Előreláthatólag december 11-ig színházunk zárva tart

2020-11-10

Kedves Nézőink!

A kormány által 2020. november 10-én bejelentett járványügyi intézkedés színházunkat is érinti.

Előreláthatólag 2020. december 11-ig nem tudunk élő előadásokat tartani. Színházunk nagy erővel dolgozik azon, hogy az előadásokat streamelt formában bemutathassa közönségünknek. Amint van lehetőségünk erre, értesítjük Önöket.

Az elmaradt előadásokat a járványügyi vészhelyzet után pótolni fogjuk, a korábban megváltott jegyek/bérletek az új időpontokra lesznek érvényesek.

Kollégáink értesíteni fogják Önöket az új időpontokról, de kérjük, hogy figyeljék honlapunk folyamatosan frissülő híreit is.

Azon nézőnk, aki nem kívánja megvárni a járványügyi vészhelyzet végét, kérjük küldje el jegyét a visszautalas@operett.hu e-mail címre, lefotózva, bescannelve, úgy, hogy a jegy vonalkódja jól látszódjon, illetve kérjük, adja meg bankszámla számát, ahová az utalást kéri. A visszautalás kb. 2-3 hetet vesz igénybe, türelmét köszönjük.

Amennyiben van lehetőségük, kérjük, hogy utalványt válasszanak, vagy várják meg a pótlás időpontját. Nagyon köszönjük.

Az összes ajándék-utalványunk érvényességét meghosszabbítjuk 2021. december 31-ig, azokat cserélni nem kell.

A még be nem váltott - személyesen vásárolt - márciusi és áprilisi Nagyszínpadra szóló jegyeket 2020. december 13-ig lehet utalványra váltani, az operett@operett.hu e-mail címre megküldött jegyek fotóival.

Szervezési osztályon dolgozó kollégáink home-office-ban, a megszokott rendben, hétfőtől péntekig 9-17 óráig, e-maileket és telefonokat fogadnak. Kérjük, mielőtt keresnek minket, tájékozódjanak honlapunkon a friss hírekről.

Pénztárunk és Szervezési Irodánk a színház újra nyitásáig zárva tart.

Mobil elérhetőségeink:

Szeder Zsuzsanna: 30/9899907
Mári Andrea: 30/2979122
Mészáros Éva: 30/2808146
Szabó Nikolett: 30/2767974
Ványi Viktória: 30/2808780
Lokody Mariann: 30/7321276

Általános e-mail:operett@operett.hu, jegy@operett.hu
Jegyár visszatérítés: visszautalas@operett.hu

Köszönjük türelmüket! Vigyázzanak magukra és szeretteikre!

 

 

 

 

Olvasta már?

A Budapesti Operettszínház fenntartója a Magyar Állam, irányító szerve az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)

X