Elkezdődtek a Marie Antoinette próbái
2016-01-11
Az idei évad legnagyobb vállalkozására készül a Budapesti Operettszínház. Január 11-én megkezdődtek a Marie Antoinette próbái. Lévay Szilveszter látványos musicaljének magyarországi bemutatója, mely a tragikus sorsú francia királyné életét dolgozza fel egészen eredeti megközelítésben, két nő párharcát és drámáját állítva a középpontba, március 4-én lesz a nagyszínpadon. Az előadásokra január 12-től válthatók jegyek.
Kerényi Miklós Gábor - KEROź
"Az Operettszínházban nem ritka az ünnepi pillanatok száma"
- kezdte beszédét a sajtó nyilvános olvasópróbán Lőrinczy György főigazgató. "Egy színházban mindig kivételes pillanat egy olvasópróba, de egészen kiemelt és kivételes ünnep, ha Lévay darabot mutatunk be, amit Kerényi Miklós Gábor rendez, és azt kívánom a Marie Antoinette egy közös álom legyen, és ugyanúgy sikerüljön, mint az Elisabeth és a Mozart."

Kerényi Miklós Gábor a színház művészeti vezetője, a Marie Antoinette rendezője szólt arról, hogy az előadásnak igen komoly a tétje, egyrészt mert Lévay bemutató régen volt, másrészt mert a Marie Antoinette egy egészen különleges és izgalmas mű. "A musicaljátszásban létezik olyan út, amely a zenésszínházat értékes színházi formának tartja és a szórakoztatáson belül fajsúlyosabb dolgok közlésére is vállalkozik és bizonyos témákról komolyabban szeretne beszélni. Ennek a tétje is erősen benne van a mostani vállalkozásunkban." - hangsúlyozta KERO. Úgy látja, ez a mű igazán alkalmas arra, hogy a mai világunkról beszéljen.

Magócs Ottó‚ Peller Anna és Bálint Ádám
Úgy véli, Lévay Szilveszter és Michael Kunze darabja emberi sorsokat mutat fel, és azt üzeni: nem lehet előre tudni, kit hova "pottyant" az élet, kiből lesz gazdag úrinő és kiből nincstelen forradalmár. Olykor még az is váratlan és véletlenszerű módon derül ki, ki kinek a rokona, avagy a testvére. Miért lehet fontos számunkra ez a darab? - tette fel a kérdést a Kero. A műben van egy izgalmas feltételezés, miszerint Marie Antoinette-nek van egy féltestvére, aki nyomornegyedben él, mert az apja, a császár, félkapcsolatból nemzette. Ők találkoznak a Nagy Francia Forradalom idején. Egyikük valós történelmi személy, Franciaország egykori királynéja, a fényűző életet élő Marie Antoinette, akit a népharag taszított le a trónról 1789-ben, és nyomorúságos börtönévek után 1793-ban fejezték le. A másik, fiktív személy Margrid Arnaud nehéz sorsú, szegény lány, aki forradalmárnak áll, és akiről később derül csak ki, hogy az uralkodónő féltestvére. "A Marie Antoinette arról szól, hogy bukik el a királyné, és Margrid hogyan harcol azért, hogy ez bekövetkezzen, de a végén rádöbben: a világ mennyire manipulatív, milyen könnyen válik a forradalmárból csőcselék, az emberből állat, mi az, hogy pletyka, mi az, hogy karakter gyilkosság" - foglalta össze a mű lényegét KERO és hozzátette: ez az a pillanat, amikor a bulvársajtó megszületik, és egy pletykalap úgy tudja befolyásolni a közhangulatot, hogy emiatt gyilkosságok, támadások történnek és erősen jelen van az idegengyűlölet, hiszen köztudott, hogy a nép nem kedvelte az osztrák származású királynét.

