Elkezdődtek A mosoly országa olvasópróbái a Budapesti Operettszínházban

A neves brit rendező, Stephen Medcalf ismertette koncepcióját a társulattal

2021-09-02

A mosoly országa Lehár Ferenc pályafutásának egyik legmeghatározóbb darabja, életművének összefoglalója, amit ő maga legjobb alkotásának tartott. Az operai igényességgel megkomponált, háromfelvonásos operettet 1929-ben mutatták be Berlinben. Zenei jellegét és történetét az akkor divatos keleti motívumok inspirálták: a bécsi arisztokrata tábornok lánya, Liza és a kínai trónörökös, Szu Csong herceg szerelmét meséli el. Bár a műfajtól megszokott módon nincs híján humornak, játékosságnak, A mosoly országa a kibékíthetetlen világnézeti ellentétek, kulturális és társadalmi különbségek komoly kérdéseit járja körül, és ez a világ első operettje, amely nem vidám végkifejlettel zárul.

Fotót készítette: Art&Lens Photography

Stephen Medcalf brit rendező először dolgozik Magyarországon. A leginkább operarendezéseiről ismert művész nevét a világ legnagyobb operaházai jegyzik, 2005-ben megkapta az olasz zenekritikusok díját, a Premio Abbiatit a "legjobb rendező" kategóriában. Olyan színházakban dolgozott, mint a milánói Scala, a londoni Royal Opera House, a palermói Teatro Massimo és a párizsi Théâtre du Châtelet. Ő rendezte a Mozart 250 Jubileumi Gálát Madridban, Pisaban, Párizsban és Londonban a szintén világhírű Sir John Eliot Gardiner vezényletével.  Nem ez az első találkozása A mosoly országával, hiszen pár éve rendezte meg Lehár Ferenc operettjét a bajorországi Landestheatre Niederbayern színházban. A Budapesti Operettszínház olvasópróbáján Medcalf bemutatkozott a művészeknek, ismertette rendezői koncepcióját, és kifejezte örömét, amiért a világ egyik legprofibb társulatával dolgozhat.

Fotót készítette: Lakatos János

"A mosoly országa egy operai hangvételű darab a jin és jang filozófiájának megnyilvánulása. Ez a dualitás a színészi játékban, valamint a vizuális megvalósításban is érzékelhető lesz." -mondta a brit rendező a társulatnak. "Az első felvonás Bécsben játszódik, ahol a jin érvényesül: nőies, lágy formák, érzelmes, intuitív hangulatok és hideg színek érvényesülnek a képi világban. A pekingi palotában a maszkulin jang dominál: szögletes formák, harsány, élénk, meleg színek, a racionalitás jellemzi a látványvilágot is."

Exkluzív interjú Stephen Medcalf, brit rendezővel:

 

Túri Erzsébet díszlettervező tágas tereket álmodott A mosoly országához. Látványos és monumentális a bécsi bálterem, és lenyűgöző a kínai beavató szertartás oszlopcsarnoka.

 Fotót készítette: Art&Lens Photography

Az előadás jelmeztervezője, Berzsenyi Krisztina ugyancsak a dualitást emelte ki terveiben: "Bécs az érzelmek világa, ott a víz színei, a kékek, ezüstök árnyalatai és a lágy, kacskaringós vonalak jellemzik az amúgy az 1910-es évek korabeli stílusjegyek alapján tervezett ruhákat. Kínában a zárt, merev formák és a tüzes, vöröses színek jelennek meg a szereplőkön az autentikus korabeli kínai öltözködést alapul véve."

Fotót készítette: Art&Lens Photography

Újabb izgalmas próbafolyamat veszi kezdetét a Budapesti Operettszínházban! A mosoly országát 2021 október 22-én mutatja be a teátrum.

Szereposztás: http://www.operett.hu/index.php?inc=repertoar_mutat&rId=284&evadId=17

 Fotót készítette: Art&Lens Photography 

 

 

A Budapesti Operettszínház fenntartója a Magyar Állam, irányító szerve az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)

X