Elhunyt Kovács Zsuzsa

2020-03-25

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy életének 75. évében elhunyt Kovács Zsuzsa Jászai Mari-díjas színésznő, színházunk Örökös tagja.
A művésznő 1968 óta tagja a Budapesti Operettszínháznak. Az operettirodalom szinte összes fontos szubrett-szerepét eljátszotta. Láthatta a közönség többek között a Sybill, a Marica grófnő, a Luxemburg grófja, a Mária főhadnagy, A mosoly országa, a Mágnás Miska, a Csárdáskirálynő, a Menyasszonytánc című előadásokban, de a sort még hosszasan folytathatnánk. Kiemelkedő ének- és tánckészségét emellett számos musicalben is megcsodálhatták az évtizedek során. Ilyen volt többek között az Ének az esőben, a Carousel és az Abigél. A színpadi szerepek mellett játék- és tévéfilmekben is szerepelt, illetve rendezőként is letette névjegyét. Munkásságát számos kitüntetéssel jutalmazták, 1980-ban Jászai Mari-díjjal ismerték el tehetségét, 1982-ben megkapta a Bársony Rózsi Emlékgyűrűt mint legjobb szubrett, 1998-ban Déryné-díjban, 2009-ben Kálmán Imre-emlékplakettben részesítették. 2010-ben a Budapesti Operettszínház Életműdíját vehette át színpadi pályafutásának 50. évfordulója alkalmából, 2017-ben pedig Bessenyei-díjat kapott.
Kovács Zsuzsa művésznőt az Operettszínház saját halottjának tekinti.

Olvasta már?

A Budapesti Operettszínház fenntartója a Magyar Állam, irányító szerve az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)

X