Németország, München

2014. Operett Gala Koncertek - Törökország

2014. Háry János - Szegedi Szabadtéri Játékok

2014. A Csárdáskirálynő - Szegedi Szabadtéri Játékok

2014. Operett turné (Csárdáskirálynő) - Tel Aviv (Israel)

2013. Leányvásár - Szegedi Szabadtéri Játékok

2013. Operett Gala Koncertek - Tel Aviv (Israel)

2013. Operett turné- (Csárdáskirálynő) Ukraine

2013. Operett Koncert - Oroszország (Moszkva, Szentpétervár)

2013. Strauss Gála - Németország

2013. Operett Koncert - Finnország (Kotka, Kouvula)

2012. Operett Gála - Németország (München,Nürnberg, Regensburg, Essen)

2011. Operett Gála - Németország (München, Nürnberg)

2011. Operett Gála - Kübekháza

2010. Operett Gála - Németország (München, Nürnberg)

2010. Operett és Musical est - Erdély (Sepsiszentgyörgy)

2010. Operett Önállóest - Macedónia (Szkopje)

2010. és 2009. Ausztria - (Wien, Graz, Bad Ischl, Innsbruck…)
Galt MacDermot: Hair (Chrissy) 

2008. Sarajevo - Operett Gála

2008. Erdély -Kézdivásárhely                                                                                                     
Kálmán Imre: Marica grófnő (Marica)
Kálmán Imre: A csárdáskirálynő (Sylvia)

2008. Finnország - Haukipudas, Operett hét
Kálmán Imre: Cirkuszhercegnő (Fedora, Miss Mabel)

2007. Finnország- Haukipudas Operett hét
Ábrahám Pál: Viktória (Viktória, Riquette)


Jelenlegi előadásai

A Budapesti Operettszínház fenntartója a Magyar Állam, irányító szerve az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)

X