Abigél

Kocsák Tibor-Somogyi Szilárd-Miklós Tibor

Somogyi Szilárd 2004-ben színpadra állította Szabó Magda Álarcosbál című regényét, és 2008-ban nekifogott egy még nagyobb feladatnak, az Abigél musical megrendezésének. Társa lett a munkában Kocsák Tibor zeneszerző és Miklós Tibor dalszövegíró, akik már korábban, a Rock Színház idején vittek sikerre zenés műként olyan irodalmi remekeket, mint a Légy jó mindhalálig vagy az Anna Karenina.

A musical új aspektusból közelít a csodálatos szívet melengető, sírós-nevetős történethez. Az egész Gina, a tizenéves gimnazista lány egy drámai pillanatban történő visszaemlékezése, életének egy meghatározó korszakának újraélése. A fordulatos regény lehetőséget ad egy eddig nem látott színpadi adaptációra. Nem titkolt célunk, hogy a megkapó darabbal felkeltsük a fiatalok érdeklődését az olvasás iránt. 

Szabó Magda így ajánlotta nekünk fiatal hősnőjét:

"1943-ban Gina elbúcsúzik otthonától és azoktól, akiket szeret, mert az apja beadja a híres árkodi intézetbe. A kis gimnazistát a rideg világ, a szokatlan kegyetlen törvények lázadásra késztetik. Ám megtud valamit, ami maradásra bírja, önként vállalja a rabságot… Hogyan igazodik el a kis tizenéves lány ebben a felnőtt-titkoktól terhes világban? Vajon hihet-e a naiv diáklegendákban, amelyet a kertben álló, korsós leányt formázó szobor alakja köré fon a lányok képzelete? Írjon talán ő is levelet Abigélnek, aki mindig segít a bajbajutottakon…"

Jogtulajdonos: Pentaton Művész- és Koncertügynökség
Külön köszönet Tasi Gézának

Az előadást angol nyelvű felirattal játsszuk.


2019. május 21. 17:00 / Nagyszínpad

Szereposztás

Földes Tamás

Vitay Tábornok

Porzsolt Éva

Vitay Georgina

Torma Gedeon - igazgató

Kőnig tanár úr

Füredi Nikolett

Zsuzsanna testvér

Szerényi László

Kalmár tanár úr - osztályfőnök

Faragó Alexandra

Torma Piroska

Grubits Blanka

Bánki Anna

Angler Balázs

Kuncz Feri

Ullmann Zsuzsa

Gigus tanárnő

Truth tanárnő

Vásári Mónika

Hajdú tanárnő

Péter Richárd

Mráz úr, az üveges

Sz. Nagy Ildikó

Mimó néni, Róza néni

Papadimitriu Athina

Erzsébet testvér

Dézsy Szabó Gábor

Suba, a Pedellus

Mirtse Réka

Bánkiné

Karmester

Alkotók

Kocsák Tibor

Zeneszerző

Somogyi Szilárd

Szövegíró

Miklós Tibor

Dalszövegíró

Pejtsik Péter

Hangszerelő

Mirtse Réka

Koreográfus-asszisztens

Angyal Márta

Rendezőasszisztens

Tucker András

Rendezőasszisztens

Túri Erzsébet

Díszlettervező

Velich Rita Veronika

Jelmeztervező

Lőcsei Jenő

Koreográfus

Közreműködik

Adatlap:
Bemutató:2008-03-27
Időtartam:185 perc
Felvonások száma:2
Előadások:
Kérdés esetén hívja a 06/1-3532172-es telefonszámot.
A Budapesti Operettszínház fenntartója a Magyar Állam, irányító szerve az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)

X