Vágó Zsuzsi és Vágó Bernadett
A rendező a rendhagyó történelemórának is beillő sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy Marie Antoinette a divat királynője volt, aki saját divat minisztert tartott. Felismerte, milyen fontos a nőknek a szépség, hogy tudatosan öltözzenek, különleges stílust alakítsanak ki, és szükségük van saját egyéniségük megmutatására.

Lőcsei Jenő‚ Kerényi Miklós Gábor‚ Lőrinczy Attila és Müller Péter Sziámi
A musicalben hangsúlyos szerepet kap egy másik szál is, egy gyönyörű, romantikus, be nem teljesülő szerelem Marie Antoinette és egy svéd gróf, Axel von Fersen között, aki létező személy volt, Gusztáv svéd király egyik legközelebbi barátja. A gróf pontosan azt ismerte fel a királynéban, amit később az utókor is - véli KERO -, hogy olyan nő volt, aki tudta, hogy a nőiességnek komoly és messzemenőkig való értéke van a világban.

A Marie Antoinette csapata
"Ebben a történetben nem a történelmi igazságok a lényegesek, hanem a viszonyok, amiket meg tudunk benne fogalmazni"
-hívta fel a figyelmet Kerényi Miklós Gábor.

A Marie Antoinette ősbemutatóját Japánban tartották 2006-ban, ezt követte két kisebb európai premier Brémában és Tecklenburgban, jelenleg Koreában játsszák. "De nyugodtan mondhatjuk - tette hozzá Kerényi Miklós Gábor -, hogy a budapesti előadás, ami az összes eddigi színpadi feldolgozást alapul véve született meg, önálló változatnak tekinthető, ilyen értelemben tehát európai premier, ami reményeink szerint igazi nagy áttörést jelent majd a mű életében."

Szabó P. Szilveszter‚ Polyák Lilla‚ Gubik Petra és Mészáros Árpád Zsolt
Színházunk a musicalesek sztárcsapatát vonultatja fel az előadásban. Az egyik szereposztásban Polyák Lilla és Gubik Petra lesz Marie illetve Margrid, a másikban Vágó Bernadett és Vágó Zsuzsi. A kártyákat keverő, a hatalomra vágyó és ezért mindenre képes Orleans herceg bőrébe Szabó P. Szilveszter és Homonnay Zsolt bújik, Lajos király megformálója Mészáros Árpád Zsolt valamint Magócs Ottó lesz. A svéd grófot, Axel von Fersen-t Gömöri András Máté és a fiatal tehetség Horváth Dániel alakítja.

Az olvasópróba

Szerényi László és Homonnay Zsolt
A további szerepekben az Operettszínház olyan sztárjai láthatók, mint Peller Anna, Kékkovács Mara, Siménfalvy Ágota, Auksz Éva, Kocsis Dénes, Veréb Tamás, valamint Bálint Ádám, Angler Balázs, Kisfaludy Zsófia, Prescsák Zita, Csuha Lajos, Pálfalvy Attila, Ottlik Ádám, Jantyik Csaba.
A darabot Lőrinczy Attila fordította, a dalszövegeket Müller Péter Sziámi jegyzi, aki szakavatott ismerője a Lévay-Kunze szerzőpárosnak, hiszen nevéhez fűződik az Elisabeth, a Rebecca és a Mozart magyar nyelvű változata is. Az előadás látványvilágáért Khell Csörsz díszlet- és Füzér Anni jelmeztervező felel. Zenei vezető Makláry László, mellette Balassa Krisztián vezényli az előadást, koreográfus Lőcsei Jenő.

A Marie Antoinette márciusi és áprilisi előadásaira január 12-től válhatnak jegyet az érdeklődők a Budapesti Operettszínház minden ismert elérhetőségén, valamint a jegy.hu országos hálózatában

Előadások: március 4., 5., 6., 7., 22., 23., 24., 25. és április 5., 6., 7., 8., 9.




rendezvenyhelyszinek.hu
A Budapesti Operettszínház fenntartója a Magyar Állam,
irányító szerve az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)
© 2008-2013, Minden jog fenntartva - Budapesti Operettszínház