Tiétek a színpad!

Keressük napjaink ifjú La Mancha lovagját!

2022-10-31



 
"Ha talán jobb lesz így a világ,
nem volt értelem nélkül a lét.
És a vérem nem hiába hullott
elértem a távoli célt!"

 A La Mancha lovagja című musical máig ható üzeneteiből kiindulva a Budapesti Operettszínház pályázatot hirdetett az általános és középiskolai csoportok, drámatagozatok, valamint szakkörök részére Tiétek a színpad címmel. A színházi vetélkedő jelentkezési határideje október 29-e volt.

A Budapesti Operettszínház missziója, hogy a La Mancha lovagja című előadással is felemelje a lelket, lenyűgöző színészi alakításokkal és izgalmas látványvilággal, hiszen: "a lélek, csak az segít tovább"!

Az eredeti musical premierje 1965. november 22-én volt a washingtoni Square Színházban. Az első európai bemutatót Madridban tartották, majd Londonban láthatta a közönség. Harmadik alkalommal 1971-ben, Budapesten mutatták be a nemes lovag gondolatébresztő történetét, éppen az Operettszínházban, akkor Darvas Ivánnal a címszerepben. A teátrum 2020 óta hatalmas sikerrel játssza újra az előadást Vincze Balázs rendezésében, Homonnay Zsolttal és Nagy Lóránttal a címszerepekben.

Don Quijote szélmalomharca sokunk számára nem ismeretlen: a történet arra keresi a választ, hogy milyen lenne a világ, ha abban a szeretet, az elfogadás, a gyengédség és a szolidaritás uralkodna. Vajon mit tudunk kezdeni napjainkban a lovagi nemeslelkűséggel, tisztasággal, a lovagi eszményekkel?

Netán az egész csak egy "Álom, mit nem láttak még!?"

A Tietek a színpad címmel meghirdetett pályázatra számos fővárosi és vidéki iskolából jelentkeztek kreatív videókkal, amelyekben a La Mancha lovagjának történetét dolgozták fel. A beküldött videók anyagából a fiatalok mentorokkal, a Budapesti Operettszínház neves művészeivel (Füredi Nikolett, Nádasi Veronika, Szendy Szilvi, Nagy Lóránt, Kalocsai Zsuzsa, Czikora István László)dolgoznak a teátrumban november 2-5 között , majd a mentorokkal közösen készülnek az középdöntőre , ahol 11 csapat méri össze a tudását  a  zsűritagok előtt november 14. és 17. között.  

A döntőre december 11-én kerül sor a Kálmán Imre Teátrum színpadán, ahol öt csapat fog versenyezni a fődíjért. Az ötödik csapatot a közönség juttatja be a döntőbe a színház facebook oldalán zajló szavazás keretében. A versenyzők teljesítményéről a színház zsűrije fog dönteni, amelynek tagjai: Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója, Polyák Lilla színművész, Szilágyi Enikő színművész, Homonnay Zsolt színművész-rendező, valamint Szabó Roland a Fővárosi Állat-és Növénykert operatív igazgatója.

A fődíj, ahogyan az cím is jelzi: a SZÍNPAD, vagyis egy lehetőség 2023 tavaszán arra, hogy a nyertes csapat bemutassa előadását a Kálmán Imre Teátrum színpadán, ezen kívül pedig jegyeket is kapnak a Budapesti Operettszínház egyik előadására. Természetesen a többi döntősnek is ajándékokkal kedveskedik a teátrum. 

A versenyző csapatok: 

 

A Tietek a színpad című színházi vetélkedő támogatói:
Fővárosi Állat- és Növénykert, Thermal Hotel Visegrád**** Superior, BKV Zrt., Csodák Palotája

 

 

A Budapesti Operettszínház fenntartója a Magyar Állam, irányító szerve az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)

X