Megkezdődtek a Luxemburg grófja próbái az Operettszínházban
2017-09-19
A meglepetésekkel, cselszövésekkel teli, a férfi is női szíveket egyaránt megdobogtató szerelmi történetet, melyben olyan örökzöld Lehár dallamok csendülnek fel, mint a Szívem szeret vagy a Polkatáncos, Somogyi Szilárd állítja színpadra, zenei vezető Makláry László.

Lőrinczy György főigazgató
( fotók: Gordon Eszter)
"A Luxemburg grófja az a darab, amit a színháznak kötelessége a Lehár repertoárból műsorára tűzni" - mondta az olvasópróbán Lőrinczy György főigazgató. A produkció is része annak a bel- és külföldi együttműködés sorozatnak, ami évek óta a színház egyik fontos küldetése. A Luxemburg grófja a kaposvári Csiky Gergely Színházzal közös előadásként már nagy sikert aratott a somogyi megyeszékhelyen, "most tovább gondolva, felfrissítve és egy kicsit felturbózva érkezik meg a Nagymező utcába". A főigazgató a bemutató kapcsán a tradíciót és az innovációt említette. Tradíció, hiszen az Operettszínháznak, mint a hungarikum magyar operett fő letéteményesének, feladata és kötelessége, hogy a legmagasabb szakmai színvonalon szólaltassa meg a művet. Innováció, mert a színház egyik legfontosabb törekvése, hogy korszerűen, a mai nézők (köztük is kiemelten a fiatal generáció tagjai) számára is élvezetesen mutassa be az operetteket. Ennek megfelelően Lőrinczy Attila átiratában megfrissült a szövegkönyv, Barta Viktória hip-hop és street dance elemek felhasználásával készíti a koreográfiát, a díszlet a musicalek látványvilágát idézi majd, a jelmezek pedig a steampunk stílusjegyeit fogják mutatni.
 

A Luxemburg grófja alkotó csapata
A hagyomány és az innováció a szereposztásban is érvényesül. A társulat vezető művészei, legnagyobb sztárjai mellett kitűnő vendégművészek erősítik a csapatot. Kálloy Molnár Péter és Kálid Artúr első alkalommal lép az Operettszínház színpadára, bár utóbbi nagy sikerrel szerepel tavasz óta a teátrum és a Duda Éva Társulat közös Frida előadásában az Átrium Film-Színházban. Hasonló kettősség érvényesül a látványvilágban is: a díszletet a színház tagja, Túri Erzsébet tervezi, a jelmezekért pedig vendégként Cselényi Nóra felel. 

Somogyi Szilárd célja, hogy az előadás illeszkedjen abba a sorba, amit A chicagói hercegnő vagy a Sybill fémjelez, azaz szólítsa meg a fiatalokat, és hitesse el velük, hogy az operett, ha jól csinálják, igenis mai műfaj. "Így reményeink szerint elérjük, hogy ne csak a musicaleket kedveljék, hanem az operetteket is szívesen nézzék." Nagyon lényegesnek tartja azt is, hogy megkapirgálva a felszínt mélyebb gondolatokhoz is eljuthassanak, legyen szó egy bírósági tárgyalásról, egy nagyszabású, az elit számára tartott estélyről vagy épp a művészvilág rejtelmeiről. 

Somogyi Szilárd rendező
"Minden operett központi témája a szerelem, nincs ez másként a Luxemburg grófjában sem. A kérdés, hogy ez a szerelem hogyan jön létre" - véli a rendező. "Megvásárolható-e hatalommal, pénzzel, illetve jár-e a mindent elsöprő szerelem annak, aki mindezekkel rendelkezik." 

A szerelmi bonyodalmakkal, álházassággal, sok-sok akadállyal tarkított és persze remek humorral átszőtt történet főszereplői Fischl Mónika és Dolhai Attila, illetve György Rózsa Sándor és Lukács Anita. Madame Fleuryként Frankó Tünde és Vermes Tímea csillogtathatja meg komikai vénáját. Sir Basil legendás szerepében Kálloy Molnár Péter és Földes Tamás áll színpadra, Szendy Szilvi és Kerényi Miklós Máté, valamint Simon Panna és Laki Péter brillírozhat a táncos komikus-szubrett szerepekben. A három lovagot Kálid Artúr, Oláh Tibor, Magócs Ottó, illetve Langer Soma, Vanya Róbert és Pálfalvi Attila formálja meg, a bírónő karakteres figuráját a harmadik felvonásban Papadimitriu Athina és Siménfalvy Ágota ölti magára. Mellettük látható még Melis Gábor, Péter Richárd és Szegedi Andor a Budapesti Operettszínház énekkarával és balettkarával kiegészülő nagyszabású produkcióban. Karvezető: Drucker Péter, vezényel: Makláry László és Szabó Mónika.

Belépőiket megválthatják személyesen és online is a http://operett.jegy.hu/ oldalon, valamint az Interticket országos hálózatában.



rendezvenyhelyszinek.hu
A Budapesti Operettszínház fenntartója a Magyar Állam,
irányító szerve az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)
© 2008-2013, Minden jog fenntartva - Budapesti Operettszínház