A Budapesti Operettszínház novemberi és decemberi műsora

November elején Párizsi randevú címmel egy formabontó dinner show érkezik a Kálmán Imre Teátrumba, továbbra is láthatók lesznek közönségkedvenc musicaljeink és operettjeink, mint például az István, a király, a Csárdáskirálynő, a Rebecca, és színpadra állítjuk Kacsóh Pongrác János vitéz című daljátékát. Decemberben visszatér színpadunkra sokak kedvence, az Isten pénze, újra hódít majd A chicagói hercegnő, igazi karácsonyi ajándékként érkezik a Diótörő című balettelőadás, az esztendő megkoronázásaként pedig fantasztikus szilveszteri gálával készülünk. Jegyek már kaphatók előadásainkra!

Mi lehet jobb elfoglaltság a hűvös estéken, mint beülni egy jó színházi előadásra? A téli időszakban is érdemes lesz jegyet váltani hozzánk, hiszen rendkívül változatos műsorkínálattal készülünk!

November 8-án debütál a Párizsi randevú - Volt egyszer egy Moulin Rouge, ami formabontó újdonság színházunk életében. Az új produkció egy látványos, színes showelemekkel, artistaprodukciókkal, vérpezsdítő táncokkal gazdagított show, melynek során a nézők mesterszakácsok négyfogásos, pazar vacsoráját élvezhetik. Az előadás stílszerűen a Kálmán Imre Teátrumban, vagyis a hajdani pesti Moulin Rouge-ban kap helyet, exkluzív kikapcsolódást nyújtva a gasztronómia és a minőségi szórakoztatás szerelmeseinek. A francia életérzést megidéző est rendezője Richter József, koreográfusa Kocsis Tamás, produkciós designere Bori Tamás. Közreműködik Vásári Mónika és Buch Tibor. Az előadásról ide kattintva olvashatnak részletesebben.

 

Nem csak egy premiert ünnepelhetünk a hónapban, ugyanis november 22-én színpadra állítjuk Kacsóh Pongrác János vitéz című daljátékát. A Petőfi Sándor elbeszélő költeménye alapján született daljáték 1904-es, Király Színházbeli ősbemutatóján a darab elsöprő sikere még az alkotókat is meglepte. A színpad hol felpezsdült, hol megnyugtató vidámságot árasztott, a közönség derült, nevetett, majd Bagó meghatóan szép dala alatt már a sírás kerülgette a nézőket. A dal befejeztével újrázást követeltek, de az ismétlés egy kicsit váratott magára, mert a Bagót alakító Papp Mihálynak is könnyek peregtek az arcán. Kukorica Jancsi és Iluska megindító szerelmi története, a csodás, magyar népmesei motívumokban bővelkedő daljáték, mely híven követi az eredeti művet - és amely több mint száz éve visszatérő sikerdarabja a hazai és határon túli színpadoknak -, 40 év után lesz ismét látható a Budapesti Operettszínházban.

E hónapban sem maradunk gálaműsorok nélkül: a hónap közepén társulatunk musicalgálát ad a MÜPA-ban, november 28-án pedig Református Szeretet Szolgálat gálát rendezünk, melynek részleteiről hamarosan bővebben is írunk.

 

Bemutatóink mellett természetesen a régi nagy kedvencek is tovább folytatják hódító útjukat. Három előadás erejéig visszatér a szeptemberben óriási sikerrel debütáló, az ősz folyamán németországi turnéra induló A Szépség és a Szörnyeteg. Sokak nagy örömére újra lehet jegyet váltani sikerdarabjainkra, az István, a királyra és a Rebeccára.

A Csárdáskirálynőt sem vesszük le repertoárunkról, novemberben összesen öt alkalommal lesz látható, és továbbra is műsorunkon szerepel a Virágot Algernonnak, a Jövőre, Veled, Itt!, a Szegény Dzsoni és Árnika, valamint A régi nyár.

A János vitéz, A Szépség és a Szörnyeteg, a Csárdáskirálynő egyaránt megtekinthető bérletben, de természetesen jegyek is válthatók rá.

Az esztendő utolsó hónapjára is óriási meglepetéssel készülünk: színpadra állítjuk a Diótörő című balettet! Az előadásról hamarosan további részleteket is közlünk. A fentiek mellett ismét láthatják A chicagói hercegnő című operettet, és mivel nem telhet el az ünnepi időszak legendás karácsonyi történetek nélkül, újra színpadunkon köszönthetjük a Charles Dickens klasszikus kisregényéből készült Isten pénze című musicalt. A klasszikusok mellett nem maradhatnak el a különleges alkalmak sem, a hónap közepén 65 éves a BIHARI címmel ünnepi előadással készülünk.

 

Végül, de koránt sem utolsó sorban az év méltó lezárásaként szilveszteri gálával készülünk, méghozzá délután 15 és este 19 órai kezdéssel is. A fantasztikus Operettszilveszter során nagyszínpadunkon nemcsak a legnépszerűbb operettslágerek csendülnek majd fel, hanem artisták is gondoskodnak a felhőtlen szórakozásról, a VIP-jegyet váltók mindezt pazar vacsorával egybekötve élvezhetik.

Novemberi és decemberi előadásainkra szeptember 21-én 10 órától vásárolhatók jegyek a Szervezési és Közönségkapcsolati Irodában, a jegypénztárban, a Nagymező utcai pavilonban és weboldalunkon ide kattintva.

 

A Budapesti Operettszínház fenntartója a Magyar Állam, irányító szerve az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)

X